2024. július 30.
Klujber kilenc gólja se ért győzelmet Angola ellen
Válogatott játékosunk tizedik gólja győzelmet érhetett volna, de végül döntetlent játszottunk Angola ellen.

Simon Petra és Böde-Bíró Blanka főszereplésével hajtott végre óriási fordítást a magyar női kézilabda-válogatott Brazília ellen, de kedden délután már az újabb két pont reményében lépett pályára az együttes. Soros ellenfelünk, Angola kisebb meglepetésre legyőzte Spanyolországot (26-21), illetve Hollandiát is szoros meccsre kényszerítette (34-31), vagyis nem számíthattunk könnyű találkozóra, de így is a sikerben reménykedtünk. A kezdés előtt Márton Gréta elmondta, hasonló meccsre számít, mint a brazilok elleni volt, hiszen az angolai játékosok testfelépítése és stílusa is hasonló a dél-amerikaiakéhoz, továbbá célként fogalmazta meg, hogy több könnyű gólt lőjön a csapat.

Örömmel láthattuk, hogy ez a cél a mérkőzés elején megvalósult!

Janurik Kinga bravúrjai jelentették az alapot – a ferencvárosi kapus ötven százalékos hatékonysággal védett az első tíz percben –, Győri-Lukács Viktória pedig jobbára élt a gyors indításokkal. 3-0-lal kezdtünk, s bár a tizenegyedik percben egy gólra zárkózott ellenfelünk, a folytatásban újra elléptünk, a tizenhatodik percben már öttel vezettünk (11-6). Úgy tűnt, kézben tartjuk az irányítást, de sajnos néhány perc alatt leromboltuk, amit előtte felépítettünk. A padról beszálló játékosok nem tudták átvenni a lendületet, sorban adtuk el a labdákat, és Angola ugyanúgy gyors indításokból szerzett gólokat, mint mi a kezdésnél. 13-13-nál egyenlített riválisunk, majd 15-13-as vezetésünkről fordított is, s annak ellenére is előnnyel ment a szünetre, hogy Janurik nyolcszor védett harminc perc alatt.

A fordulás után se sikerült a védekezést rendeznünk, bántóan könnyedén került helyzetbe Angola, Januriknak sorozatosan ziccerben kellett volna mentenie. A legtöbb gondunk a beállóval, Albertina Gassomával akadt, képtelenek voltunk őt tartani, de legalább támadásban hatékonyak voltunk, így egy-két gólon ingadozott a hátrányunk. Klujber Katrin labdaszerzéssel és góllal jelentkezett egy percen belül, így szűk negyed órával a vége előtt ismét egyenlítettünk, sőt, hosszú idő után újra visszavettük a vezetést is (26-27).

Angolai időkérés jött, aztán sajnos két gólt kaptunk zsinórban, vagyis megint hátrányból kellett játszanunk. Felváltva találtak be a csapatok a következő periódusban, a véghajrában aztán nagy esélyt kaptunk: négy perccel a vége előtt ellenfelünk rosszul cserélt, emberelőnybe kerültünk, és Szöllősi-Schatzl Nadine ki is egyenlített (30-30). Klujber pattintott lövése előnyt ért, ám miközben fejre ütésért semmit sem ítéltek a játékvezetők, a túloldalon Füzi-Tóvizi Petrát kiküldték két percre – az emberelőnyből hátrány lett az utolsó két percre. Hektikusan, egyben roppant izgalmasan alakultak az utolsó percek, gólt kaptunk, majd időt kértünk, az újrakezdést követően Szöllősi-Schatzl kiállítást és hetest harcolt ki, s bár Klujber kihagyta, a labda maradt nálunk. Gólt azonban nem szereztünk már, vagyis döntetlennel ért véget a mérkőzés, amelynek elején nagyon jól játszottunk, a második felében azonban végig futottunk az eredmény után.

Janurik Kinga értékelése: - Nagyon nehéz most bármit is mondani, nem is szeretnék szakmázni, az nem az én dolgom. Úgy kezdtünk, ahogy kellett, hiszen tudtuk, hogy nehéz ellenfél lesz Angola, a spanyolok és a hollandok ellen is jók voltak, de nagyon bizakodó voltam, amikor öt góllal elléptünk. Az járt a fejemben, hogy ha stabil alapot tudok adni hátul a védésekkel, akkor elöl jók leszünk, de aztán az első negyed óra után minden szétesett. Lehet, hogy ezúttal nem ment jól azoknak, akik a padról szálltak be, de azért vagyunk csapat, hogy ha az egyiknek nem megy, akkor a másik lépjen a helyére. Nincsenek sztárjaink, nem pakolhatunk egy-egy játékosra nagy terhet, hanem tizenheten vagyunk. Nem szoktuk talán elégszer elmondani, de nagyon köszönjük azt a sok szeretetet, amit otthonról kapunk, ígérem, próbáljuk meghálálni! Szomorúak vagyunk, hogy ma nem sikerült, de van még két mérkőzésünk, van lehetőségünk kijavítani ezt a pontvesztést.

XXXIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK
Női kézilabda, B-csoport, 3. forduló

MAGYARORSZÁG - ANGOLA 31-31 (15–16)
Párizs, 5012 néző, V: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
Gólszerzők: 
Klujber 9 (2), Szöllősi-Schatzl 6, Győri-Lukács 5, Kuczora 4, Füzi-Tóvizi 3, Vámos 2, Márton 1, Simon 1, ill. Kassoma 9, Nenganga 5, Carlos 3, Quizelete 3 (1), Pascoal 2, Gabriel 2, Paulo 2, Machado 2, Mario 1, Rosario 1, Fonseca 1.

Cikkajánló

Magabiztos győzelem Japán ellen

Varga Dénes vezérletével 17-10-re nyert a magyar válogatott a harmadik csoportmeccsen az olimpián.

Legyőztük a spanyolokat, megvan a továbbjutás!

Ismét nyerőemberek voltak az FTC-játékosok a női kéziválogatottban, már a legjobb 8 között vagyunk Párizsban.

Nekik szurkolhatunk ma Párizsban – augusztus 1.

Női kézilabdázóink és férfi vízilabdázóink is szerepelnek a mai napon.

Őrült utolsó percben kaptunk ki Norvégiától

Imre Bence ismét vezér volt, de az utolsó pillanatban kimaradt a meccslabda, így nem jött össze a bravúr.

Nekik szurkolhatunk ma Párizsban - Július 31., szerda

Férfi kéziseink Norvégiával mérkőznek az olimpiai csoportkörben.

Vereség az Eb-címvédőtől

Kevés volt Vogeltől az 54%-os védési hatékonyság a spanyolok elleni rangadón az olimpián.

Az örömkönnyek mögött – így lett olimpikon Székely Zója

Tornászunk mindent megtett a párizsi olimpiáért, és valóra váltotta gyerekkori álmát – VIDEÓ!

„Remélem, a kisfiamnak örök emlék lesz”

Az együtt 15 gólt szerző Imre, Lékai és Ancsin is értékelt a férfi kéziválogatott első győzelme után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin