U19
FTC–Honvéd 0-1 (0-0)
Budapesti rangadóval folytatódott a legnagyobb korosztály programja, a Honvéd látogatott el az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. Sokáig nem esett gól az összecsapáson, aztán a mérkőzés hajrájában a kispestiek törték meg a csendet. 1-0-val végül ellenfelünk nyerte meg a rangadót.
U17
FTC–Honvéd 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Vogyicska Balázs, Molnár Bálint
A 8. percben mi jutottunk előnyhöz, ekkor Vogyicska Balázs volt eredményes. A félidő végén nemcsak egyenlíteni, de fordítani is sikerült a vendégeknek, így 1-2 állt az eredményjelzőn 45 perc után. A 60. percben Molnár Bálint egyenlített a részünkről, azonban négy perccel később ismét a Honvéd került előnybe, sőt, ezt meg is tartotta a végéig, így 3-2-re nyert.
U16
FTC–Honvéd 1-2 (1-0)
Gólszerző: Lisztes Krisztián
Remekül rajtolt csapatunk, már a 11. percben sikerült megszerezni a vezetést Lisztes Krisztián révén. Az előnyt nemcsak a félidei sípszóig sikerült tartani, hanem egészen a 69. percig, viszont ekkor öt percen belül két gólt is szerzett a Kispest. Az utolsó negyedórában nem változott már az állás, úgyhogy 2-1-re nyert a vendég egyesület.
U15
FTC–Kisvárda 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Manner Balázs (2), Gágyor Domán
Nem telt el egy perc sem a mérkőzésből, amikor már vezettünk is a Kisvárda elleni találkozón; Manner Balázs juttatta előnyhöz a mieinket. Még az első játékrészben egyenlített ellenfelünk, majd ezután jött a negyedórás pihenő. A második játékrészben Manner Balázs újra gólt szerzett, öt perccel a lefújás előtt pedig Gágyor Domán biztosította be a bajnoki győzelmünket. 3-1-re nyertünk végül a mérkőzésen.
U14
FTC–Kisvárda 1-0 (0-0)
Gólszerző: Nimsz Ádám
Szoros mérkőzést hozott a péntek délutáni, Kisvárda elleni meccsünk. Sokáig nem esett gól az összecsapáson, egészen a 74. percig kellett várni az első találatra. Ekkor Nimsz Ádám talált be a rivális kapujába, ezzel fontos bajnokit nyert meg U14-es csapatunk.
Két-két győzelem és egy vereség a hétvége mérlege a labdarúgó utánpótlásban.
A hétvégén négy csapatunk is pályára lépett a labdarúgó utánpótlásban.
U15-ös játékosaink a holland Ajax Amszterdam akadémistáit előzték meg a rangos nemzetközi tornán.
Korosztályos együttesünk a Bayern München és a Dinamo Zagreb fiataljaival került egy csoportba.
Egy győzelem, két döntetlen és egy vereség utánpótlás labdarúgócsapataink hétvégi mérlege.
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.