![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Három újoncot is avatott öregfiúk csapatunk, amely a tavaszi szezon első mérkőzésén a Budafokot fogadta: a kapunkat Szabó Gábor őrizte, míg előtte Csiszár Zoltán és Dragan Vukmir állt a védelem közepén.
Igaz, az első félidő inkább a támadókról szólt. Az első gólunkat Palásthy szerezte, aki szép passzjáték után lépett ki, és helyezett a kapuba. Rögtön ezután Bubcsó lőtt két szép gólt, majd Lisztes is eredményes volt egy remek akció végén, így hamar eldöntöttük az összecsapást. Még úgy is, hogy az ellenfél a szünet előtt szépített (4-1).
A második játékrészben folytatódott a Fradi-henger. Előbb Jovánczai önzetlen passza után Lazic lőtt a kapuba, majd Bubcsó pazar mozdulattal emelte át a kapust 20-ról, ezzel megszerezte mesterhármasát. A végén pedig egy 40 méteres gólt is született, ezt Lengyel Béla emelte az ellenfél kapujába, így végül 7-1-re nyertünk.
Dzurják József (vezetőedző): - Fiatalítottunk a védelmen, mert nagy nevek – Szűcs, Telek, Keller – hiányoztak sérülés miatt. A srácok élvezték, hogy úja együtt vannak, szemet gyönyörködtető volt néha a játékunk, szebbnél szebb gólokat szerezve nyertünk.
Öregfiúk bajnokság, 12. forduló
FTC-Budafok 7-1 (4-1)
FTC: Szabó G. (Vékony) – Ebedli (Szeiler), Csiszár, Vukmir (Lengyel), Fehér Á. (Ujfalusi) – Lazic (Szenes), Balog Z. – Józsi (Jordáki), Lisztes, Bubcsó – Palásthy (Jovánczai)
Gólszerzőink: Bubcsó (3), Palásthy, Lisztes, Lazic, Lengyel
Július 13-án, szombaton Dévaványára látogat öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Két vármegyébe is ellátogat öregfiúnk-csapatunk a hétvégén.
Egy negyven évvel ezelőtti mérkőzés visszavágóját rendezik meg a felvidéki településen.
Veszprém vármegyébe látogat öregfiúk-csapatunk.
Nagy sikerrel és lankadatlan lelkesedéssel járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Három nap alatt Bátonyterenyére, Kisújszállásra és Sarkadkeresztúrra is ellátogatnak öregfiúink.
A Dunaharaszti hazai 5-0-s legyőzésével biztosítottuk be harmadik helyünket a tabellán.
Május 25-én és 26-án két helyszínre is ellátogat öregfiúk-csapatunk.