2020. december 1.
Több millió forintot adunk gyermekkórházaknak
BL-csoportkörös labdarúgóink idén is jótékonykodnak, négy fővárosi gyerekkórháznak adományoznak ezúttal pénzt.

A Ferencvárosi Torna Clubban már évek óta hagyomány, hogy az ünnepek közeledtével labdarúgócsapatunk játékosai és a szakmai stáb tagjai több gyerekkórházat is meglátogatnak, hogy ajándékokkal, kedves szavakkal mosolyt csaljanak azoknak a kicsiknek az arcára, akik nem tölthetik otthon az ünnepeket.

A koronavírus-járvány miatt idén sajnos nem lehet személyes élményekkel segíteni a kis betegek gyógyulását, szeretnénk azonban, hogy a segítségnyújtás ebben az esztendőben se maradjon el. A játékosok, stábtagok által összegyűjtött összeghez a klub ugyanannyit tesz hozzá, így tudunk sok-sok pénzzel segíteni külön-külön is a négy intézménynek és a kis betegeknek.

A Tűzoltó utcai Gyermekklinikával az Őrzők Alapítvány közreműködésével már évek óta szoros a kapcsolata együttesünknek. Korábban több játékosunkat is Őrzővé avattak, 2019 decemberében pedig jótékonysági tornát rendeztek az Elek Gyula Arénában számos Fradi-klasszis fellépésével. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika az ország egyik legnagyobb gyógyítással foglalkozó intézménye, ahol hazánk daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulhatnak. Hála a kórházban végzett munkának, a klinikán kezelt gyerekek közül már nagyon sokan távoznak gyógyultan az intézményből.

Szintén segítjük idén is a Heim Pál Gyermekkórházat, ahová régóta minden évben rendszeresen ellátogat a Ferencváros. A kórházban gyógyulókat idén több formában, többek között a 2020-as, Jónak lenni jó kampányban való részvétellel is támogatjuk, erről is adunk majd hírt.

Szintén szoros együttműködés köt minket a Bethesda Gyermekkórházhoz. Az intézmény orvosi háttere utánpótlás-játékosaink koronavírus-szűrésében is segédkezik. Egyesületünk pedig karácsonykor szintén mindig ajándékokkal lepi meg az intézmény kis betegeit. Most a vírus távol tartja a sztárokat a kis rajongóktól, de a felajánlott pénzt biztosan jól költik el az intézmény vezetői.

Az FTC szintén pénzadománnyal segíti a SOTE I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját, amely még a Fradinál is jóval idősebb, 181 éves múltra tekinthet vissza és ahonnan szintén sok-sok gyerek távozik gyógyultan.

Cikkajánló

„Nem volt kérdés, hogy odaállunk egy ilyen ügy mellé”

Az FTC a Hungary Helps Programmal közösen adományozott az afrikai rászorulók részére - VIDEÓ!

Magyar összefogás: segítség Bamakóban

A FTC Európa határain túl adományozott a rászorulók javára a Hungary Helps Programmal együttműködésben.

Újabb mérföldkő a társadalmi felelősségvállalás terén

Az FTC válságrégiókból származó keresztény fiatalok sportolási lehetőségét biztosítja – VIDEÓ!

Üldözött embertársainkon segítünk

Az FTC Magyarországon tanuló válságrégiókból származó keresztény fiatalok sportolási lehetőségét biztosítja.

Palya Bea is csatlakozott a „Hősöknek főzünk!” akcióhoz

A „Hősöknek főzünk!” akcióhoz a híres énekes is csatlakozott, aki Wolf Andrással készített különleges ételt.

Így főzünk a Szent László Kórház hőseinek

Legújabb kezdeményezésünkben az FTC és az LSH közös akcióval segíti a nem mindennapi küzdelmet – VIDEÓ!

„Ez is hozzátartozik ahhoz, amit a Fradi képvisel”

Mások mellett Dibusz Dénes, Somália és Vámos Márton is meleg ételt tett rászorulók asztalára – videó!

Meleg étellel kínálták a rászorulókat a Fradi sportolói

A Ferencvárosi Torna Club és az Ökumenikus Segélyszervezet az idén is közösen látta vendégül a rászorulókat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin