![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az áprilisi mérkőzés után vasárnap ismét zöld-fehér rangadó várt U19-es lányainkra a felsőházi rájátszás első fordulójában. A legutóbbi összecsapás döntetlennel zárult, így mindkét csapat extra motivációval készült, és mindent megtett, hogy megnyerje a találkozót. Nem indult jól az első félidő számunkra, a szombathelyi alakulat már a 7. percben vezetést megszerzte a vezetést, majd a folytatásban másodjára is betalált, így kétgólos hátrányban fordultunk.
Hasonlóan nagy küzdelmet hozott a második felvonás is, a 67. percben ellenfelünk ismét góllal fejezett be egy támadást. A mérkőzés hajrájában aztán Túróczy Anna is betalált, de sajnos ez csak a szépítésre volt elég, így 3-1-es vereséggel utaztunk haza Szombathelyről.
- Felemás érzéseim vannak a mérkőzéssel kapcsolatban. Egyik oldalról büszke vagyok a csapatra, mert betartották a megbeszélteket, és jó játékkal dominálni tudtunk a mérkőzésen. Másik oldalról csalódott vagyok, hiszen ez gólokban nem mutatkozott meg, és az eredmény szerint ma vesztesen hagytuk el a pályát. Kis hiányérzetem van a helyzetek kialakításában, amikből még veszélyesebbek lehettünk volna. Kevés hibával játszottunk, ám azokat az Illés egyből góllal bűntette. Időnk viszont nincs nyalogatni a sebeinket, hiszen a rájátszás folytatódik, és még további öt fontos mérkőzés vár ránk – értékelt a lefújást követően Franyó Róbert, asszsiztensedző.
- Többet birtokoltuk a labdát, mint az Illés, sajnos mégsem sikerült túl sok helyzetet kialakítanunk. Igaz, hogy a szél sem segített az első félidőben, de több beadás és lövés kellett volna. Nekik sem volt sokkal több helyzetük, de ami volt, azt belőtték. A gólok, amiket kaptunk, megelőzhetőek lettek volna, viszont annak örültem, hogy több poszton is játszhattam, és legalább egyszer betaláltam – mondta a Ferencváros gólját szerző Túróczy Anna.
Leány Országos bajnokság, U19, Felsőház, 1. forduló
Illés Akadémia-Viktória – FTC-Telekom 3-1 (2-0)
FTC: Gergely Lili, Túróczy Anna Mária, Kovács Laura, Múcková Lívia, Czinege Eszter, Tóth Ramóna, Bozsik Linett, Schmidt Veronika, Kükedi Laura, Kratochwill Zoé, Gágyor Zille
Cserék: Kokas Bettina Eszter, Poprádi Anna, Biró Csilla Anna, Kovács Rebeka Zsófia
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerző: Túróczy Anna Mária
U15-ös, U17-es és U19-es akadémia korosztályunk is megnyerte a Leány Országos Bajnokságot.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert együttese 1-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen.
U15-ös lányaink a a PMFC-t, az U17-esek az MTK-t, míg az U19-es csapatunk az Illés Akadémiát győzte le.
A magyar női U16-os válogatott UEFA Development Tornán vesz részt május 1-7. között Horvátországban.
U19-es női labdarúgócsapatunk 2-1-re kikapott a felsőházi rájátszás 3. fordulójában.
U19-es csapatunk győzött, U17-es együttesünk vereséget szenvedett, U15-ös lányaink döntetlent játszottak.
Április 24-én nemzetközi felkészülési mérkőzést játszik Németország ellen az U16-os nemzeti csapat.
...
U15-ös együttesünk 4-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen a rájátszás első fordulójában.