Kiválóan szerepeltek az FTC tekézői a Serdülő és Ifjúsági Egyéni Bajnokságon.
A lányok versenyét a Fővárosi Vízművek Tekepályáján rendezték meg, ahol a legjobb eredményt a csapatban a felnőttek és az ifikkel is magyar bajnok Hegedűs Tímea (a képen) érte el. Világkupa-győztesünk a serdülők között 554 fával végzett az első helyen. Az ifiknél Domokos Dorottya negyedik, míg Bende Annamária a hatodik helyen zárt.
Hegedűs Tímea az Országos Egyéni, Összetett és Sprint Bajnokságban is remekelt. A Kaposváron megrendezett versenyen a serdülők között megnyerte a sprint versenyt, míg a másik két számban ezüstéremmel zárt.
A fiúknál is örülhettünk ferencvárosi aranyéremnek, ráadásul a verseny az FTC Tekecsarnokában zajlott. Az ifjúsági Juhász Bence 595 fával megnyerte a viadalt, míg Szabó Dániel a 10. lett. A serdülők között Sidó László bronzérmet szerzett 552 ütött fával, míg Rieger Dániel a nyolcadik, Bende Ákos a kilencedik helyen zárt.
Jövő héten az Országos Egyéni, Összetett és Sprint Bajnokság következik a fiúk számára.
A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.
Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.
U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.
Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ
Hári Boglárka egyéniben és összetettben is a dobogó második fokára állhatott fel Répcelakon.
Női tekecsapatunk a harmadik helyen zárta a Magyar Kupa Pápán megrendezett négyes döntőjét.
Női tekecsapataink két éremmel zárták a Szuperliga 2023/2024-es szezonját.
2023-ban az év felnőtt és U23-as női tekésének is ferencvárosi sportolót választott a MATESZ.