Samu Anna után újabb alapemberrel hosszabbított magyar bajnok és kupagyőztes női labdarúgócsapatunk, ugyanis ismét aláírt az FTC-Telekomhoz magyar válogatott középpályásunk, Csiki Anna.
A 19 éves Csiki 2012 nyarán szerződött a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd egy rövid kókai kitérő után 2017. februárjában mutatkozott be az FTC felnőtt csapatában az NB I-ben. Az elmúlt két évben összesen 53 tétmérkőzésen lépett pályára a Fradiban, amellyel egy bajnoki és három Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett. Szerepelt az U17-es és az U19-es válogatottban, a felnőttek között pedig 2019. február 27-én egy Thaiföld elleni felkészülési meccsen mutatkozott be.
„Egy hosszú folyamat végére került most pont. Voltak lehetőségeim és külföldi ajánlataim is, de nagyon örülök, hogy itt maradhattam és a Fradi sikereiért küzdhetek. Természetesen a döntésemben közrejátszott, hogy a Bajnokok Ligájában játszunk majd és remélhetőleg sikeresek leszünk. Sőt, én arra is készülök, hogy az ősszel még pályára lépünk a BL-ben, illetve az új szezonban szeretnék ismét duplázni az FTC-vel. Hosszú alapozásban vagyunk, de meg kell nyomnunk, ha sikert szeretnénk elérni Pozsonyban. Mindenki száz százalékot ad bele és mindenkinek egy cél, a továbbjutás lebeg a szeme előtt” – mondta Csiki Anna.
„Az érzelmek döntöttek. Azokkal a csapatokkal, amelyek megkeresték őt, anyagilag nem tudunk ugyan versenyezni, de szerintem most nem lett volna érdemes azért válltani, hogy egy, a bajnokságában a középmezőnyhöz tartozó nyugat-európai csapatban játsszon. Azt gondolom, hogy neki még egy évre szüksége van, hogy egy nagyon profi csapatban is megállja majd a helyét. Nagyon boldog vagyok, mert egy saját nevelésű játékos maradt velünk, aki az egyik legnagyobb értéke a jelenlegi csapatunknak” – tette hozzá vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs.
A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.
Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.
Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.
Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.
Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.