
Idén is népszerű volt klubunk labdarúgó-utánpótlás toborzója. Az U12-es és az U13-as korosztályban összesen 120 gyermek mutatta meg tudását az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban rendezett kiválasztón, a Telekom Toborzón. Az ország különböző pontjairól érkező fiatalok saját elmondásuk szerint remekül érezték magukat a Telekom Toborzón.
– Voltam a Puskás Akadémia kiválasztóján is, és nagyon tetszett, de a Fradié még jobban tetszett. Remekül éreztem magam a kiválasztón – mondta a 12 esztendős Fazekas Nimród, akihez hasonlóan a toborzónkon szereplő többi fiatal focistát is meghívtuk felnőtt csapatunk Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésére.
Klubunk legendája, az 1995/96-os szezonban Bajnokok Ligája-csoportkörös csapatunkat is erősítő Lisztes Krisztián utánpótlásedzőként figyelte a fiatalokat a Telekom Toborzón. Korábban őt is egy hasonló utánpótlástornán fedezték el, így hasznos tanácsokkal tudja ellátni az ifjú labdarúgókat.
– Mindig látunk ügyes fiatalokat. A legfontosabb, hogy a toborzó nagyon jó élményt jelentsen a gyerekeknek. Anno, amikor a Fradihoz kerültem, hasonló tornán vettem részt. Akik itt vannak, nagyon szívesen jönnének a Fradiba, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmutassák, milyen ügyesek, és mennyire szeretik a focit. Ez a korosztály szenvedélyesen játssza a labdarúgást. Jó látni őket, ahogy küzdenek és a határaikat feszegetik. Minden álmuk, hogy a Fradihoz kerüljenek.
A Telekom Toborzó egyik fontos küldetése, hogy klubunk hírnevét a gyerekek körében még tovább terjesszük.
– Nagyon sok gyerek szeretne hozzánk jönni próbaedzésre vagy próbajátékra. Azt nem lehet megoldani, hogy minden nap behívjunk valakit, viszont a Telekom Toborzó remek alkalmat kínál a fiatalok számára, hogy megmutassák tudásukat. Szeretnénk a Fradi hírnevét és identitását továbbvinni, és minden gyereknek lehetővé tenni, hogy minimum egyszer eljöjjön hozzánk, és megmutassa a készségeit – jelentette ki utánpótlás akadémiai igazgatónk, Palásthy Norbert.
Minden évben lelkes és mosolygós gyermekek érkeznek a Telekom Toborzóra, ez idén sem volt másképp.
– Jó volt látni, hogy élvezték az eseményt. Különösen fontos, hogy a gyerekek számára azokat az értékeket megmutassuk, amelyeket képviselünk. A gyerekek megismerhetik az aktivitásokat, amelyek a klub életét jellemzik. Egy ilyen toborzónak az is fontos célja, hogy ezeknek a srácoknak a kötődését a klubhoz erősítsük – fogalmazott utánpótlás szakmai igazgatónk, Kiss-Baranyi Sándor.
Még két toborzót rendezünk
A fiatalabb korosztály előtt is megnyílhat az út az FTC-be a Telekom Toborzón! A Budapesten és környékén élő U10-es és U11-es fiatalokat május 8-án, csütörtökön 14.00 órától várjuk a toborzónkra, míg május 15-én, csütörtökön 14.00-től az U8-as és az U9-es gyerekek kiválasztójára kerül sor az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
A részvételi szándékot előre kell jelezni a toborzas@fradi.hu e-mail címen, a jelentkezési lap kitöltésével, amelyet IDE kattintva tölthetnek le! A jelentkezés beérkezése után mindenkivel külön felvesszük a kapcsolatot!
Csapatunk nem volt szerencsés, két kapufát is lőtt a Győr elleni, 2-0-ra elvesztett döntőben.
Többek között a Hoffenheimet, a Bragát, és a Fenerbahcét is megelőzte az FTC.
Több csapatunk is szebbnél szebb gólokkal és győzelmekkel zárt, de elég volt mindez a dobogóra? - VIDEÓ
Öt utánpótlás labdarúgócsapatunkból négy is nyert a bajnokság utolsó fordulójában.
U16-os csapatunk Debrecenben, U14-es együttesünk Angyalföldön kapott ki a bajnokságban.
U19-es és U15-ös együttesünk a DVTK-t verte, U14-eseink a Honvédot múlták felül a bajnokságban.
Labdarúgónk 15 esztendősen már az U16-os korosztályban futballozik.
Megtartották az U8-as és U9-es játékosok toborzóját az az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban – VIDEÓ!