2023. március 21.
Középpontban a társadalmi felelősségvállalás
Az FTC idén is részt vesz a More than Football elnevezésű nemzetközi kampányban.

A március 17. és április 13. között lezajló kampány célja, hogy bemutassa az európai labdarúgócsapatok közösségi programjait és társadalmi felelősségvállalását. Az EFDN (European Football for Development Network) és az UEFA Alapítvány támogatásával létrejött program az európai klubok társadalmi és szemléletformáló hatását szeretné kihangsúlyozni. A cél, hogy a megadott időszakban ezen nemes cselekedetek és színvonalas programok minél több emberhez eljussanak.

A Ferencvárosi Torna Club számos olyan erőfeszítést tesz, amelynek célja a Fair Play szellemének népszerűsítése, a szurkolói közösségeink egészségének megőrzése és társadalmi beilleszkedésének elősegítése. A következő időszakban klubunk három nagykövet segítségével és a közösségében tett kezdeményezésekkel fogja bizonyítani és hangsúlyozni, hogy a futball sokkal többről szól, mint a pályán töltött 90 percről.

Az idén először a Fradi SuLiga projekten belül is szerveztünk More than football aktivitást, amiből minden Szabadszállásra érkező Bács-Kiskun vármegyei csapat kivette a részét. Együtt mindannyian megmutatták a sportban rejlő értékeket, a Fair Play és egymás segítésének fontosságát. Ez mind túlnyúlik a labdarúgás határain, erről is szólnak a #morethanfootball hetek. Április 13-ig a Fradi Közösség oldalán folyamatosan láthatják a kampányban résztvevők, köztük a Fradi sportolóinak üzenetét, tehát érdemes lesz követnetek oldalunkat, posztjainkat!

Cikkajánló

Idén is csatlakozunk a More Than Football kampányhoz

A program célja, hogy bemutassa az európai labdarúgó klubok programjait és társadalmi felelősségvállalását.

Több, mint futball

Klubunk számos aktivitással csatlakozott a More Than Football kampányhoz.

Április 7-e az Egészség Világnapja a Ferencvárosnál is

A jeles nap alkalmából klubunk általános iskolásoknak tartott Fradi FitKids foglalkozást.

Íme, nemzetközi kampányunk nagykövetei!

Márton Gréta, Vágó Fanny és Somália is csatlakozott a More Than Football kampányhoz.

Klubunk is csatlakozik a More Than Football kampányhoz

A program célja, hogy bemutassa az európai labdarúgó klubok programjait és társadalmi felelősségvállalását.

Nagy siker

Sikeres volt az EFDN által támogatott nemzetközi #MoreThanFootball kampány, amelynek az FTC is részese volt.

Helyzetjelentés

27 ország 77 egyesülete között az FTC is részese a március 30-án kezdődött #MoreThanFootball kampánynak.

Több, mint futball

A Ferencváros is csatlakozott a #MoreThanFootball elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez-

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin