2022. március 2.
„Minden életkorban a megfelelő versenyeztetés a lényeg”
Klubunk labdarúgó utánpótlásában a versenyeknek megvan a maga helye és szerepe.

Mint megírtuk, utánpótláscsapataink egy hosszú, kihívásokkal teli, de tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött. Interjúsorozatunk első részében erről az időszakról beszélgettünk klubunk utánpótlásának szakmai igazgatójával, Kiss-Baranyi Sándorral, míg legújabb részünkben a játékosok egyéni képzése, valamint a szakmai előrehaladás került a középpontba.

- Alapvetően három szakaszban gondolkodunk a Fradiban az utánpótlásképzésről – kezdte Kiss-Baranyi Sándor. - A legkisebbek esetében (6-11 éves korosztály) az a legfontosabb feladatunk, hogy egy folyamatorientált, és egy bevonva tanító környezetet teremtsünk. Az a lényeg, hogy szeressék meg a mozgást, a labdarúgást. Ezt követően a legfontosabb, hogy szeressenek együtt játszani a csapattársaikkal. Az a célunk, hogy a Fradi-címer terhét még véletlenül se érezzék meg. A szakmai képzés terén úgy adagoljuk nekik a különböző ingereket, hogy ők belülről motivált gyerekek tudjanak maradni.

Kiss-Baranyi Sándor a legfiatalabb korosztály után a 12-15 éves fiataljainkról elmondta, hogy ez a képzésük egy nagyon intenzív időszaka, ahol az edzők kihívásokkal teli környezetet teremtenek előttük.

- Ebben a korosztályban az a lényeg, hogy az egyének sajátosságait elfogadó, maximálisan befogadó, de kihívásokkal teli környezetet teremtsünk a gyerekeknek. Az itt dolgozó szakembereinknek az a feladata, hogy folyamatosan emeljék az ingereket. Ezzel olyan fejlesztő hatásokat kapnak a játékosok, melyekkel könnyebben fel tudnak készülni a nagypályás labdarúgásra, és hogy erre maximálisan alkalmasak legyenek. Ez egyfajta differenciált, sokoldalú foglalkoztatásként jelenik meg a munkánkban.

A képzés következő, harmadik részét az a 16-19 éves korosztály képezi, ahol már megjelenik az eredményre törekvés igénye.

- Itt is az célunk, hogy megjelenjen a bevonva tanító környezet a gyerekek életében, valamint, hogy folyamatosan követelményekkel találják szembe magukat. Emellett ebben a korosztályban már megjelenik az eredményre törekvés igénye, egyben kialakítása is. Nem szeretnénk összekeverni a fejlesztési szakaszokat. Mi azt gondoljuk, hogy minden életkorban a megfelelő környezetet kell biztosítani a gyerekeknek. Ahogy mondtam, az eredményre törekvés a képzési időszakban a 16-19 éves korosztálynál jelenik meg, előbb a mérkőzés eredményes megvívása, majd a teljes bajnokságban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítmény vonatkozásában.

A korosztályok céljainak kitűzése után szakmai igazgatónk arról is beszélt, hogy hogyan lehet összekapcsolni az egyéni fejlesztést a csapatjáték fejlesztésével.

- A csapatjáték és az egyéni képességek fejlesztése szorosan végig kísérik egymást. A megfelelően meghatározott és megvalósítani kívánt játékstílusban való játék egyfajta biztonságérzetet is ad a gyerekeknek. Ez azt jelenti, hogy pontosan ismerik a csapatjáték minden alapelvét, törvényszerűségét, a stílusjegyeket, az egyes posztokhoz kapcsolódó feladataikat. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy mire készülnek. Ezeket szakembereinkkel egymásra építjük, és a csapatjáték fejlesztése és hatékonysága mellett így a játékosok egyéni fejlesztése maradhat az elsődleges cél.

Az eddig alkalmazott fejlesztési tervek bár jól működtek utánpótlásunkban, az akadémia vezetésének egyértelmű célja, hogy ezeket egy még magasabb szintre emeljék.

- 2022-ben egy igencsak nehéz téli időszakon vagyunk túl, de mindannyian nagyon várjuk a tavaszt, hiszen a játékosok végre mérkőzéseken is megmutathatják, hogy az edzéseken miket sajátítottak el. Emellett vannak olyan fejlesztési terveink, amelyeket az utánpótlásképzésben szeretnénk még magasabb szintre emelni. Ide tartozik a kiválasztás optimalizálása, hogy még a jelenleginél is konkrétabb szakmai irányvonalak mentén tudjuk beépíteni csapatainkba azokat a fiatalokat, akik felvételt nyertek klubunk utánpótlásába. Nagyon fontos elképzelés, hogy tovább tudjuk folytatni szakembereink fejlesztését. Úgy gondolom, hogy egy magasan képzett és innovatív stábbal dolgozunk együtt, akik a Ferencvároson belüli, a Magyarországon belüli, de még a nemzetközi képzések színterén is jelen vannak.

Kiss-Baranyi Sándor elmondta, hogy ebben az évben kiemelt fontosságú tervük, hogy fejlesszék a mérkőzés-programjukat, valamint azt is hozzátette, hogy nem szeretnének felülni az aktuális trendeknek, így a versenynek meg van a maga helye és szerepe az FTC utánpótlásában.

- Gyerekkorban még kevésbé, majd a későbbiekben egyre fontosabb lesz az, hogy megfelelő ingerkörnyezetben vegyenek részt a különböző mérkőzéseken és tornákon a játékosok. Ennek érdekében úgy alakítottuk ki a programunkat, hogy tíz éves kortól kezdődően, előre tervezetten lép be a gyerekek életébe a nemzetközi szereplés. A mostani 10-14 éves korosztály az idei szezonban 15 nemzetközileg rangos tornán vesz részt. Szerbia, Horvátország, Olaszország, Németország, Szlovákia és Lengyelország mind azok a helyszínek, ahova csapataink utaznak. A 15-19 éves korosztály rendre magas színvonalú megmérettetéseken szerepel, ahol olyan csapatok ellen játszanak, mint a mint a Ljubljana, az Eszék, a Vojvodina, a Slaven Belupo, a Rapid WIEN, az Austria WIEN, az Admira, a LASK Linz, az Antalyaspor vagy épp az FC Barcelona, a CSZKA Moszkva és a Krasznodar. Úgy gondoljuk, hogy minden életkori szakaszban a megfelelő versenyeztetés a lényeg. Annak érdekében, hogy le tudjuk mérni az edzéseken és a felkészítés során elvégzett munkánk hatékonyságát, 10 éves kortól kezdődően kiemelt szerepe van a nemzetközi megmérettetéseknek is. Ezeket a tapasztalatokat szintén kiértékeljük, és értelemszerűen a tapasztalatok mentén korrigálunk és változtatunk a programunkon.

Cikkajánló

Détári Lajos focistáinkat kalauzolta a Puskás Múzeumban

Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ

Labdarúgó UP: két győzelem és egy vereség a hétvégén

U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.

Labdarúgó UP: Kikaptunk a Puskás Akadémiától

U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.

Labdarúgó UP: Két győzelem és egy vereség a hétvégén

U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Labdarúgó UP: 2 döntetlen és 2 vereség a hétvégén

Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.

UP: győzelem, döntetlen és vereség a hétvégi mérleg

Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.

Labdarúgó UP: két győzelem és két vereség a hétvégén

Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.

UP: későn ébredtünk a Győr ellen

A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin