A Ferencvárosi Torna Club április 1-jén tartja következő toborzóját a labdarúgóknak. Ezúttal a 2008-as és a 2009-es születésű fiatalok próbálhatják ki magukat. Éppen ezért fontosnak tartottuk, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek klubunk utánpótlásába és a benne dolgozó szakemberek munkájába. Minden fiatal focista álma, hogy egy nap a felnőttek között is bemutatkozhasson. Ez ifjú tehetségünknek, Redzic Damirnak már sikerült, akit a kezdetekről, a felnőtt csapatban történő debütálásáról, és az élményeiről kérdeztünk, ahogyan korábbi klasszisunkat, a Fradiban 315 alkalommal pályára lépett Szűcs Mihályt is. Emellett NB III-as csapatunk vezetőedzőjétől, Máté Csabától megtudhattuk, miért fontos, hogy a fiatalok a lehető leghamarabb megismerkedjenek a felnőtt labdarúgással.
Korábbi labdarúgónk sok érdekességet mesélt a legendás magyar labdarúgóról a Fradi fiataljainak - VIDEÓ
U19-eseink az MTK-t verték hazai pályán, míg U17-es csapatunk a DVSC otthonában diadalmaskodott.
U14-es együttesünk hazai pályán mérkőzött meg a felcsútiakkal.
U17-es és U14-es csapatunk győzött, U19-eseink kikaptak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
Ikszelt az U17 és az U15, kikapott az U19 és az U14.
Az U14 győzött, az U15 döntetlent játszott, míg az U16 kikapott a hétvégi fordulóban.
Győzött az U19 és az U15, idegenben kapott ki az U16 és az U14.
A hétvégén egyedül U17-es labdarúgócsapatunk lépett pályára.