Női U17-es válogatottunk csütörtökön délután megkezdte szereplését Eb-selejtező csoportjában. A márciusról elhalasztott tornán négy helyett csak három válogatott vesz részt, az ukránok ugyanis nem tudták vállalni a részvételt.
A csoport első mérkőzésén a cseh válogatott volt az ellenfelünk, amely az első percekben fölényben játszott ugyan, de helyzetekig nem jutott el. Az első negyedórát követően a mieink átvették az irányítást, és két ígéretes lehetőség után a 30. percben megszerezték a vezetést: Nagy Lila tekert a 16-os bal sarkától a bal felső sarokba. A gól után is inkább a magyar válogatott akarata érvényesült a pályán, a csehek nem tudtak újra labdabirtoklási fölényt kiharcolni, a félidő végéig egyetlen említésre méltó lehetőségük volt, melynek végén Pongrácz Ágnesnek kellett védenie.
A második játékrész elejét megnyomták a csehek, egy ellentámadásuk végén Pongrácznak kellett védenie ismé, ezt követően azonban újra a magyar válogatott percei következtek, a vendégek két helyzetünk után is csak az ötösön belül tudtak nagy nehezen menteni, kicsit jobb koncentrációval megszerezhettük volna a második gólt. Az 59. percben aztán már nem úszták meg a csehek, Sinka Napsugár kapott labdát a jobb oldalon, majd éles szögből, a tizenegyespont magasságából, de a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalába emelt.
A folytatásban semmi nem utalt arra, hogy a csehek akár csak döntetlenre menthetik a mérkőzést, nemcsak magabiztosan őriztük az előnyt, hanem nagy odaadással, újabb helyzeteket kialakítva hajtottak mentek tovább előre a lányok.
A 91. percben aztán sikerült is megszerezni a harmadik találatot, játékosunk, Kern Fanni hatalmas bombagóllal állította be a 3-0-s végeredményt.
Az U17-es válogatott vasárnap 18.00 órakor az Eb-részvétel kiharcolásáért lép pályára az európai topválogatottak közé tartozó spanyolok ellen. Az Európa-bajnokságon a csoport első helyezettje vehet részt.
Együtteseink a Győr korosztályos csapataival néztek szembe.
Leány U14-eseink az UTE ellen játszottak a 2. fordulóban.
U17-es és U15-ös leány utánpótlás labdarúgócsapatunk is pályára lépett a hétvégén.
A bajnoki rajt előtti utolsó találkozóját játszotta csapatunk.
A vereség ellenére építő jellegű volt U17-es női labdarúgócsapatunk szereplése Szlovákiában.
Leány U15-ös labdarúgócsapatunk nagyarányú győzelemmel zárta a mezőkövesdi felkészülést .
U19-es lányainknál vendégeskedett az Eger SE felnőtt női labdarúgócsapata.