
Az olasz utánpótlás-bajnokságban szereplő Empoli U19-es együttesében folytatja pályafutását a Ferencváros több korosztályos csapatában, legutóbb pedig az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-ben futballozó Dragóner Áron Mátyás. A 17 éves belső védő – aki a kétszeres magyar bajnok korábbi hátvédunk, Dragóner Attila fia – kölcsönben került az olaszokhoz.
Klubunk sportigazgatója, Hajnal Tamás szerint Áronra sok kihívás vár Olaszországban, azonban fiatal tehetségünk pontosan tudja, mik a céljai.
- Áron egy nagyon tehetséges játékosunk volt. Sok fiatal labdarúgónak vonzó lehetőség külföldre igazolni. Áron jelezte felénk, hogy szeretné kipróbálni magát Olaszországban, és ezt a klub lehetővé tette a számára, ráadásul egy minden fél számára kedvező megegyezés született. Ilyen fiatalon nagy kihívás egy idegen országba szerződni, hiszen Áronnak be kell majd illeszkednie az új közegbe, el kell sajátítania a nyelvet, azonban ő nagyon elszánt, pontosan tudja, hogy mit akar elérni a futballban. Nem véletlen, hogy az Empoli szerződtetni akarta őt, ez azt jelenti, hogy ők is látnak benne perspektívát. Hosszú út vezet az olasz élvonalig, a Serie A-ig, de bízunk benne, hogy Áron sikerrel veszi majd az akadályokat – nyilatkozta sportigazgatónk, Hajnal Tamás a FradiMédiának.
Tehetségünk olaszországi szerződése kapcsán az FTC utánpótlás akadémia-igazgatóját, Palásthy Norbertet is megkérdeztük.
- Egy nagyon tehetséges labdarúgóról van szó, aki kisgyermekkora óta a Ferencvárosban nevelkedett, az elmúlt években pedig többnyire mindig egy korosztállyal feljebb játszott, most viszont kapott egy jó külföldi lehetőséget. Mivel szerette volna kipróbálni magát külföldön is, a klub nem gördített akadályt a váltás elé, támogattuk, hogy kölcsönben az Empolihoz csatlakozzon. Meghatározó olasz korosztályos csapathoz szerződött, amellyel kipróbálhatja magát az ifjúsági Bajnokok Ligájában is.
Két héten keresztül a labdarúgásé lesz a főszerep a 7 és 13 év közötti gyermekeknek.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk is győztesen, kapott gól nélkül hagyta el a pályát.
Várjuk a jelentkezőket az U12-U13-as korosztályból az FTC labdarúgó-utánpótlásának toborzójára.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk is pályára lépett az előző hétvégén.
U14-es és U16-os utánpótlás labdarúgócsapatunk is idegenben győzte le a Honvédot.
Felesége mellett tanítványai meséltek a legendás szakember életútjáról - VIDEÓ!
U13-as csapatunk az Illés Akadémiát győzte le a fináléban.
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ