U15
U15-ös leány labdarúgócsapatunk a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában a PMFC otthonában lépett pályára. Nem nekünk kedvezett a kezdés, az összecsapás 15. percében előnyt szerzett a pécsi csapat. Ezt követően tizenöt perccel később ferencvárosi oldalról Banner Luca volt eredményes, majd ismét ellenfelünk talált be, amire a 80. percben Mizsei Laura tudott még válaszolni, így végül 2-2-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.
- A női labdarúgás ünnepe volt Pécsett. A gyerekek abban a stadionban játszhattak, amelyben a híres PMSC régen a VfB Stuttgartot és a Manchester Unitedet is fogadta. Elbúcsúztattuk a külföldre távozó kollégát, Sergiu Bolboacát, aki mindig nemes ellenfél volt. Már-már hagyomány, hogy bajnokcsapatunk az utolsó fordulóban a Péccsel találkozik, és a piros-feketék nagyon sportszerűen díszsorfalat állva tisztelegnek magyar bajnok lányaink előtt. Nem volt ez másképpen most sem. Köszönjük! Egyetlen olyan játékosunk van, aki az elmúlt három szezon mindegyikében a Fradi U15-ös csapatát erősítette, a Szeged elleni bajnokin kulcscsonttörést szenvedett csapatkapitányunk, Barkász Hanna. Ő a rájátszásban nem is léphetett pályára, ám a Pécs ellen újra ő viselte a karszalagot, hogy aztán a 3. percben, a lecserélésekor saját társai vastapsa és díszsorfala köszöntse a 60. és egyben utolsó mérkőzésén ebben a korosztályban. Ez a meccs megerősítette bennünk, hogy az, amit ez a huszonkét gyerek ebben a bajnokságban véghez vitt, az minden, de minden tiszteletet megérdemel. Nagyon büszke vagyok rájuk! Sok-sok munka, tanulás, alázat, lemondás van amögött, hogy most itt tartanak. Tisztelik, szeretik, segítik egymást minden nap. Most, a végén bátran egymás szemébe és tükörbe nézhetünk: gyerekek, szülők és mi, akik értük dolgoztuk, és mindig hittünk bennük - értékelte a szezont Szanyi Mária vezetőedző.
U17
Jugovits Péter és Nagy Ágnes U17-es együttese az utolsó fordulóban az MTK csapatához látogatott. A fővárosi rangadó 19. percében Borzák Lilien találatával megszerezte a vezetést a kék-fehér alakulat, amire csapatunk a kilencven percnyi játék alatt nem tudott válaszolni, így végül egy gól döntött az összecsapáson.
- Sajnálom, hogy nem sikerült szépen zárni ezt a csodáltos szezont. A játékosok és a stáb is csalódott volt a meccs után, de sajnos ilyen a futball, ma semmi sem jött össze. Az első félidő igencsak felejthetőre sikerült, a második játékrészben pedig hiába voltunk fölényben, alakítottunk ki helyzeteket, nem tudtunk eredményesek lenni. Köszönöm a lányoknak az egészéves munkát, hiszen szívüket, lelküket beletették, nagyon jó volt velük dolgozni. A szülőknek a rengeteg támogatást, nélkülük nem lennénk ott, ahol vagyunk. A stábnak, hogy így közösen el tudtuk érni a célokat, amiket kitűztünk. Valamint a vezetőknek, akik megteremtették a feltételeket, mindig a csapat mögött álltak, és mindenben segitettek minket - mondta Jugovits Péter vezetőedző.
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ
U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.
U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.
U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.
Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.
Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.
A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.