![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint megírtuk, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 2020-as Bajnokok Ligája-szereplése U19-es együttesünk előtt is megnyitotta az utat az európai futballporondra.
Az UEFA a mezőnyben szereplő 32 csapatot négy nyolcas csoportra bontotta. Az FTC a negyedik csoportban kapott helyet, olyan klubok mellett, mint a sorozatot kétszer megnyerő FC Barcelona, a Lazio, a Liverpool, a Borussia Mönchengladbach, az Olympique Marseille, a Lokomotiv Moszkva és a Dynamo Kijev. Azaz ezeket az együtteseket kaphatjuk majd ellenfélül.
Az első kör párosításait január 27-én, szerdán 12 órától sorsolják a svájci Nyonban, míg az egymérkőzéses párharcokat március 2-án vagy 3-án játsszák a csapatok. A sorozat május 17-20-i négyesdöntőjének - a sorsolás helyszínéhez hasonlóan - Nyon ad otthont.
U15-ös lányaink döntetlent játszottak a PMFC-vel, míg U17-es csapatunk kikapott az MTK otthonában.
Egyedül U16-os labdarúgóinkra vár még egy mérkőzés.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az U17 döntetlent játszott, U14-es labdarúgóink kikaptak a hétvégén.
Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.
Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.
U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.
Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.