Tizennégyen gyülekeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának forgatagában. Tarka, zöld-fehér viseletük, és a sálaik messziről is jól láthatóvá tették őket, amit egy Fradi-címeres egyensapkával fejeltek meg. Tíz sétafocista úr és egy sétafocista hölgy indult így útnak Eindhovenen át Bredába Horváth Roland edző vezetésével és két segítő társaságában, hogy a Ferencvárost képviseljék az Európai Sétafoci Liga küzdelmeiben, patinás európai klubok ellen.

Késő délután, a bredai hotelbe érkezve, a szállodahallban a Schalke 04, az Atheltic Bilbao és a Newcastle United egyenmelegítős képviselőinek látványával találkozott a csapat. A posztszocialista térség egyetlen csapataként talán páraknak felvillant a régi érzés a csillogó nyugati megjelenésről, amely annak idején a keletre láncolt emberek vágyódó gondolataiba vésődött a nyugati utak során. Ezúttal azonban kisebbségi érzésnek helye sem volt, hiszen a ferencvárosi szurkolói viseletnél kevés dolgot húz szívesebben, büszkébben magára egy ízig-vérig fradista, pláne, ha azoknak története is van – mint pl. egy sál a 95-ös BL-csapat tagjainak arcképeivel és aláírásaival. Pezsdítő látványt nyújtottak tehát, ami sok lelkesítő „hajrá, Fradit” és érdeklődést eredményezett a budapesti reptéren szembejövő fradistáktól, a repülőgép személyzetétől, sőt még egy eindhoveni turistacsoporttól is.

A szobák elfoglalása után, azok egyikében gyülekezett a csapat, ahol egy rövid edzői szónoklat és a csapat fogadkozása után megválasztották az új csapatkapitányt Dunavölgyi Gábor személyében, majd útnak indult a társaság a másanapi torna helyszínén található kantinba, ahol a 16 csapat, közel 180 tagja vacsorázott meg közösen.

Látványosan jó társaságot alkottak, már a buszút során szikrázóan jó hangulatban voltak, ami a velük tartó csapatokra is ragadós volt. Csak a kulináris egzotikumként tálalt indiai-holland vacsora, valamint a gondos ellenfélmustra vetette azt némiképp vissza.

Az FTC a közel 1000 sétafocistát foglalkoztató, portugál Benficával, a sok év sétafocirutinnal rendelkező holland PSV Eindhovennel, valamint a Greater Manchester-i Salford City FC-t képviselő Foundation 92 csapataival került egy csoportba. Akinek a Manchester és a 92-es szám kapcsolatát olvasva dereng valami, az jó úton jár, ugyanis a szám nem az alapításra, hanem egy legendás korosztályra utal: ők a „Fergie Fiókák”, azaz a David Beckham, Nicky Butt, Ryan Giggs, Paul Scholes, Gary és Phil Neville, a Manchester United egykori sztárjai, akik pályafutásuk után tulajdonostársak lettek a jelenleg angol harmadosztályú salfordi klubban.

A vacsora és egy rövid előadást követően a szervezők kérték, hogy vegyüljenek a csapatok. Amíg csapatunkhoz a Rangers képviselői csatlakoztak, addig az angolul jobban beszélő fradisták azonnal a legkeményebbnek vélt Benfica asztala felé vették az irányt, ahol kiderült, hogy a fiatal, kizárólag 50-esekből álló társaság odahaza fiatal csapatként nemigen talál kihívást jelentő ellenfelet. Ezzel az 54 és 74 év között igen széles korosztályt felölelő csapatunk válláról gyorsan le is került a teher az első meccset illetően. Hasonlóképp volt a második ellenféllel is, kiderült ugyanis, hogy manchesteriek egy játékos és három stábtag kivételével lekésték a gépet, így épp a többi csapatból próbálnak toborozni.

A vacsora után hamar megindultak vissza a szállodába a buszok, hogy mindenki kipihent lehessen a nagy eseményre, előtte azonban, hogy biztosítsák a fradisták a hazai atmoszférát és a pálya megfelelő irányú lejtését, egy induló is felcsendült.

Alig több mint 12 órával később szintén a kantinban gyűlt össze a csapat, ezúttal csendben, koncentráltan, figyelve a mester taktikai utasításait felállásról, a védekező pozíciókról, a szögletekről és a támadásról, ami a megszokottnál egy méterrel szélesebb, háromméteres kapu és az előző este begyűjtött információk fényében úgy szólt, hogy a félpályát átlépve, ha rés van, lőni kell.

A C jelű csoportunk nyitómeccse a Benfica, illetve Foundation 92 között zajlott. Utóbbit az EFDN fiatal szervezői gárdája és a Rangers egy játékosa segítette ki, ahol a mindenhonnan tüzelő „angolok” igencsak maguk alá gyűrték az első játékrészben a sokpasszos játékkal próbálkozó Benficát, gyorsan visszaigazolva „az átlépsz és lősz” edzői utasítás hatékonyságát. A meccs második felében aztán a Benfica is megmutatta, hogy jó csapat és kiegyenlítette kétgólos hátrányát.

Időközben kiderült, hogy nem csak az angol csapatnál, de az Eintracht Frankfurtnál is létszámproblémák adódtak, meg is környékezték néhány játékosunkat, de a friss Európa Liga-győztes klub csábító invitálása természetesen nem érhet fel a Ferencvároséval, hiába próbálkoztak.

Csapatunk a PSV Eindhoven ellen kezdte a tornát. A 10 perces mérkőzés nagy részében dominált a Fradi, könnyedén nyert 2-0-ra, miután Fritz Csaba csapott le szemfülesen egy gondatlan kirúgásra, valamint Batuska István lőtt el szépen egy labdát a szélről.

A második meccsen, a Foundation 92-t képviselő EFDN-gárda huszonévesei ellen, akik soron kívül játszottak a tornán, már nehezen ment a játék, a négy góljukra válaszként, csak a Groupama Aréna lelkes munkatársa, Chabada György tudott egy gólt a kapuba bepakolni.

A Benfica ellen rendkívüli küzdeni akarással álltak bele a játékba a fradisták, noha viszonylag hamar hátrányba került a csapat, Fradi-szívvel küzdöttek az egyenlítésért. Bár a sétafociban nincs kapus, a kapu előtti 3x1 méteres területre tilos belépni, Becz János mégis nem egyszer Dibusz Dénest idézte, hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű blokkolást, védést mutatott be az egész torna során, miközben egyszerre volt csapatunk pillére is, aki biztosan osztotta a passzokat hátulról a támadásépítéshez. Nem véletlen, hogy pont a blokkját követően indult az a tanítani való, gyorspasszos labdakihozatal, amelynek a végén helyzetbe hozták a jó érzékkel ékként elől ólálkodó játékosunkat, Fischer Sándort, akinek már csak a labdát kellett egy érintésből útba igazítani hosszú lábainak nyújtott lépésével. Hiába hajtottak a portugálok, maradt az 1-1, ami már csak azért is nagy eredmény, mivel a Benfica egészen a 3. helyig menetelt.

Csapatunk a 2-es csoportkörben folytathatta a Real Betis, a Valerenga és a helyi NAC Breda ellen, ahol a csoportmásodikok küzdhettek egymással az 5-8. helyezésért. Sajnos az ebédszünet kicsit hosszúra nyúlt, amiből nem tudtak kellő koncentráltsággal visszajönni a pályára, a már-már túlzóan agresszívan és kellemetlenül játszó Valerenga ellen semmi nem akart összejönni, már 0-3-ra mentek, amikor az utolsó pillanatban egy „időntúli” büntetőhöz jutottunk gólhelyzetben akadályozásért. Az üres kapuval szemben a félpályához Fritz Csaba állt oda, aki a szögletből legurított labdát nem hibázta el, noha a norvégok még ekkor is erősen igyekeztek zavarni, hogy megakadályozzák az 1-3-ra szépítést.

A Real Betis ellen sajnos a játék minden elemében teljes kihagyás volt tapasztalható csapatunk részéről, amiben a spanyolok játékmester középpályása fájóan jól érezte magát, nem csak passzokkal, de cselekkel is fájdította a fradista fejeket, akik csak nyomozták a labdát. Az eredmény 5-0-s vereség lett. Noha a ferencvárosi kerethirdetés közösségi alapon zajlott, nem a játéktudás volt az elsődleges válogatási szempont, így komoly különbség volt tehát játékerőben a két csapat közt, Horváth Roland edző nem spórolta meg a fejmosást a meccset követően.

A beszélgetés eredményes volt, az utolsó NAC Breda elleni meccsen összeszedett, fegyelmezett játékot mutatott a csapat, és nagy küzdésre kényszerítették a hazai csapatot a labdakihozatalokban. Igaz már erősen látszottak a fáradtság jelei is, ami egy bekapott gólban és a rossz helyzetkihasználásban mutatkozott meg. A meccs képe azonban egyértelmű volt, és Chabada György, valamint Dunavölgyi Gábor góljai révén a 2-1-es győzelemmel az FTC megelőzte az 1 pontos Breda csapatát, a csoportja harmadik helyén végzett a Ferencváros.

A 7. helyezésért azonban még egyszer meg kellett küzdeni a Bredával egy rájátszás meccs keretében. Csapatunk szerencsére ott folytatta, ahol abbahagyta, előbb Fritz Csaba talált be, majd Fucskár Attila a „lövésből lesz a gól” elv jegyében szinte lehetetlen szögből, a pálya sarkából növelte kétgólosra a Fradi előnyét. Noha lehetett volna nagyobb különbség is, maradt a 2-0, így a 7. helyezéssel zárta a Ferencváros a 16 csapatos európai tornát, ami abszolút megsüvegelendő teljesítmény a keret tagjaitól.

A torna után következett a harmadik félidő, amelyben ugyan hivatalos eredményhirdetés nem történt, de kétség nem férhet hozzá, hogy a fradisták nyerték meg, nem egyszer megénekeltetve a résztvevők jelentős részét a bilbaóiak és lisszaboniak segítségével, páratlan jókedvet és hangulatot varázsolva az estéhez. Mi több, még a szervezők által kiírt pubkvízt is megnyerték!

A hotel felé tartó buszon sem lankadt a hangulat, nagy barátság köttetett az ezüstérmes baszkokkal, a fél órás utat ugyancsak végig énekelte a két társaság, nem egyszer közösen, egymást éltetve, a jókedélyeket pedig csak fokozta focista lányaink bajnoki címe Győrben, amit ugyancsak megénekeltek.

Az utolsó nap délelőtt a csapat napsütés és jégeső sűrű váltakozása mellett térképezte fel Breda hangulatos, folyókkal szabdalt, kis óvárosát egy háromórás séta keretében. Beleértve a ludaktól hemzsegő városi parkot, valamint az egyszerűen csak Grote Kerknek, azaz Nagy Templomnak nevezett, kívül-belül igen impozáns, hat évszada eredetileg katolikusok által emelt evangélikus történelmi szentélyt is, amely tornyával magasan a város fölé emelkedik. Szuvenírekkel és élményekkel feltöltekezve indult végül haza a csapat, aki méltóképp képviselte az FTC-t. Talán épp ezért rendezte úgy a sors, hogy az eindhoveni reptéren egy ellenkező irányba tartó Fradi-mezes társaság hangos „Hajrá, Fradi!”-val búcsúztassa a repülőhöz sorakozó sétafocistákat.

Keresztes Péter