Külföldön járva egyáltalán nem meglepő, ha valamely ismert futballklub stadionjában találunk egy múzeumot, amelyben az illető egyesület labdarúgói által szerzett trófeákat és az elmúlt évtizedek írásos és tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg. E csapatok múltjáról pedig különböző, a klubok által megjelentetett újságokban, könyvekben olvashatunk rengeteg érdekességet.

Magyarországon a Ferencvárosi Torna Club büszkélkedhet ilyen múzeummal és azzal, hogy történetét hozzáértő módon feldolgozták. Mindez egy olyan ember érdeme, aki közel négy évtizedig töltötte mindennapjait a klubban. Hatalmas munkával, elképesztő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze és rendszerezett, mindent meg­tudott szeretett egyesületéről, amit csak lehetett. Az 1899-es klubalapítás óta eltelt évek történelmét nála jobban senki nem ismerte, különös tekintettel a labdarúgó-szak­osztályra. A könyvtárakban fellelhető újságokon, könyveken kívül számtalan egyedi írásos és tárgyi emléket olvasott át, nézett meg, s helyezett el a ferencvárosi történelem akkor még csak a fejében létező idővonalán.

Egy olyan emberről beszélünk, akinek a neve fogalom. A munkássága felbecsülhetetlen értékű, s az ember bizony óhatatlanul is elgondolkodik: ha ő nem érezte volna élete értelmének a Ferencváros múltjának felkutatását és megörökítését, akkor mit tudnánk ma Magyarország legnépszerűbb sportegyesületéről, legkedveltebb futballcsapatáról? Mindannyiunk szerencséjére Nagy Béla, mert bár a nevét még nem említettük, mindenki kitalálta már, hogy róla van szó, feltette az életét a Ferencvárosi Torna Club szolgálatára és neki köszönhetően ma már szinte nyitott könyv ennek a klubnak a története. Soha nem állt le a gyűjtéssel, időről időre mindig talált újabb dokumentumokat, hozzájutott újabb információkhoz a múltból, amikkel mindig korrigálta az addig megjelenteket.

Az ő áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy rendet lehessen vágni a temérdek adat tengerében, az FTC vezérfonalára fűzve azokat. Több, mint száz könyv és kiadvány jelezte munkásságát, amelyek közül a legrégebbiek a gyűjtők féltett kincsei, antikváriumok – sokszor hiába – keresett darabjai.

Nagy Béla 1944. május 6-án született. Mi sem természetesebb, kora gyermekkorától fanatikus szurkolója volt a Fradinak. Nevezhette azt a hatalmi önkény ÉDOSZ-nak vagy Kinizsinek, színezhették más színűre, Nagy Béla szívében ekkor is a három E-s címer és a zöld-fehér színek ragyogtak. És gyűjtött minden Fradiról szóló cikket, amelyek zöme a kivételes memóriájában meg is maradt. Civil foglalkozását tekintve pincér volt. Dolgozott egyebek mellett a budapesti Mátyás Pince étteremben, ahol a 60-as években megtörtént számára a csoda. Ott tartotta egyik rendezvényét a Fradi labdarúgó csapata, a vezetőkkel, játékosokkal együtt. Valószínű, hogy az ifjú kiszolgálónak a torkában dobogott a szíve, miközben az addig bálványozott legendáit szolgálhatta ki, ám a vezetőknek feltűnt, hogy ez az ember tudhat is valamit, mert a kérdései elárulták. Ebben az időben a klubházban éppen megürült egy adminisztratív hely és megkérdezték, lenne-e kedve az addig hobbiként űzött hihetetlen tevékenységét ott, az igazi adatok, jegyzőkönyvek között folytatni. Persze hogy volt, ilyen alkalom nem mindennap adódik egy halandó életében. Kezdetben csak lelkesedésből, fizetség nélkül látott munkához, mint afféle propagandista. Az adattengerből tendenciózusan válogatva egymás után jelentek meg a Fradiról szóló füzetek, könyvek, albumok. A munka értékét fel- és elismerve a klub vezetői nagyon gyorsan fizetett munkatárssá emelték, Ő lett az FTC krónikása. Munkáját lankadatlan lendülettel és szorgalommal végezte. 2006-ban bekövetkezett haláláig 106 könyvnek volt szerzője, társszerzője, szerkesztője, ez évente 3 kiadványt jelentett. Az ötletekből sohasem fogyott ki, még a halálos ágyán is dolgozott. Munkáin fradisták nemzedéke nőtt fel.

Otthona, dolgozószobája mindig is úgy nézett ki, mint egy múzeum, az ő álma azonban egy valódi múzeum volt, ahol ezeket a tárgyakat nemcsak a hozzá érkezők, hanem bárki megtekintheti. Természetesen ezzel az álmával folyamatosan ostromolta az FTC mindenkori vezetőit, különösen amikor 1974-ben közeledett az új stadion - milyen furcsa ezt így kimondani 2022-ben arról a stadionról – megnyitása.  Állandó kiállítást tervezett ezen a pályán, ahol a nézők egy helyen láthatják a klub hajdani és jelenlegi sikereinek bizonyítékait, kupákat, serlegeket, érméket, fényképeket és más dokumentumokat. Ez az állandó kiállítás létre is jött, amelynek helyszíne Nagy Béla mindenkori szobája és a hozzá tartozó helyiségek voltak. Ebből fejlődött ki az első Fradi-múzeum, amelynek a létrehozásáról szóló alapítólevelet Hargitai Károly ügyvezető elnök 1985.12.03-án adta át Nagy Bélának.

Új korszak kezdődött, hiszen innentől valóban mindenki láthatta a relikviákat, hozzá szakértő tárlatvezetést kaptak, amelyeket vagy Nagy Béla vagy a hozzá hasonlóan régi fradista, Nagy Béla által „toborzott” régi szurkolók tartottak. Így ment ez egészen 1996-ig, amikor a klubház megújult. A felújítási munkák idejére sem zártak be, a legértékesebb tárgyakat igazán illusztris helyszínre, a városligeti Vajdahunyad-várba költöztették, hogy azok mindig az érdeklődők szeme előtt legyenek. Fél évig tartott ez az időszak, 1996.10.27-én az újjáépített, csillogó-villogó Üllői úti székházban, az I. emeleten megnyílt az FTC új múzeuma, ahol az a stadion és a székház lebontásáig folyamatosan látogatható volt. Közben, 2006. március 26-án meghalt az alapító, a múzeum életének motorja, Nagy Béla. Helyét régi barátja, Dölle Zsolt vette át, aki az alapító útmutatását követve vezette a létesítményt. Három év elteltével az akkori vezetés Zsiga Lászlóra bízta a múzeum vezetését, amely addig tartott, amíg a múzeumnak helyet adó stadion állt.

A múzeum tárgyainak leltárba vétele, elcsomagolása már az új vezetőre, Tobak Csabára hárult. Arra a Tobak Csabára, aki – az eltelt időből is kiszámíthatóan – nem pár évre jött erre a munkára. Egy nagy egymásra találás történt 2013. március 24-én, Tobak Csaba és Nagy Béla öröksége szimbiózisba került egymással. Csaba, ugyanúgy mint Nagy Béla korábban, gyermekkora óta gyűjtötte a Fradiról szóló cikkeket, képeket, ereklyéket, ez volt a fő hobbija. Nem kis munka volt a múzeum, nemcsak a kiállított tárgyainak, hanem a dobozokban tároltaknak is, teljes leltárának elkészítése, amelyet azóta is naprakészen vezetnek.

Mert a múzeum él, nap mint nap bővül, érkeznek újabb és újabb felajánlások. Az emberek látják, hogy olyan szellemiség uralkodik ebben a múzeumban, hogy nyugodtan rábízhatják akár a legféltettebb Fradival kapcsolatos kincseiket is. Ezen hozzáállással a múzeum is szintet tudott lépni. Első lépésként 2014. augusztus 7-én újra a stadionba, az új stadionba, megújult környezetbe költözött és nyitotta meg kapuit a Fradi Múzeum.

Második, óriási lépcső volt, hogy ez az új múzeum 2015-ben – a magyar sportklubok közül természetesen elsőként és azóta is egyedüliként - hivatalos múzeumi státuszt kapott. Az új stadionban, az új helyen új korszak köszöntött be a Fradi Múzeum életébe. A méltó környezetbe került értéktárgyak állandó kiállításán és a Fradi dicső történelmének bemutatásán túl az azóta eltelt években az intézmény számos emlékezetes időszaki kiállításnak adott otthont. Mint akkreditált múzeum a Fradi Múzeum rendszeresen csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához is.

Ám az élet sohasem áll meg, nincs az a jó, amit ne lehetne jobbá tenni. Ez vezérelte a múzeum átalakítását, hiszen a jelenlegi helyen történő megnyitása óta már közel nyolc esztendő telt el. Hisszük, az új technikai lehetőségekkel felszerelt, ám a régi és kiapadhatatlan lelkesedéssel működtetett múzeum örömére lesz a Fradisták megszámlálhatatlan sokaságának. Mert Nagy Béla szellemiségét követve a munkát folytatjuk, a Ferencvárosi Torna Club sikereiről folyamatosan megemlékezünk, azokat a közönség számára bemutatjuk. Tudjuk, Fradi nem csak volt, Fradi mindig lesz!