U19
Puskás Akadémia – FTC 6-1
Legidősebb utánpótlás csapatunk Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában lépett pályára. Már az első félidőben négygólos hátrányba kerültünk, egyedül Gólik Benjámin tudott betalálni a részünkről, végül csapatunk 6-1-es vereséget szenvedett.
U17
Fehérvár FC – FTC 1-2
Székesfehérváron játszott az U17-es csapat. Berki Kevin révén hamar előnybe kerültünk, de a hazaiak a 27. percben egyenlíteni tudtak. Nem sokkal később aztán ismét mi vezettünk Bokros Bertold góljával, amire már nem érkezett válasz fehérvári részről, így a mieink 2-1-re nyertek.
U16
FTC-ZTE 1-0
Az egy évvel fiatalabbak hazai környezetben játszottak a Zalaegerszeg ellen. Doszkocs Gergő 10. percben szerzett gólja volt a meccs egyetlen találata, és ez három pontot ért csapatunknak.
U15
FTC-Gödöllői SK 3-0
Az U15 szintén hazai pályán mérkőzött meg a Gödöllővel. Kőszegi Mátyás Nimród a 15. percben előnyhöz juttatta csapatunkat, majd Szegedi Botond és Kőszegi újabb találatával háromgólosra nőtt a különbség, ami így is maradt a találkozó végéig.
U14
FTC- Várda Labdarúgó Akadémia 8-1
Egy korosztállyal lejjebb a Várda Labdarúgó Akadémia várt a mieinkre a Népligetben. Ugyan Kulyk Kostiantyn góljával hamar hátrányba kerültünk, de ami innen jött, az maga volt az iskolajáték. Még az első félidőben sikerült fordítani, majd a második félidőben kiszakadt a gólzsák, és végül 8-1-re győztünk.
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ
U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.
U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.
U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.
Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.
Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.
A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.