2019. szeptember 2.
Parádés UP-hétvége, mind az öt csapatunk nyert!
Az U19-estől az U14-esekig minden utánpótlás-labdarúgócsapatunk győzött a hétvégén!

U19
Honvéd-FTC 2-3 (1-0)
Gólszerzőink: Hajdú Roland, Katona Bálint, Ammar Ramadan

A hét közben a Győrtől vereséget szenvedő legidősebb korosztály a Honvéd otthonában is rosszul kezdett, mind a két félidő elején kapott egy-egy gólt, így 50 perc alatt kétgólos hátrányba került. Az 52. percben azonban Hajdú révén szépítettünk, majd Katona már egyenlített, a 89. percben pedig Ramadan eldöntötte a három pont sorsát! Csapatunk ezzel a negyedik helyen áll.

U17
Vasas-FTC 4-6 (1-3)
Gólszerzőink: Redzic Damir (2), Vogyicska Balázs, Czékus Ádám, Németh Kristóf, Pajti Attila

Gólzáporos mérkőzést játszottunk Angyalföldön. Hátrányba kerültünk, majd Vogyicska, Czékus és Damir révén fordítottunk (1-3). A Vasas szépített, amire Damir újabb találata, majd Németh gólja jött válaszként (2-5). Az utolsó tíz percre azonban izgalmas lett a találkozó a piros-kékek újra betaláltak kétszer, ám a 89. percben Pajti végleg eldöntötte a három pont sorsát. A bajnokságot a Fradi, míg a góllövőlistát Vogyicska Balázs vezeti.

U16
Vasas-FTC 2-5 (2-1)
Gólszerzőink: Ördög Balázs (3), Ulrich Dániel, Végh Roland

U17-eseink hat gólja után az eggyel kisebbek is berámoltak öt gólt a Vasas kapujába. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, a hatodik percben előnybe kerültek, és bár Ulrich egyenlített, a szünetben még az angyalföldiek vezettek. A második félidőben aztán fordítottunk, előbb Végh talált be, majd Ördög szerzett mesterhármast. Csapatunk ezzel a második a tabellán, a góllövőlistát két Fradi-játékos, Gyuris Aurél és Ördög Balázs vezeti 3-3 góllal.

U15
Debrecen-FTC 1-2 (0-0)
Gólszerzőink: Palaga Noel, Dajka Bence

A szezonrajton 0-0-t játszó U15-öseink a szünetben most is 0-0-ra álltak, ám az 57. percben Palaga révén megtört a jég, majd három perccel később Dajka is betalált, a Loki erejéből pedig már csak a szépítésre futotta.

U14
Debrecen-FTC 1-4 (1-1)
Gólszerzőink: Nimsz Ádám (2), Vitályos Viktor, Kiss Hunor (öngól)

Az első fordulóban a Nyíregyházát 7-0-ra kiütő 14 éven aluliak most is hamar előnybe kerültek Vitályos révén, de a szünet előtt egyenlített a DVSC. A második félidőben Nimsz duplázott, valamint egy öngól révén is bevettük a Loki kapuját, így 4-1-re nyertünk. Nimsz Ádám holtversenyben négy góllal vezeti a góllövőlistát.

Cikkajánló

Détári Lajos focistáinkat kalauzolta a Puskás Múzeumban

Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ

Labdarúgó UP: két győzelem és egy vereség a hétvégén

U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.

Labdarúgó UP: Kikaptunk a Puskás Akadémiától

U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.

Labdarúgó UP: Két győzelem és egy vereség a hétvégén

U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Labdarúgó UP: 2 döntetlen és 2 vereség a hétvégén

Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.

UP: győzelem, döntetlen és vereség a hétvégi mérleg

Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.

Labdarúgó UP: két győzelem és két vereség a hétvégén

Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.

UP: későn ébredtünk a Győr ellen

A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin