Leány Regionális U-12 2. forduló:
Eredmények: FTC - Astra 3-1 (Kékedi Anna, Nagy Léda 2)
FTC – Vasas 3-3 (Kovács Amanda, Kovács Lili 2)
FTC – MTK 3-1 (Valtner Jázin, Kovács Lili, Szász Eszter)
FTC – Tatabánya 3-1 (Bereczki Abigél, Kovács Lili, Valtner Jázmin)
Bozsik Ferenc vezetőedző értékelése:
„Hazai rendezésű tornát szerveztünk szombaton az U12-es korosztályban. Azt kértem a lányoktól, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal játszanak, mint az elmúlt hétvégéken. Sok párharcot nyertünk, sok szép egyéni megoldás volt a mezőnyben és a kapuban is egyaránt. Gratulálok a lányoknak, szépen haladunk, lépésről lépésre!”
BLSZ SERDÜLŐ U14 HNP 6. forduló:
Eredmények: FTC-TELEKOM – ÜLLŐ SE 1-4
Gólszerző: Bojtos Zita
Kiszely Bence vezetőedző értékelése:
„A mérkőzés első félidejében nagyon kapkodtunk, a fontos helyzetekben rossz döntéseket hoztunk. A szünetben rendeztük sorainkat, így többet birtokoltuk a labdát a mezőnyben. A befejezésekben eredményesebbnek kell lennünk, hiszen sorra alakítjuk ki a kapu előtti helyzeteket, csak ezeket nem jó számmal értékesítjük. A második félidőben nyújtott teljesítményükért gratulálok a lányoknak.”
Több korosztályunk is pályára lépett a hétvégén.
Együtteseink a Győr korosztályos csapataival néztek szembe.
Leány U14-eseink az UTE ellen játszottak a 2. fordulóban.
U17-es és U15-ös leány utánpótlás labdarúgócsapatunk is pályára lépett a hétvégén.
A bajnoki rajt előtti utolsó találkozóját játszotta csapatunk.
A vereség ellenére építő jellegű volt U17-es női labdarúgócsapatunk szereplése Szlovákiában.
Leány U15-ös labdarúgócsapatunk nagyarányú győzelemmel zárta a mezőkövesdi felkészülést .