![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
U19-es lányaink hosszabb pihenő után a nagy rivális Illés Akadémiát fogadták hazai pályán a 21. fordulóból elhalasztott mérkőzésen. A zöld-fehér összecsapás első félideje kiegyenlített volt, a mérkőzés 41. percéig egyik csapat sem tudta igazán megtörni a másik együttes védelmét, a kapusoknak nem igazán volt dolga. A hajrában aztán Turza Melitta megszerezte a vezetést csapatunk számára, így előnnyel fordulhattunk.
Bár a szünetben még csak egy góllal vezettünk, megfelelő határozottsággal indítottuk a második játékrészt is. Remek labdakihozatalaink voltak, szép támadásokat vezettünk, ennek eredményeképp további három találatot jegyezhettünk csapatunk neve mellé. Az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, Fehértói Dorina remek szabadrúgásából Czinege Eszter góljával már kettőre növeltük előnyünket, majd Madarász Laura a két távoli bombájával 4-0-ra módosította az eredményt. Remek teljesítménnyel és magabiztos játékkal tartottuk itthon a három pontot.
Marco Dell'Elce nyilatkozott a lefújás után:
A lányok extra motivációval léptek pályára, hiszen tudtuk azt, hogy ha megverjük az Illés csapatát, akkor újból nyílt lesz a bajnokság. Az első félidő első felében még kicsit akadozott a gépezet, hiszen 25 napja nem volt mérkőzésünk, de a 20. perctől elkezdtünk játszani. Egyre jobban lehetett érezni azt, hogy átvesszük az irányítást. Gratulálunk az egész csapatnak, mindenki kiemelkedőt nyújtott, valamint a cserejátékosaink is motiváltan, jól szálltak be a játékba.
Vasárnap Szegeden folytatjuk.
Leány országos bajnokság, U19, 21. forduló
FTC-Telekom – Illés Akadémia-Viktória 4-0 (1-0)
FTC: Major Janka, Együd Bernadett Laura, Fehértói Dorina, Ranyhóczki Vanda, Turza Melitta, Horváth Zóra, Bozsik Linett, Czinege Eszter, Vincze Borbála Dóra, Schmidt Veronika, Madarász Laura
Cserék: Horváth Katalin, Hevesi Júlia Rebeka, Nagy Barbara Emma, Orosz Eszter, Tóth Mercédesz, Skultéty Tamara Dóra
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerzők: Madarász Laura (2), Turza Melitta, Czinege Eszter
U19-es lányainknál vendégeskedett az Eger SE felnőtt női labdarúgócsapata.
U17-es női labdarúgócsapatunk nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott az edzőtáborban.
Az U14 kettő, az U15 pedig három góllal múlta felül a First Vienna FC 1894 csapatát.
U15-ös, U17-es és U19-es akadémia korosztályunk is megnyerte a Leány Országos Bajnokságot.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert együttese 1-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen.
U15-ös lányaink a a PMFC-t, az U17-esek az MTK-t, míg az U19-es csapatunk az Illés Akadémiát győzte le.
A magyar női U16-os válogatott UEFA Development Tornán vesz részt május 1-7. között Horvátországban.
U19-es női labdarúgócsapatunk 2-1-re kikapott a felsőházi rájátszás 3. fordulójában.