A legendás tekés, Csányi Béla 1969 és 1989 között, vagyis 20 évig erősítette klubunkat. Kilencszer állhatott a világbajnoki dobogó tetején, 39-szer nyert magyar bajnokságot, tízszer német bajnokságot. Ötször hódította el a Világkupát, kétszer nyert Bajnokok Ligáját, és edzőként is BL-győztes volt.
Csányi Bélát tizenhétszer választották meg Magyarországon az Év legjobb tekésének, 2015-ben a Nemzetközi Teke Szövetség által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett. 2016-tól a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, egészen haláláig.
Tekézőnk május 13-án, 73 éves korában hunyt el, mától emléktábla őrzi nevét az FTC-MVM Népligeti Sportközpontjában.
- Csányi Béla iránytű számunkra, egy igazi példakép - mondta Nyíri Zoltán, klubuk ügyvezető alelnöke az emléktábla avatásán. – Róla azt mondta a szakma, hogy a teke Puskása, ez a jelző jól mutatja, ebben a sportágban milyen magasságig jutott el. Páratlan pályafutása a Ferencváros olyan nagyságai közé emeli őt, mint például Albert Flórián vagy Kárpáti György. A Ferencváros állócsillaga és ikonja, akiről sokat kell beszélnünk, akinek az emlékét ápolnunk kell, hiszen a mai nemzedéknek is meg kell tudnia, ki volt ő.
Az FTC Tekeszakosztályának vezetője, Mátraházi István személyes emlékeit idézte fel.
- Még ma is fülemben csengenek tanácsai. Egyszer azt mondta, „Pista, ha jó tekézőt szeretnél a csapatodba, hagyd gondolkodni. Ne rohanj, ha rosszat gurít, hagyd őt. Majd korrigálja a hibát. Ha viszont egymás után hibázik, akkor lépj mögé és segítsd”. Intelme azóta is velem van. Egy olyan ember volt, aki a szegedi Sánta Kocsmától eljutott a világbajnoki címig, páratlan életút, páratlan személyiség - mondta Mátraházi István.
Az emléktábla avatáson jelen volt Csányi Béla családja, pályatársai, barátai, ismerősei. A bronz dombormű Brzózka Marek szobrászművész alkotása.
Videó az eseményről
A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.
Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.
U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.
Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ
Hári Boglárka egyéniben és összetettben is a dobogó második fokára állhatott fel Répcelakon.
Női tekecsapatunk a harmadik helyen zárta a Magyar Kupa Pápán megrendezett négyes döntőjét.
Női tekecsapataink két éremmel zárták a Szuperliga 2023/2024-es szezonját.
2023-ban az év felnőtt és U23-as női tekésének is ferencvárosi sportolót választott a MATESZ.