2021. augusztus 18.
Kokovai és Lisztes kezdett, de végül Montenegró győzött
U17-es válogatottunk két fradistával a kezdőcsapatban 2-1-es vereséget szenvedett Montenegró fiataljai ellen.

Mint megírtuk, a Ferencvárost két fiatal, Kokovai Csongor és Lisztes Krisztián képviseli a 39. Telki Kupán, ahol a magyar mellett a montenegrói, az izraeli és a horvát korosztályos nemzeti csapat képviselteti magát. A mieink augusztus 17-én, kedden Montenegró ellen kezdték meg a szereplést, ráadásul mindkét FTC-játékossal a kezdőcsapatban.

Remekül kezdtük a találkozót, már az első percekben beszorítottuk a vendégeket. A gólra sem kellett sokat várni: az 5. percben Barkóczi csapott le a lecsorgó labdára, aki higgadtan lőtt a kapuba (1-0). Két perccel később egy szöglet után Bubanja csúsztatott a hálóba (1-1).

A folytatásban is a mieink domináltak, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, egy ízben Lisztes is gólhelyzetbe került, de centikkel a jobb alsó mellé lőtt. A magyar kapu nem forgott veszélyben, újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel mentek pihenőre a csapatok.

A szünetben hármat cseréltek a vendégek, de a játék képe nem változott. Bő tíz perc játék után Szélesi Zoltán változtatott, közel is voltunk a gólszerzéshez, de Farkas lövése a kapufáról kifelé pattant. A 72. percben már a teljes magyar csapat lecserélődött, Kokovai is Lisztes is az utolsók között hagyta el a pályát.

A hajrára a montenegróiak átvették az irányítást, majd a 93. percben egy védelmi hibát kihasználva Berac eldöntötte a találkozót (1-2), így a magyar válogatott 2-1-es vereséggel indította a Telki Kupa 39. kiírását.

Válogatottunk legközelebb augusztus 19-én, csütörtökön 17.00-tól Budafokon lép pályára Izrael ellen.

Ugyanezen a napon a magyar U18-as férfi válogatott is pályára lépett, méghozzá egy Írország elleni barátságos mérkőzésen. A találkozón három ferencvárosi játékos is pályára lépett: Dragóner Áron mind a 90 percet, Kaján Norbert 79 percet, míg Mergl Szabolcs egy félidőt kapott. A magyarok 2-0-s vereséget szenvedtek.

Férfi labdarúgás, Telki Kupa, U17
Magyarország U17 – Montenegró U17 1-2 (1-1)

Magyarország: Pécsi Ármin - Bodnár Gergő (Koródi Kevin, 63.), Papp Csongor (Kráz Tamás, 63.), Kokovai Csongor (Komlósi Bence, 72.), Szabó Tibor (Vaskó Aurél, 72.), Boros Zsombor (Mihály Bálint, 57.), Major Marcell (Pintér Máté, 57.), Barkóczi Benedek (Pócs Balázs, 63.), Menyhárt Barnabás (Huszár Marcell, 63.), Farkas Jeromos (László Máté, 63.), Lisztes Krisztián (Szűcs Tamás, 72.)

Gólok: Barkóczi (5.), illetve Bubanja (7.), Berac (93.)

Cikkajánló

Détári Lajos focistáinkat kalauzolta a Puskás Múzeumban

Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ

Labdarúgó UP: két győzelem és egy vereség a hétvégén

U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.

Labdarúgó UP: Kikaptunk a Puskás Akadémiától

U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.

Labdarúgó UP: Két győzelem és egy vereség a hétvégén

U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Labdarúgó UP: 2 döntetlen és 2 vereség a hétvégén

Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.

UP: győzelem, döntetlen és vereség a hétvégi mérleg

Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.

Labdarúgó UP: két győzelem és két vereség a hétvégén

Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.

UP: későn ébredtünk a Győr ellen

A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin