A bajnokság 9. fordulójában öregfiúk labdarúgócsapatunk a Halásztelek otthonába látogatott.
A találkozó elején, a 9. percében Józsi György tizenhatoson belüli okos passza után Horváth Péter a bal alsóba lőtte a labdát, ezzel megszereztük a vezetést (0-1). Rövidesen megduplázódott az előny: a 23. percben Jovánczai Zoltán lépett ki a védők közül, majd átadását követően Jordáki Norbert juttatta a labdát az üres kapuba (0-2). Egy perccel később szépített a hazai csapat (1-2). A szünet előtt Fehér Ádám súlyos sérülést szedett össze, helyét Rázsó Sándor vette át.
A második játékrészben is folytatódott a nagy iramú játék, és bár végig nagyot küzdött a Fradi, ellenfelünk a 46. percben egyenlített (2-2). Nem örülhettek azokban sokáig, hiszen egy perccel később Jordáki passza után Józsi eszes megoldással a bal alsóba gurított (2-3). A fiatalabb erőkből álló vendéglátók továbbra is nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, ám a 73. percben egy parádés Jovánczai-szóló után középcsatárunk passzolt Józsihoz, aki a bal alsóba pörgetve megszerezte saját maga második, csapatunk negyedik találatát (2-4). Csattanóból a végére is maradt: Szekeres Tamás lépett ki a félpályáról, majd 18 méterre a kaputól, a kifutó hálóőr mellett szenzációsan a léc alá emelt, ezzel beállítva az 5-2-es végeredményt!
- Többen is hiányoztak ma a csapatból, de abban egyetértettük a csapattársakkal, hogy ismét nagyon összefogtunk. Nagy iramú találkozót játszottunk, akadtak helyzetek mindkét oldalon. Annak köszönhettük a győzelmet, hogy jól fejeztük be a támadásainkat, és a megszerzett előnyt már nem adtuk ki a kezünkből. Ennek, és a remek közösségi szellemnek köszönhetjük a három pontot – értékelt a lefújást követően a duplázó Józsi György.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk győzelmével továbbra is pontegyenlőséggel áll az MTK-val a tabella élén.
Labdarúgás, Öregfiúk I. osztály
Halásztelek-FTC 2-5 (1-2)
FTC: Szabó G. – Szeiler J., Balog Z., Keller J., Fehér Á. (Rázsó S., 36.) – Lengyel B. (Bubcsó N., 60.), Szekeres T., Józsi Gy. Jordáki N – Horváth P., Jovánczai Z.
Gól: Bognár Gábor (24.), Légrády Attila (46.), illetve Horváth Péter (9.), Jordáki Norbert (23.), Józsi György (47., 73.), Szekeres Tamás (80.)
Július 13-án, szombaton Dévaványára látogat öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Két vármegyébe is ellátogat öregfiúnk-csapatunk a hétvégén.
Egy negyven évvel ezelőtti mérkőzés visszavágóját rendezik meg a felvidéki településen.
Veszprém vármegyébe látogat öregfiúk-csapatunk.
Nagy sikerrel és lankadatlan lelkesedéssel járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Három nap alatt Bátonyterenyére, Kisújszállásra és Sarkadkeresztúrra is ellátogatnak öregfiúink.
A Dunaharaszti hazai 5-0-s legyőzésével biztosítottuk be harmadik helyünket a tabellán.
Május 25-én és 26-án két helyszínre is ellátogat öregfiúk-csapatunk.