U17
U17-es csapatunkra örökrangadó várt az MTK ellen a Népligetben. Nem indult jól a mieink számára a mérkőzés, ugyanis már az első percben hátrányba kerültünk Kaján Norbert öngóljával. A rossz kezdés megfogta a csapatot, amit a vendégek ki is használtak, és a 25. percben Gyuris Aurél növelte a kék-fehérek előnyét. A folytatásban is inkább az MTK akarata érvényesült, és a 74. percben Gyuris Aurél büntetőből is betalált. Végül a mieinknek legalább a szépítés összejött: a 90. percben Ördög Balázs vette be az MTK kapuját, ezzel alakult ki a 3-1-es végeredmény.
U16
Egy évvel fiatalabb csapatunkra idegenbeli találkozó várt az ETO FC Győr ellen. Sokáig döntetlenre álltunk a hazaiakkal, ám az utolsó húsz perc egyértelműen a mienk volt. A 73. percben Csánk-Takács Kristóf előnyhöz jutatta a Fradit, majd három perccel később ismét bevette a győriek kapuját. Ezzel a két gyors góllal U16-os csapatunk meg is nyerte a mérkőzést, és elhozta a három pontot Győrből.
U14
Az U14 szintén idegenben lépett pályára, a Budapest Honvéd-MFA otthonában. Jól kezdtük a mérkőzést, ugyanis Gólik Benjámin góljával már a hatodik percben megszereztük a vezetést. Ám ezt követően a hazaiak magukra találtak, és Nyers Ádám 24. percben lőtt találatával ki is egyenlítettek. A fordulás után is lendületben maradtak a kispestiek, és Nyers Ádám újabb két gólt szerzett, ezzel a Honvéd 3-1-re győzött.
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ
U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.
U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.
U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.
Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.
Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.
A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.