![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Hétfőn hajnalban Törökország szír határhoz közeli dél-keleti részét rendkívül súlyos, 7.8-as erősségű földrengés rázta meg, a sérültek és az áldozatok száma folyamatosan növekszik. Klubunk 111 fős küldöttsége vasárnap érkezett edzőtáborba Antalyában. Az U15, U16, U17 és U19-es csapataink tagjai jól vannak, további programjukat nem befolyásolják a történtek.
- Éjszaka minimális rezgéseket éreztünk, de szerencsére a földrengés elkerülte ezt a térséget. A konzulátus arról tájékoztatott minket, hogy más törésvonalon vagyunk, így nem kell aggódnunk. Folytatjuk a munkát – nyilatkozta Palásthy Norbert utánpótlás akadémiai igazgató.
A mieink szombatig tartózkodnak Törökországban, addig a Zenit, a CSZKA Moszkva, a Lokomotiv Moszkva, a Krasnodar és a Schaffhausen csapataival játszanak felkészülési mérkőzéseket.
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az U17 döntetlent játszott, U14-es labdarúgóink kikaptak a hétvégén.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.
U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.
Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.