![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Szezonja utolsó mérkőzését játszotta öregfiúk labdarúgócsapatunk, tét pedig a korábbról pótolt találkozóra is maradt: a mieink győzelmük esetén bebiztosíthatták bajnoki címüket.
Az első lövés Lászka nevéhez fűződött, majd ezután két szöglettel is jöhettünk, a második után Palásthy remekül találta el a labdát, ezzel megszereztük a vezetést! Tízpercnyi játék után Keller veszélyeztetett, de a gólvonalról tisztáztak. Ezután Csiszár és Bognár lőtt, de nem nőtt az előnyünk. A 21. percben 18 méterre a kaputól Lisztes gyönyörű szabadrúgásgóljával megdupláztuk előnyünket! Egy perccel később nagyszerű összjátékot mutattunk be, a tizenhatoson belül készítettek le Palásthynak, aki meglőtte harmadik gólunkat! Újabb nagy lehetőség jött a 29. percben, Lisztes remekül tartotta meg a labdát, a lövés nem sokkal ment mellé. Két perccel a félidő vége előtt Keller hozta nagyszerű helyzetbe Lászkát, aki megszerezte a negyedik Fradi-gólt!
A második félidőben egy szöglet utáni kapáslövéssel a frissen beállt Jordáki szerezte meg ötödik gólunkat! Ezután Lengyel többször is közel járt a gólszerzéshez. Többször is helyzetbe kerültünk, valamint hétszer is változtattunk az összeállításunkon. A 67. percben Horváth remek indítása után Jordáki tört be a balszélről, aki éles szögből érkező lövésével megszerezte saját maga második, csapatunk hatodik találatát! Két perccel később egy szöglet utáni fejessel Horváth növelte hétgólosra a különbséget! Négy perccel a vége előtt Horváth fülelt le egy labdát, majd elvitte a kapus mellett a játékszert és újra eredményes volt!
Így bár egy mérkőzése még hátra van a második Honvédnak, de már nem tudja behozni a tabellán a Ferencvárost!
Labdarúgás, öregfiúk
Goldball-FTC 0-8 (0-4)
FTC: Szabó – Bognár (Ujfalusi, 62.), Balog, Csiszár (Ebedli, 47.) Fehér – Lászka (Telek, 62.), Keller (Lengyel, 50.) – Szűcs (Jordáki, a szünetben), Lisztes, Jovánczai (Horváth, 62.) – Palásthy (Győri, 54.)
Gól: Palásthy (3., 22.) Lisztes (21.), Lászka (38.), Jordáki (47., 67.), Horváth (69., 76.)
Július 13-án, szombaton Dévaványára látogat öregfiúk labdarúgócsapatunk.
Két vármegyébe is ellátogat öregfiúnk-csapatunk a hétvégén.
Egy negyven évvel ezelőtti mérkőzés visszavágóját rendezik meg a felvidéki településen.
Veszprém vármegyébe látogat öregfiúk-csapatunk.
Nagy sikerrel és lankadatlan lelkesedéssel járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.
Három nap alatt Bátonyterenyére, Kisújszállásra és Sarkadkeresztúrra is ellátogatnak öregfiúink.
A Dunaharaszti hazai 5-0-s legyőzésével biztosítottuk be harmadik helyünket a tabellán.
Május 25-én és 26-án két helyszínre is ellátogat öregfiúk-csapatunk.