![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán közlemény jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt és a labdarúgók egészségének védelme érdekében törölte az ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League) 2020/21-es szezonját. Az UEFA végrehajtó bizottsága szerdai határozatában megjegyezte, hogy az ifi BL idényének rajtját már ősszel el kellett elhalasztani és mivel az európai járványhelyzet azóta sem javult, a szigorú korlátozások következtében a klubok utazásszervezési nehézségekkel szembesültek. A törlés elsődleges oka ezzel együtt az volt, hogy ne tegyék ki fertőzésveszélynek a fiatal labdarúgókat és a csapat többi tagját.
Mint ismert, a Ferencváros U19-es csapata a Lokomotiv Moszkva korosztályos együttese ellen játszott volna március 3-án Moszkvában. A 2020/21-es idényben nem rendeztek volna csoportkört, hanem a 64 csapat egymeccses párharcot játszott volna a legjobb 32 közé jutásért.
(Fotó: uefa.com)
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az U17 döntetlent játszott, U14-es labdarúgóink kikaptak a hétvégén.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.
U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.
Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.