Kiss-Baranyi Sándorral, az FTC utánpótlás szakmai igazgatójával interjúsorozatunk első részében a kihívásokkal teletűzdelt téli időszakról, a másodikban a játékosok egyéni képzéséről, valamint a szakmai előrehaladásról beszélgettünk, míg legújabb részünkben a korosztályos válogatottak szerepe és az utánpótlásunk fejlődése került a középpontba.
- Jó szakmai kapcsolatot ápolunk a korosztályos válogatottakkal – kezdte Kiss-Baranyi Sándor. - Az utánpótlásban úgy gondoljuk, hogy különösen az U17-es, az U18-as és az U19-es korosztályban kiemelt jelentősége van azoknak a visszajelzéseknek, melyeket a korosztályos válogatottak mérkőzésein játékosainkról kapunk. Kiemelt fontossággal bír, hogy fiataljaink felkészülten csatlakozzanak a nemzeti csapathoz, ahol jó teljesítménnyel járulhatnak hozzá a magyar labdarúgás hírnevének öregbítéséhez.
A klubunk utánpótlásában nevelkedő játékosoknak nem csak a futballpályán kell megállniuk a helyüket, ugyanis a labdarúgás mellett komoly hangsúlyt helyezünk a kettős életpályamodellre is.
- A nálunk nevelkedő játékosoknál nagyon fontos, hogy megvalósuljon az úgynevezett duális életpályamodell. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a nálunk edződő fiatalok a labdarúgás mellett a tanulásban, de például a különféle életvezetési készségek elsajátításában is élen járjanak. Úgy gondoljuk, hogy ha valaki érvényesülni szeretne saját környezetében vagy saját korosztályában, ahhoz nem csak a pályán kell kiemelkedően teljesítenie, hanem az élet más területein is. Minden játékos életében eljön majd az az időszak, amikor be kell épülnie a felnőttek labdarúgásába, ahol az érvényesülés képessége mindennél fontosabb lehet. Hogy csak egy példát említsek, olykor meg is kell majd szólalnia és el kell mondania az álláspontját egy-egy témát illetően. Ezekre a helyzetekre is szeretnénk felkészíteni a nálunk nevelkedő fiatalokat, mert hisszük, hogy ezzel a magabiztossággal a pályán nyújtott teljesítményük is magasabb szinten stabilizálódik.
Kiss-Baranyi Sándor elmondta, hogy a Fradiban teljesen világos és egyértelmű a karrierterv, amely a fiatalok előmenetelét támogatja. Az utánpótlásban dolgozók úgy gondolják, hogy minden életszakasznak megvannak a maga kiemelt célkitűzései. Szakmai igazgatónk szerint 16 éves kort követően – amikor kialakult a játékosok elsődleges pozíciója és beazonosításra kerülnek a legfőbb erősségek - a fiatalok optimális fejlődése érdekében kell megtenni a megfelelő lépéseket. Azt is hozzátette, hogy az U17-ben mutatott éves teljesítményt egy meghatározó lépcsőfoknak tekinti a fiatalok karrierjében.
- Aki ebben a korosztályban kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani a pályán, és mindemellett a karaktere is alkalmas rá, annak be kell mutatkozni az NB III-ban szereplő Fradi II-ben. A következő lépcsőfokot - akár 10-15 harmadosztályú mérkőzéssel, és akár már 18 évesen kell megtenniük, mégpedig a másodosztályban. Az a célunk, hogy 19 éves kor környékén a felnőtt labdarúgásnak ezen a színterén a játékosaink előbb jelenítsék meg, majd stabilizálják ezt a magas szintű teljesítményt, hogy aztán az NB II-ben hétről hétre kiemelkedve - hangsúlyozom kiemelkedve - akár közvetlenül a Fradi felnőtt, a nemzetközi porondon is játszó csapatában legyenek képesek megvetni a lábukat.
Ahogy azt Kiss-Baranyi Sándor már többször is elmondta, az akadémia a hosszútávú fejlesztésben hisz, ahol a gyermeklabdarúgásnak, az alapozásnak és a specializáció időszakának is óriási jelentősége van, de a kulcs kérdést a felnőtt labdarúgásba való integráció adja.
- Úgy gondolom, hogy utánpótlásunk ebben a tekintetben jó úton jár. A tavalyi U19-es csapatunkból négy játékosunk folyamatosan és kiemelkedően szerepel az NB II-ben (Csontos Dominik, Iyinbor Patrick, Hajdu Roland, Katona Bálint), de az idei U19-ből Nagy Olivér és Damir Redzic folyamatosan az NB II-ben szerepelnek, valamint ezzel párhuzamosan a korosztályos válogatottban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Mi azt gondoljuk, hogy ezeken a lépcsőkön keresztül a végső célunk az, hogy a Ferencváros nemzetközi szinten játszó első csapatában a saját nevelésű játékosok komoly szerephez jussanak a közeljövőben. A jelenlegi környezetben ehhez minden feltétel maximálisan biztosítva van, a fiatalokon a sor, közöttük árgus tekintetekkel keressük azokat, akik a legmagasabb szintet célozzák meg!
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ
U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.
U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.
U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.
Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.
Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.
A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.