
Címvédő öregfiúkcsapatunk az előző idényben negyedikként zárt ISSIMO SE együttesét fogadta hétfő este az új bajnokság nyitányán hazai környezetben, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A jó iramú mérkőzésen inkább a küzdelem dominált, a kevés gólhelyzet közül pedig egyet sem tudtak értékesíteni a játékosok, így a házigazda FTC egy pontot szerzett az idénynyitón.
- Kemény ütközetekkel tarkított meccs volt. Az a bizonyos kis plusz hiányzott, hogy betaláljunk a kapuba – mondta a lefújás után Dzurják József vezetőedző. – Egy nagyon motivált, fiatal csapat ellen játszottunk jó iramú mérkőzést, ellenfelünk szervezetten védte a kapuját. Túl sok gólhelyzetünk nem volt, de megvoltak a lehetőségeink, ennek ellenére ezúttal sajnos nem sikerült gólt szereznünk.
Labdarúgás, Öregfiúk I. osztály
1. forduló
FTC–ISSIMO SE 0-0
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Gyana Gergely
FTC: Szabó G. – Ebedli, Szűcs, Völgyi, Fehér – Lazic, Szekeres – Lisztes, Józsi (Ujfalusi, 76.), Jordáki (Horváth P., 56.) – Palásthy. Vezetőedző: Dzurják József
Sárga lap: Szekeres (75.), Fehér (80.), illetve Csernyák (51.)
Március 22-én, szombaton ismét Erdélybe látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 9-2-re győzött a Halásztelek vendégeként a bajnokság 14. fordulójában.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a listavezető vendéglátójaként.
Öregfiúk labdarúgócsapatunk nyolcgólos mérkőzésen múlta felül a Monort.
Január 25-én, szombaton Egerben nagyszabású labdarúgó emléktornát rendeznek a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
Legendáink a nyolc csapat részvételével rendezendő Silver Tüzép jótékonysági tornára hivatalosak.
Nagyot küzdött öregfiúk labdarúgócsapatunk, de csak a szépítésre futotta az MTK ellen.
Palásthy és Jovánczai duplázott, fordulatos, látványos meccsen múltuk felül a Mélykútot.