Az utóbbi években az FTC nemcsak, mint egyesület ért el kiemelkedő sikereket, de nemzetközi versenyeken magyar színekben induló fradista sportolóknak szurkolni is természetes jelenség lett. Mi több, a világ- és Európa-bajnokaink neveit megörökítő márványtábláink is igen szépen gyarapodnak. Az elmúlt évtizedben 5 világbajnoki és 13 Európa-bajnoki cím került fel, így 2020 tavaszán immár 22 világbajnok 39 vb-címét és 59 Európa-bajnok összesen 80 Eb-aranyát hirdetik, amely mellett van még 24 olimpiai bajnokunk 29 aranyéremmel is. Azok, akik e számok láttán arra gondolnak, hogy a magyar sikersportágat képviselő vízilabdázóink viszik a prímet, nem tévednek: övék a legtöbb olimpiai és Eb-cím is. Azonban fradista világbajnoki címek terén, talán meglepő módon, a manapság kevésbé reflektorfényben lévő, de hazánkban és az FTC-ben is nagy múltú sportágnak számító teke a legsikeresebb, ugyanis nyolc tekézőnknek köszönhetjük a klub vb-címeinek közel felét. Ez a teljesítmény méltóvá teszi őket arra, hogy felelevenítsük sikereiket, következzen a tekeszakosztály történetét felgöngyölítő négyrészes sorozat első epizódja!

A teke

A magyar tekesport krónikása, Borbély Tibor szerint a teke alapjai már közel 7000 évesek, egy régészeti lelet arra is utal, hogy az ókori egyiptomiak is játszották már. A manapság divatos bowlinghoz képest hosszabb (28,5 m) és szélesebb (1,7 m) pályán játsszák, kisebb átmérőjű (16 cm) és könnyebb (2,8-2,9 kg) teli golyókkal, valamint tíz helyett kilenc bábuval, amelyet négyszög alakban helyeznek el a pályatest végén. A teke elsősorban csapatsportág, a versenyzők négy pályán 30-30-at gurítanak, összesen tehát 120-at, amelyek fele teligurítás (minden gurítás kilenc bábura történik), másik fele tarolás (addig gurítanak, amíg minden bábu le nem dől, utána visszaállítják mind a kilenc bábut).

A Magyar Teke Szövetséget (MATESZ) 1934-ben alapították és már hamar Európa élvonalához tartozott a magyar teke, hiszen a magyar válogatott bronzérmet szerzett 1936-ban a berlini olimpiai játékok helyszínén rendezett, megnyitót megelőző nemzetközi versenyen. A sportág a II. világháború utáni építkezések nyertese volt, sok új pálya létesült és sokat lendített rajta a kommunista rendszer is, amely a teljes magyar sportéletet kisajátította, 1948-tól pedig kedvezőbb anyagi helyzetet és lehetőséget teremtett az egyre népesebb számú tekézők számára. A magyar tekézők összesen 40 világbajnoki aranyérmet nyertek, amiből 18-nak voltak részesei az FTC játékosai.

Kezdetek a Fradiban

A Ferencvárosi Torna Club teke szakosztálya 1948-ban alakult meg férfi és női szakággal, és saját pálya hiányában 54 éven át barangolt Budapesten, összesen hat pálya is szolgált otthonául. 1960-ig a kőbányai Halom utcai pályán játszottak a fradisták, ezt követően pedig a Vágóhíd utcába költözött a szakosztály. A Ferencvárosból 1969-ben költöztünk át az első automatizált pályára, a Városligeti fasoron lévő Építők-pályára, majd 1976-tól a kelenföldi Hauszmann Alajos utca 4. volt a bázis, ahol egészen sokáig, 1994-ig állomásoztak az FTC tekései. Az utolsó „albérlet” a XII. kerületben a Lejtő utcai pálya volt, majd 2002-ben végre birtokba vehették a Népligetben, az Elek Gyula Aréna alagsorában található hatsávos pályát. Furcsának tűnhet, de igaz: akárcsak a New York-i Madison Square Garden vagy a bostoni TD Garden, az Elek Gyula Aréna is két sportág elitjének otthona hétről hétre.

A megalakulás utáni első bajnoki mérkőzést 1948-ban sikerrel vette a csapatunk, a MÁVAG-gal szemben 3 121–3 050 fa arányban győzelmet arattunk. Csapatunk a szezon folyamán is helyt állt, a férfiaknál 30 mérkőzésen 18 győzelem mellett 1 döntetlen és 11 vereség volt a statisztika a 4x8 csapatos mezőnyben. 1949-ben, az FTC 50. jubileumi évében, a pályahelyzetből adódó nehézségek csökkentésének reményében a szakosztály egyesült a Dreherrel. Az 1950-es évek névváltoztatásai tekéseinket sem kerülték el, előbb Kinizsi-Szél néven kellett játszaniuk, majd 1954-től a férfiaknak Bp. Kinizsire változott a nevük. Az 1956-os forradalom következtében a férfiak FTC, míg a nők Ferencvárosi Szél néven folytathatták. 1950-ben még a nemzeti bajnokságban, 1951-től pedig a bajnoki rendszer átszervezése következtében az egyik budapesti területi rendszerű csoportban versengtek csapataink. Az első 1951-es meccs pedig egy kiélezett tekederbi volt a Budapesti Dózsa ellen, amelyet 3 169–3 118 fára nyertek a mieink. Az első fradista országos csúcsok is az 1951-es évhez kapcsolódnak: Antal József Honvéd ellen szerzett 512 fája mindössze 2 fával maradt el az akkori világcsúcstól, míg tarolásban 197 fával született új csúcs.

1953-tól átvettük a frissen alakult nemzetközi szövetség (FIQ) egységes szabályait, majd 1955-ben jött az első bajnoki siker. Férfi csapatunk megnyerte a budapesti Felszabadulás csoportot, majd az országos döntőben 3. helyen végeztek, az Országos Egyéni Bajnokságot pedig Kiricsi József nyerte 905 fával. A nőknél is megszületett az első érem, Költő Györgyi a nagygolyós bajnokságon 2. helyen végzett 443 fával. 1956 szeptemberében a férfi csapat 2 707 fára javította az országos csúcsot, azonban a bajnokságot a forradalom miatt nem fejezték be. Az 1957-es tavaszi férfi csapatbajnokság egyik budapesti csoportját az FTC nyerte nagy fölénnyel. Az 1957-58-as szezonban visszaállították a nemzeti bajnokság rendszerét két csoportra osztva, valamint akkor jött be még kísérleti jelleggel a jelenleg is használt rendszer, amelyben nem az összes ütött fa dönti el a mérkőzés végeredményét, hanem a dobópárok egymás ellen elért eredményei. A férfi bajnokság Keleti csoportjában győzelmet ünnepelhettek a fradisták, azonban a Budapest Előre (mai BKV Előre) csapatával az országos döntőben döntetlenre végződött párharcukban az ütött fák terén alul maradtak, így végül ezüstérmesként fejezték be az évet. Szintén ebben az évben a ferencvárosi Szalai József is az előkelő 2. helyet szerezte meg 914 fával az egyéni nagygolyós felnőtt férfi bajnokságban.

A Budapest-válogatottban több FTC-sportoló is megfordult és 1957-ben Várfalvi Gyula személyében megérkezett az első fradista a magyar válogatottba is. Ráadásul komoly eredményekkel, hiszen Várfalvi az ’58-as müncheni Európa-bajnokságon bronzérmet, míg az ’59-es bautzeni és a ’62-es pozsonyi világbajnokságokon ezüstöt szerzett. Az 1958-as Eb-n a női csapat is remekelt és ezüstéremmel térhetett haza, soraiban a már Nádas Kálmánné néven versenyző Költő Györgyivel, aki az 1960-as zágrábi Eb-n is felállhatott a magyar csapattal a dobogóra harmadik fokára. A férfi csapat 1959-ben ismét bajnoki ezüstérmet szerzett, a Ferencvárossal tehát érezhetően egyre komolyabban kellett számolni. A szakosztály át is költözött a Vágóhíd utcai pályára, amelyet felújított, majd ünnepélyes keretek között felavatott, megalapozva ezzel a 60-as évek fradista dominanciáját a hazai tekesportban.

Sorozatunk hamarosan folytatódik!