2024. augusztus 1.
Magabiztos győzelem Japán ellen
Varga Dénes vezérletével 17-10-re nyert a magyar válogatott a harmadik csoportmeccsen az olimpián.

A spanyolok elleni 10-7-es vereség után Japán ellen kellett vízbe ugraniuk Varga Déneséknek az olimpia harmadik csoportmeccsén, hogy javítsanak és tegyenek egy lépést a továbbjutás felé. A csütörtök esti mérkőzést nem vehette félvállról a magyar férfi vízilabda-válogatott, hiszen az ázsiai csapat a felkészülés során többször megmutatta ellenünk, hogy mennyire kellemetlen játékot képvisel, ráadásul Párizsban a szerbek és a franciák ellen is csak egy góllal kapott ki, így arra számíthattunk, hogy a mi dolgunkat is igyekszik majd megnehezíteni.  

Kezdésként azzal próbáltak fogást találni a mieinken, hogy az a Towa Nishimura állt a kapuba, aki a BL-győztes FTC-nél kért tavasszal edzéslehetőséget, hogy fejlődjön. Szerencsére nem ismerte ki a játékosainkat annyira, hogy gondot okozzon nekünk. A mérkőzés első gólját a nemzeti együttes legfiatalabb tagja, a klubunkban játszó Molnár Erik szerezte meg, akinek ez volt az első találata az ötkarikás játékokon, majd Vámos Márton és Fekete Gergő is bevágott egyet, amivel rögtön megteremtették a magabiztosnak mondható háromgólos magyar előnyt (3-0). Megrázta magát a japán együttes és 3-2-re felzárkózott, azonban nem hagyta ezt szó nélkül a magyar csapat, hiszen Angyal Dániel és az ötödik olimpiáján résztvevő Varga Dénes is betalált és visszaállította a háromgólos előnyünket az első negyed végére (5-2). A második játékrész elején több váratlan japán gól is fejfájást okozott Vogel Somának, és kicsit meg is zavarta a mieinket ellenfelünk bátor játéka, amely azt eredményezte, hogy csak öt perc után sikerült ismét gólt szereznünk Hárai Balázs jóvoltábol (6-3). A nagyszünet előtt tovább tudta növelni előnyét válogatottunk, Vigvári Vince kétszer míg Varga egyszer talált be, így 9-4-es vezetéssel fordulhattunk rá a második félidőre.

A nem szokványos játékkal rendelkező japán csapat nem tudta megtörni lendületünket és csatlakozott a gólszerzők közé csapatkapitányunk, Jansik Szilárd is (10-4). Hiába próbált közelebb kerülni ellenfelünk, a szintén újoncnak számító Nagy Ádám akciógólt szerzett (11-5), ami azt jelentette, hogy mind az öt FTC-mezőnyjátékos eredményes tudott lenni. Magabiztos, hatgólos előnnyel kezdhettük meg az utolsó nyolc percet (12-6), ám ezután kissé megingott a játékunk, és eggyel közelebb került Japán (13-8). Az utolsó percekben láthatóan már az volt a célja a magyar csapatnak, hogy minden mezőnyjátékos betaláljon, ez pedig sikerült is, miután Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián is gólt szerzett (15-8). Varga Zsolt együttese tanulva riválisaink hibájából, végig komolyan vette a mérkőzést, így hiába próbálkoztak a japánok. Varga Dénes vezérletével magabiztosan, végig vezetve nyerni tudott a magyar férfi vízilabda-válogatott 17-10-re Japán ellen az olimpia harmadik játéknapján.

Következő csoportmeccset szombaton délután 3 órakor játssza majd a magyar csapat, azzal az ausztrál válogatottal, amely Szerbiát óriási meglepetésre 8-3-ra legyőzte, illetve a házigazda franciákat is felülmúlta.

LÉGIÓSAINK

A BL-győztes klasszisunk, Dusan Mandics 4 góllal segítette válogatottját az olimpiai csoportkör harmadik meccsnapján, azonban hiába javított játékán Szerbia, nem tudott felülkerekedni a Miguel de Torót soraiban tudó Spanyolországon, amely 15-11-re megnyerte a találkozót. A görög légiósunk, Sztilianosz Argiropulosz szintén 4 gólt szerzett és vezérletével Görögország 13-11-es sikert aratott Egyesült Államok válogatottja felett. Edoardo Di Sommával felálló olaszok kiélezett meccsen döntetlent játszottak Montenegróval, így jöhetett az ötméterespárbaj, amelyben remekeltek a kapusok, hiszen öt védést is bemutattak, végül pedig az olaszok bírták jobban az idegek harcát és 11-9-re megnyerték a találkozót. 

OLIMPIA 2024 – FÉRFI VÍZILABDA TORNA

Párizs, Franciaország

Csoportmérkőzés, 2024. augusztus 1., csütörtök 21:05

MAGYARORSZÁG - JAPÁN 17-10 (5-2, 4-2, 3-2, 5-4)

Gólszerzőink: Vigvári 4, VARGA 3, Vámos 2, Angyal, FEKETE, Hárai, JANSIK, Manhercz, MOLNÁR, NAGY, Zalánki 1-1

Cikkajánló

Legyőztük a spanyolokat, megvan a továbbjutás!

Ismét nyerőemberek voltak az FTC-játékosok a női kéziválogatottban, már a legjobb 8 között vagyunk Párizsban.

Nekik szurkolhatunk ma Párizsban – augusztus 1.

Női kézilabdázóink és férfi vízilabdázóink is szerepelnek a mai napon.

Őrült utolsó percben kaptunk ki Norvégiától

Imre Bence ismét vezér volt, de az utolsó pillanatban kimaradt a meccslabda, így nem jött össze a bravúr.

Nekik szurkolhatunk ma Párizsban - Július 31., szerda

Férfi kéziseink Norvégiával mérkőznek az olimpiai csoportkörben.

Vereség az Eb-címvédőtől

Kevés volt Vogeltől az 54%-os védési hatékonyság a spanyolok elleni rangadón az olimpián.

Klujber kilenc gólja se ért győzelmet Angola ellen

Válogatott játékosunk tizedik gólja győzelmet érhetett volna, de végül döntetlent játszottunk Angola ellen.

Az örömkönnyek mögött – így lett olimpikon Székely Zója

Tornászunk mindent megtett a párizsi olimpiáért, és valóra váltotta gyerekkori álmát – VIDEÓ!

„Remélem, a kisfiamnak örök emlék lesz”

Az együtt 15 gólt szerző Imre, Lékai és Ancsin is értékelt a férfi kéziválogatott első győzelme után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin