Olimpiai negyeddöntőhöz készült a magyar női kézilabda-válogatott, és ez még akkor is büszkeségre ad okot, ha a célkitűzés a csoportból való továbbjutás volt, vagyis a bravúr, az extra még váratott magára. Öt ferencvárosit találhattunk a svédek elleni keretben (Bordás Réka a tartalékok között maradt), közülük Böde-Bíró Blanka és Klujber Katrin volt ott a kezdőben, és mindketten kimondottan jól is indították a meccset. Kapusunk ziccereket fogott, átlövőnk háromszor talált be tíz perc alatt, a csapat pedig látszólag önbizalommal telve kézilabdázott. Vagyis nem fogta meg a mieinket a helyszínváltás és a Lille-i sportcsarnok mérete, amely huszonnyolcezer néző befogadására alkalmas, épp ezért sajnálhattuk, hogy a játékrész derekánál három labdát túlságosan könnyen szórtunk el, a svédek pedig kihasználták a lehetőséget, négy gólra távolodtak (7-11).

Felállt fallal jó negyed órán át sokszor meg tudtuk akasztani ellenfelünket, pörgős volt a falunk, de közben az is feltűnő volt, hogy a legtöbb svéd játékos fizikailag erősebb a mieinknél, egy az egyben könnyen előnyt szereztek. Elöl ugyanakkor ellensúlyoztuk a védelem megingásait, többször is visszazárkóztunk, sőt, a szünet előtti percekben Simon Petra háromszor is megpróbált egyenlíteni – hiába. Az egygólos hátrány ezzel együtt is azt jelentette, hogy harminc perc után is abszolút meccsben vagyunk (15-16).

A fordulás után se változott a játék képe, a magyar válogatott a torna során ezen a meccsen volt a legjobb támadásban, Böde-Bíró meg hozzátett annyi védést, amennyi lehetőséget teremtett a fordításra. Nem jött össze könnyen, mert sajnos a svédek kapusa, Johanna Bundsen többször is kibabrált velünk, de 20-19-nél a meccs során először mi álltunk jobban. Gyorsan visszavették az előnyt a svédek, ám ellépni nem tudtak, igaz, ennél kicsit többet reméltünk, amikor rövid idő alatt kétszer is emberelőnybe kerültünk.

Az utolsó negyedórát Böde-Bíró védése nyitotta meg, a támadásunk pedig a tizedik Klujber-gólt hozta (24-23), és mintha picit lassult volna támadásban Svédország. Előre talán mindenki aláírta volna, hogy a véghajrában ennyire nyílt meccset játszunk az olimpián a négybe jutásért, most viszont minden elrontott támadásnál úgy érezhettünk, hogy egy pici plusszal, pontosabb befejezésekkel még előrébb tarthattunk volna. Hét mezőnyjátékossal jött támadásban Svédország, de ami ennél nagyobb gond volt, hogy emberhátrányba is kerültünk. Simon Petra kétszer villant ebben a periódusban, az utolsó percre pedig 28-28-nál fordultunk rá. Koppang ellépte, nekünk pedig maradt negyvenöt másodpercünk, az elődöntőért támadhattunk. Türelmesen járt a labda, Klujber csinált helyet Vámosnak, aki a hálóba pattintott – tizenöt másodperccel a lefújás előtt a svédek is időt kértek. Pont egy támadásra elég volt ez az idő, Koppang gólt szerzett (29-29), többre pedig már nem jutott idő, jöhetett a hosszabbítás.

Sajnos jól működött a svédek emberfóros támadójátéka, mi viszont a hosszabbításban sorra rontottuk el a helyzeteket, Bundsen ihletett formában védett. Az első öt percet 2-0-ra nyerte Svédország, és a másodikat is két góllal kezdte, ezzel pedig úgy tűnt, eldőlt a továbbjutás. Hatalmasat küzdött, és a teljesítményéért is minden elismerést megérdemel a magyar válogatott, amely tizenöt másodpercre volt az olimpiai elődöntőtől, de végül hosszabbításban kikapott.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány véleménye: - Tíz másodperc… De nem erről kell beszélni, hanem arról, hogy az első és az utolsó meccsen is mindent megtettünk, az égiek másképp akarták ma. Tudtuk, hogy nehéz lesz, sok mindent megoldottunk, de az utolsó valahogy becsúszott. Beszéltük, hogy belül kell zárni, hogy kisebb szögben engedjük el a szélsőket, de most nagyon eredményes volt a svédek balszélsője. Nehezen kerültünk helyzetbe, jó a védekezésük, és amikor meg odakerültünk, elkapkodtuk. Kicsit higgadtabban kellett volna megoldanunk ezeket a helyzeteket, ha ez sikerült volna, akkor most mi lennénk a győztesek. Nehéz pillanatok voltak, de jó olimpiát zártunk még akkor is, ha most nem jutottunk tovább, csapatként képviseltük Magyarországot.

Klujber Katrin: - Hatalmas nagy csalódottságot érzek, mert ma hatalmasat küzdöttünk, igaz, pici így is hiányzott belőlünk, hogy meg tudjuk nyerni. Nem pontosan emlékszem az utolsó támadásukra, de picit elkéstünk az átlövésnél. Többször is volt szerintem a meccs során kommunikációs hiba a védekezésben, de nem adtuk fel egy percre se. Ha a hatvanadik percben "megcsináljuk" ezt a mérkőzést, az óriási bravúr lett volna, a hosszabbításban sem volt benne a négygólos különbség. Azt nem tudom, hogy ez a fáradtság miatt alakult-e így, vagy fejben estünk szét, de megérdemeltük volna a továbbjutást. Voltunk már csalódottak máskor is, mindig fel tudtunk állni, és bár szép eredményt értünk el, amit ma akartunk, az nem jött össze.