Tizenkét ember didergett izgatottan a péntek hajnali napkeltében, az FTC sporttelepén. Közülük kilencen egy nagyon régi, titkon dédelgetett, és valószínűleg réges-régen el is felejtett álom kapujában állak. Tizennégy hónap telt el mióta a Ferencváros útjára indította a Sétafoci Programot. Akkor tizennégy 65 év fölötti férfi csatlakozott a programhoz, és noha a kor korlátozóereje relatív, hiszen néhányuk sok fiatalt megszégyenítő fizikummal bír, azért akadtak többen is, akik már csak keserédes nosztalgiával tekintettek a labdára, ha néha-néha elgurult egy előttük. Mégis a sétafocinak hála nem csak a játék és az ezzel járó közösség örömét kaphatták vissza olyanok, akik már lemondtak róla, hanem ismét felszínre bukkant „régebb óta fiatal” sportolóinkban az a gyermeki álom, hogy a több évtizede imádott csapatukat képviselhessék a pályán.

Az ide vezető út azonban rögös volt. Az eredetileg hathónaposra tervezett program alig hét edzés után 2020 novemberében a járvány miatt hosszú időre félbeszakadt, a csapat csak online tudta a kapcsolatot tartani, majd többen egészségügyi okok miatt már nem tudták a folytatást vállalni. A csapat is mindössze 17 edzésen volt túl mielőtt nekiindult a tornának. Szerencsére jöttek új arcok is, de a 10 fős keretet velük sem sikerült erre a hétvégre feltölteni, így kilenc játékos, egy edző, egy csapatvezető és egy mindenes segítő indult útnak Bécsen keresztül Szófia felé, ki-ki a maga zöld-fehér szerelésében, sáljában.

A Fradi színeit és címerét viselni a nagyvilágban azért is jó, mert még a legváratlanabb helyen is akadhat valaki, aki ismeretlenül is odaköszön és mosolyogva lehet vele váltani egy „Hajrá, Fradit!”. Ez a bécsi reptéren sem volt másképp, ahol a reptéri forgatagban rutintalanul bolyongó csapatunkra váratlanul a Podgoricába tartó – és később 100. BL-meccsgyőzelmüket arató – kézis lányaink köszöntek rá barátságosan egyesével, sétafocistáink nagy meglepetésére. A két csapat közös fotója után sétafocistáink „mindent bele!” felkiáltással kívántak sok szerencsét a lányoknak, míg Szucsánszki Zitáék a „csak ügyesen, lassan!” szavakkal bíztatták és búcsúztatták a szomszédos terminálról induló az urakat.

A repülés is tartogatott kalandokat. Már a Balaton távolodó sziluettje kezdett halványulni a magasból, amikor a repülőgép konyhájában keletkező füst miatt ismét Bécs felé vette a gép az irányt. Ez a „sétarepülés” három órás késésbe került, ezzel pedig a vacsorára beeső csapat elesett a lehetőségtől, hogy edzés keretein belül tesztelje le a Bolgár Labdarúgó Szövetség edzőközpontjának műfüves kispályáját.

Szombat délelőtt varázslatos környezetben, a 2290 méteres magasságig nyújtózkodó hegység, a Vitosa közvetlen szomszédságában kezdődött a várva várt torna. A szobák tájolásától függően egyesek kipihenten, mások pedig egy közeli, hajnalig tartó „balkánparti” jóvoltából, jobb híján csak bolgár népzenei kultúrával feltöltekezve érkeztek a jóhangulatú megnyitóra. Itt lett teljes az ellenfélmustra, és az hogy melyik klub miként élt a program lehetőségeivel. A Lazio programjában jól láthatóan nem a reaktiváción volt a hangsúly, csupa atletikus alkatú, 60 év feletti játékossal érkeztek a tornára, akik sok-sok évet letagadhatnának ránézésre, és láthatóan évtizedek óta töretlenül rúgják a labdát. A hazai Levszki esetében vegyes volt a csapat: az olaszoknál kevésbé volt fiatalos és fitt, több volt az „apukás”, pocakos alkat, azonban négy korábbi profi játékost is bevontak a programba, ami jól észrevehető volt azon, ahogy a labdával bántak. Egyikük a meccs után még azt is elárulta, hogy szép emlékek fűzik a Fradihoz, 97-ben három gólt szerzett egy Fradi-meccsen – sajnos ellenünk.

A mi többségében reaktivált szurkolókból álló kiscsapatunk, néhány szerényke sportkarrierrel a tarsolyban és a legmagasabb, 69,5 éves átlagkorral (a legfiatalabb 67, legidősebb játékosunk 76 éves) gyorsan le is állt az esélyek latolgatásáról, és inkább a Fradi-címerbe kapaszkodott: azaz koncentráltan küzdeni a végsőkig, a Fradiért. Ha elfogadjuk az alapvetést, hogy a fociban, ebben a közös szenvedélyben mindenki egyenlő, akkor különösen igaz ez a sétafocira. Noha a szabályok a helyszínen az előre megbeszéltek alapján rugalmasan lettek kezelve – pálya és kapuméret miatt a felállás 5+1-re változott, a mozgás sebessége és a testi kontakt mértéke szintén módosult –, azonban azt minden esetben a gyengébb küzdő félre szabva tették, hogy a lehető legélvezetesebb legyen mindenkinek a játék. Ne feledjük, hiába a sok megélt év, a szív nem fárad, a léptek nyúlnak, elveszett labda nincs!

Mielőtt útjára indult volna a labda a Lazio és a Levszki összecsapásával, a két csapat közösen adózott egy perc néma csenddel a két játékosunk emlékének, akik itt hagytak minket a program alatt. Kiss István 2021 elején maradt alul mindössze pár hét lefolyása alatt a rákkal szembeni küzdelemben, míg Sallay Antal a torna előtti napokban távozott az égi fradisták közé egy szomorú balesetet követően…

A Ferencváros sétafocicsapata a torna második meccsén debütált a Levszki ellen szoros csatában 4-2-es győzelmet arató Lazio ellen. Noha az olaszoknak csak 10 perce volt fújni a két mérkőzés között, nem indult jól a meccs: bár előzetesen sajátjainkat féltettük az ellenfelektől, kapusunk, Köbli József már a meccs első percében tarolt látványosan a kapu előtt egy felszabadítás alkalmával, az olasz büntetőt pedig értékesítették. A folytatásban sétafoci-mércével kimondottan hajtós küzdelem volt, és látható volt, hogy hiányzott a lábakból az edzés a jó passzokhoz és a megfelelő helyezkedéshez, valamint különösen a rosszul alvó játékosaink találták nehezen a játék ritmusát, minden igyekezetük ellenére. Sajnos sima meccs lett, a 2x15 perces mérkőzésen 6-0-ra nyertek az olaszok.

Következett a Szófia, akik a Lazio ellen bevetett „fiatalok” helyett ezúttal már egy korosztályban és fizikumban közelebb álló kezdőcsapatot küldtek pályára. Egy félidő kellett mire a küzdés és akarás végre meghozta a gyümölcsét, és tudott valami érvényesülni a Fradi-játékosok akaratából. A második félidőben bolgár kapust többször is megkellett tornáztatni, és öröm volt látni, hogy akiktől a fizikai állapotuk okán a legkevesebbet vártuk volna, milyen magabiztos megoldásokat tudtak alkalmazni, hogy „szaladtak el” a szélen, és szintén öröm volt látni a bolgár arcokon a meglepettséget. Hibák persze továbbra is voltak, egy-kettőn kimondottan jót derültek a levegőért kapkodó cseréink az oldal vonal mellett, ami egyértelmű jele volt annak, hogy a görcsösség után végre elkezdték élvezni a játékot. Sajnos a csupaszívjátékkal a kelleténél többször nyílt ki a csapat, így tetemes előnyt szerzett a Levszki. Azonban azt már senki sem veheti el a csapattól, hogy Dunavölgyi Gábor előrepasszát követően, a már szélsőként játszó Köbli József keresztlabdája és Szabó László centerezése után, Batuska István kiméletlenül beverte a labdát a bolgárok kapujába a már mattoltan fekvő kapus felett, megszerezve a jól megérdemelt becsületgólt a Ferencvárosnak! 

A mérkőzés a 4-1-es végeredmény ellenére úgy fejeződött be, hogy nem maradt kétség afelől, hogy mind a kilenc játékosunk megtett mindent, ami tőle telhető, a címerhez méltó küzdeni akarásukkal százszázalékig eleget tettetek a jól ismert Simon Tibor-idézetnek a pályán. Álljon is itt tehát a csapattagok neve, akik képviselték a Ferencvárost: Batuska István, Balla Gergely, Chabada György, Dunavölgyi Gábor, Fekete Károly, Köbli József, Móder György, Sallai Ferenc, Szabó László és Horváth Roland edző.

Az ünnepélyes díjátadók után a házigazdák jóvoltából természetesen sor került Szófia csodás történelmi látványosságainak megtekintésére is a rómaiakkal közös idegenvezetésen. A 2-2,5 órás séta minden fáradalma ellenére igen kellemes volt, a legtöbb poszt-szocialista balkáni várossal összevetésben Szófia kifejezetten kellemes meglepetés volt: nem csak hangulatos, hanem kifejezetten szép, rendezett is, az elmúlt két évre jellemző zűrzavaros, budapesti állapotokkal összevetve pedig kifejezetten tiszta, és az erős közép-európai jellegbe csak néhány graffiti zavar be itt-ott. Méltán az Európai Unió része.

A nap zárásaként az esti bankett következett. Arról már előző este megvolt a konszenzus, hogyha a pályán nem is, a banketten mindenképp magyar győzelem lesz, és így is lett. Akikben maradt még feszültség a délelőtti forma miatt, kibeszélte magából a tapasztalatokat és következtéseket a jövőre nézve, így kis idő múltán csupa életörömmel teli, vidám arc vette körbe a bolgár nemzeti különlegességekkel teli vacsoraasztalt. Örökifjú, fantasztikus emberek, akik – ahogy a csapat korelnöke, Balla Gergely fogalmazott – életük alkonyán olyan lehetőséget kaptak a Ferencvárostól, ami az alkonyt is napfényessé teszi. Ott és akkor a csapat minden tagja szerencsésebbnek érezhette magát még a tornagyőztes rómaiaknál is. Persze hogy is lehettek volna szomorúak, hiszen végigkövették ahogy a kézis lányok nyertek a BL-ben, és Uzuni is betalált épp Győrben. Bizonyára a tornagyőztesek asztalánál is érzékelték ezt, akik közül sokan jöttek át illedelmesen gratulálni, és természetesen nem maradhatott el a csapatunk és az 56-os hősök tiszteletére az Avanti ragazzi di Buda kezdetű olasz, antikommunista dal eléneklése sem, mielőtt nyugovóra tértek volna sétafocistáink a hosszú hazaút előtt.

Keresztes Péter

A Program bővített formában februárban indul újra, amire előzetesen a setafoci@fradi.hu címen várjuk az 50 év feletti férfiak és nők jelentkezését.