Az FTC 2020 szeptemberében indította el Sétafoci Programját, hogy a mozgás és a közösséghez tartozás örömét biztosítsuk a 65 év felettiek számára is. A koronavírus-járvány Damoklész kardjaként már az elejétől fogva ott volt a fejek felett, a korosztályból adódóan az átlagnál is jobban szem előtt kellett tartani az óvintézkedések fontosságát, és végül novemberben fel is kellett függeszteni a program lényegi részét.

De ahogy novemberben írtuk, nem rohanunk sehova, a kritikus időszakban keletkezett űrt addig is az online tér eszközeivel igyekeztünk hétről hétre kitölteni. A vakcinának hála mindez már a múlté, ismét itt vagyunk, szabadabban, mint előtte bármikor.

Csupa mosolygós arc köszöntötte egymást régi ismerősként, a nap is kisütött, nem szorultunk már a sátor védelmére sem. A szokottnál is korábban indult a gyülekező, „edzőtáborba” készült a társaság, nem akartunk rögtön az elején fejest ugrani a közepébe, sok minden történt fél év alatt, amit ki kell beszélni edzés előtt egy kör séta erejéig a sporttelepen, és még egy új csapattag is akadt. Persze a természet rendje szerint a nagy találkozással járó diskurzusokba belefeledkezvén és a ritmusba lassan visszarázódó késők miatt – akár csak egy jó szeptember 1-jei iskolai napon – borult a menetrend, az edzőtábor fizikai felkészülését ellógtuk a jóhangulatú taktikai értekezletek javára.

Erős létszámhiánnyal, nyolc fővel vágtunk neki az edzés küzdelmeinek. Nehéz időszakot tudhat maga mögött a világ, és sétacsapatunkat is fájó veszteség érte: a jóhangulatú felvezető után sajnos megemlékezéssel indult az edzés Kiss István csapattársunk emlékére. 

István volt a rangidős a csapatban, mérnök kollégájával, Szabó Lászlóval együtt jelentkezett, akivel öt évtizedes barátság és munkakapcsolat kötötte össze. Megemlékező beszédében László elmesélte, hogy István néhány éve abbahagyta a baráti társaságukban heti szinten ma is zajló focit, csak a sétafoci hozta őt vissza a pályára, ez volt az ő utolsó lehetősége.

Nem volt számára elveszett labda, rendszeresen tette akár "estében" is kapura a játékszert, ha kellett – a stáb nagy aggodalmára, amit rendszerint mosollyal nyugtázott. Amíg a Fradi-címeres felsőben volt, a maximumnál is többet akart adni magából. Hiányozni fog mindannyiunknak...

Az edzés gyakorlatai a megszokotthoz képest döcögősen mentek, hat hónap után bizony rozsdásak voltak a lábak, ellenben az iramra nem lehetett panasz. Mondhatnánk, ha nem pont sétafociról lenne szó... Láthatóan hiányzott a labda és a játék öröme, a Horváth Roland-Ódor Zoltán edzőpáros is hiába próbálta lassítani a játékosokat, a hosszúra nyúlt passzokért bizony meg kellett lépni és az üres területek is adták magukat egy elfutásra. Az 5-5 perces egymás elleni játékok szüneteiben fáradtan a térdükre támaszkodó, de a gólok eufóriájában a végsőkig hajtani akaró férfiakat láttunk. Hiába a kor, a fáradtság vagy a megrándult boka számukra nem lehet kifogás, menni és nyomni kell! Különösen, ha a pálya mellett Ebedli Zoltán és Horváth Péter szemléli a meccset, vagy amikor a Ryan Mmaee társaságában épp arra járó Hajnal Tamás mond pár biztató szót.

Az edzés fáradalmait egy-egy közösen elfogyasztott ital és nagy sztorik mellett lehetett kipihenni a felújított és kibővített Fradi Liget Étteremben. Korábban erre sem volt lehetőség, amíg a covid egyetlen hatékony ellenszere a távolságtartás és a maszk volt. Most már ez is megvalósulhatott. Remélhetőleg még sokáig élvezhetjük egymás értékes társaságát egészségben.

Keresztes Péter

A Program az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával valósul meg.