U19
FTC–Vasas 4-2 (2-0)
Gólszerzőink: Mazzonetto Nicoló, Burzi Alex (3)
A múlt heti vereség után sikerült javítania Székely Tibor együttesének. Nagyon fontos, „hatpontos” mérkőzést játszottunk a Vasassal, amely ellen Mazzonetto Nicoló és Burzi Alex két gyors góljával hamar előnybe kerültünk. A második félidő elején Burzi ismét eredményes volt, sőt, később mesterhármasig jutott, ám előtte büntetőből, utána pedig egy újabb találattal szépítettek az angyalföldiek. Sikerünk azonban nem volt veszélyben, és egy pontra feljöttünk a második helyen álló Honvéd mögé.
U17
FTC–ETO FC Győr 3-3 (1-1)
Gólszerzőink: Redzic Damir, Pajti Attila, Nagy Olivér
Ha 2020, akkor 3-3 U17-eseinknél, akik ismét ezzel az eredménnyel zártak. Az ETO szerezte meg a vezetést, de a szünet előtt még egyenlíteni tudtunk Redzic Damir révén. A második félidőben Pajti Attila és Nagy Olivér is eredményes volt, így kétgólos előnybe kerültünk, de az utolsó tíz percben egyenlítettek a győriek. Borbély Balázs csapata a negyedik helyen áll.
U16
FTC–ETO FC Győr 5-0 (2-0)
Gólszerzőink: Ördög Balázs, Nemes Márton (2), Gyuris Aurél, Szücs Huba
FTC–MTK 6-2 (2-2)
Gólszerzőink: Nemes Márton, Ördög Balázs (2), Horváth Marcell, Szücs Huba, Gyuris Aurél
Lisztes Krisztián csapata két mérkőzést is játszott a múlt héten, és mind a kettőt nagyon magabiztosan megnyerte! Szerdán a Győrt győztük le 5-0-ra Nemes Márton két, Ördög Balázs, Gyuris Aurél és Szücs Huba egy-egy góljával. Szombaton az MTK-val is hazai pályán játszottunk, Nemes és Ördög találatával 2-0-ra vezettünk, de a szünetig egyenlíteni tudtak a vendégek. A második félidőben azonban ismét hengereltünk, Horváth Marcell mellett, Szücs, Ördög és Gyuris is betalált, így újabb nagy különbségű győzelmet arattunk. U16-osaink ezzel jelenleg a negyedik helyen állnak, de vesztett pontok tekintetében a második legjobbak!
U15
FTC-DVSC 0-3 (0-2)
U15-öseink jól kezdték a tavaszt, hiszen Nyíregyházán nyerni tudtak, ám a DVSC ellen ezúttal sima vereséget szenvedtek, így nem tudtak feljebb kapaszkodni a tabellán.
U14
FTC-DVSC 0-0
Munkácsi Dávid együttese is a Lokit fogadta, és 0-0-s döntetlennel zárt, így maradt a második pozícióban.
Áprilisban toborzót tart az FTC labdarúgó-utánpótlása. Ezúttal a 2007-es korosztály fiataljait várjuk a Népligetbe, hogy a Ferencváros központjában megmutathassák ügyességüket.
Részletek ITT!
A hétvégén négy győzelmet arattak utánpótlás labdarúgócsapataink.
Két-két győzelem és egy vereség a hétvége mérlege a labdarúgó utánpótlásban.
A hétvégén négy csapatunk is pályára lépett a labdarúgó utánpótlásban.
U15-ös játékosaink a holland Ajax Amszterdam akadémistáit előzték meg a rangos nemzetközi tornán.
Korosztályos együttesünk a Bayern München és a Dinamo Zagreb fiataljaival került egy csoportba.
Egy győzelem, két döntetlen és egy vereség utánpótlás labdarúgócsapataink hétvégi mérlege.
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.