![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
U19
FTC-DVTK 2-1 (0-0)
Gólszerző: Pócsik, Ramadan
U19-es csapatunk elmúlt heteinek sormintájában ezúttal a győzelem következett, és nem is okoztak csalódást a fiúk. Gól nélküli első félidőt követően Pócsik Botond volt eredményes, és bár a DVTK egyenlíteni tudott, a 64. percben Ammar Ramadan eldöntötte a három pont sorsát. Az első csapatunk keretéhez tartozó Szerető Krisztofer a második félidőt töltötte a pályán. Együttesünk az ötödik helyen áll.
U15
FTC-Pécs 3-0
Gólszerző: Ördög (3)
U15-ös csapatunk szombaton a Pécset fogadta. A 28. percben Ördög Balázs volt eredményes, és újabb 28 perc elteltével ismét ő talált be. Sőt, a 79. percben mesterhármasig jutott, így 3-0-ra nyertünk, ezzel továbbra is az ötödik helyen állunk.
U14
FTC-Pécs 3-0
Gólszerző: Kovács P. (2), Lukács
U14-es együttesünk is nyert, ráadásul szintén a Pécs ellen hazai pályán és ugyancsak 3-0-ra - igaz, ezen a meccsen triplázónk nem volt. Duplázónk azonban igen, Kovács Patrik kétszer vette be a vendégek kapuját, miután Lukács Máté révén megszereztük a vezetést. Csapatunk ezzel a negyedik helyen áll.
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az U17 döntetlent játszott, U14-es labdarúgóink kikaptak a hétvégén.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.
U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.
Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.