2024. augusztus 28.
Újra Fradi-ünnep Perbenyiken
Augusztus 31-én Perbenyikre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

Majdnem napra pontosan egy év után, augusztus 31-én szombaton ismét a Felvidék keleti végébe, a Budapesttől több mint 300 kilométerre található Perbenyikre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata, ahonnan nagyon sok Fradi-szurkoló rendszeresen elutazik a Groupama Aréna mérkőzéseire.

Mint ahogy a hajdani kedvencek is szinte hazajárnak a Tőketerebesi járásban található községbe, ahol szombaton a VI. Perbenyiki Krumplifesztivál keretében lépnek pályára. A futballgála 11 órakor kezdődik a Mailáth József Kastély műfüves pályáján, a Fradi legendás futballistái az ünnepi eseményen több generáció ellen játszanak kispályás mérkőzést, a zöldeket pedig akárcsak tavaly, ezúttal is bajnokok, kupagyőztesek, gólkirályok, s nem mellékesen az 1975-ös KEK-döntőben és az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt futballisták képviselik.

A perbenyiki futballünnepre kilátogató szurkolók ugyanis többek közt láthatják zöld-fehér mezben Mucha Józsefet, Telek Andrást, Keller Józsefet, Fischer Pált, Bánki Józsefet, s persze másokat is. Idén is nagy az érdeklődés a Fradi-öregfiúk látogatása iránt, a hírek szerint az anyaországi Sátoraljaújhelyről, Kisvárdáról, Ricséről, míg a Felvidék keleti részéből a közeli Királyhelmecről, Tőketerebesről, Gálszécsből is érkeznek szurkolók a futballünnepre, azaz, nagyszerű hangulatra van kilátás a fesztiválon. A Ferencváros küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő kiadványokkal már jóval a délelőtti kezdés előtt megérkezik Perbenyikre, hogy több órát együtt töltsön a szlovákiai Fradi-szurkolókkal, ez által legyen idő a helyi és környékbeli fradistákkal való találkozásra, beszélgetésre és közös fotózásra.

Cikkajánló

Öregfiúk torna a Fradival Salgótarjánban

Legendáink a nyolc csapat részvételével rendezendő Silver Tüzép jótékonysági tornára hivatalosak.

Vereség az MTK vendégeként az év utolsó meccsén

Nagyot küzdött öregfiúk labdarúgócsapatunk, de csak a szépítésre futotta az MTK ellen.

Öregfiúk: tízgólos meccsen nyertünk

Palásthy és Jovánczai duplázott, fordulatos, látványos meccsen múltuk felül a Mélykútot.

Fradi-ünnep Nógrádsápon

Október 19-én, szombaton Nógrád vármegyébe, Nógrádsápra látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

Öregfiúk: Kiütéses siker a Bak FC ellen

Fábio triplázott, kilenc góllal diadalmaskodtunk.

Fradi-ünnep Jobbágyiban

Október 12-én, szombaton Jobbágyiba látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

Tízgólos meccsen vertük a Dunaharasztit

Fábio duplázott, Sowunmi, Jovánczai, Völgyi, Palásthy, Janetka és Bokros egy-egy gólt lőtt a 8-2-es meccsen.

Fradi-ünnep Farmoson

A főváros közelében fekvő településre látogat öregfiúk-csapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin