![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Június 22-ikén, szombaton délután Veszprém vármegyébe, egészen pontosan Ősibe látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata. A Fradi közkedvelt labdarúgói látványos futballünnepre érkeznek a Várpalota közelében található községbe. A Ferencváros ezúttal is bajnokokkal, kupagyőztesekkel a soraiban érkezik a 16 órakor kezdődő mérkőzésre. A Fradiban ugyanis a hagyományoknak megfelelően szombaton is pályára lépnek az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt népszerű játékosok, sőt, az 1975-ös KEK fináléban szerepelt legenda is útra kel a csapattal, vagyis, az Ősiben és annak környéken élő szurkolók többek közt találkozhatnak Lisztes Krisztiánnal, Keller Józseffel, Szeiler Józseffel, Mucha Józseffel, Fischer Pállal, Bubcsó Norberttel, Bognár Zsolttal, Koch Róberttel, s persze másokkal is.
A rendezők a Fradi-ünnepen szép számú közönséget várnak a helyi sporttelepre, az FTC küldöttsége pedig jóval a kezdés előtt a Séd patak mentén elterülő községbe érkezik, így a szurkolóknak bőven lesz lehetőségük a ferencvárosi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére, amely a meccs után is folytatódhat.
Július 13-án, szombaton Dévaványára látogat öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Két vármegyébe is ellátogat öregfiúnk-csapatunk a hétvégén.
Egy negyven évvel ezelőtti mérkőzés visszavágóját rendezik meg a felvidéki településen.
Nagy sikerrel és lankadatlan lelkesedéssel járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Három nap alatt Bátonyterenyére, Kisújszállásra és Sarkadkeresztúrra is ellátogatnak öregfiúink.
A Dunaharaszti hazai 5-0-s legyőzésével biztosítottuk be harmadik helyünket a tabellán.
Május 25-én és 26-án két helyszínre is ellátogat öregfiúk-csapatunk.
Hiába fordítottunk egygólos hátrányból, 2-2-es döntetlent játszottunk az RTK vendégeként.