A Vágó Fanny játékosedző által irányított bajnoki címvédő és az élvonalban listavezető női labdarúgócsapatunk Nagykanizsán lépett pályára nemzetközi felkészülési mérkőzésen a szlovén NK Olimpija Ljubljana ellen.
A mieink kiválóan kezdték a találkozót. A 7. percben Vágó adott remek labdát a közelmúltban profi szerződést kapó Németh Diának, aki két ember között kilépett, majd kilőtte a bal felső sarkot.
A 26. percben már Vágó váltotta gólra Szabó Viktória tökéletes beadását. Nem sokkal később szlovén légiósunk, Lara Ivanusa is betalált. A folytatásban sajnos több hibát is vétett együttesünk, amely ugyan elveszítette a találkozót, de rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett.
A női NB I márciusban folytatódik.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
NK Olimpija Ljubljana - FTC-Telekom 4-3
Nagykanizsa
FTC-Telekom: Barti – Kulis, Csigi, Németh H., Németh D., Fenyvesi – Szabó V., Pusztai, Czeller – Vágó, Ivanusa
Pályára lépett még: Molnár A., Zlidnis, Demeter, Siklér, Rőhberg
A Fradi gólszerzői: Németh D. (7.), Vágó (26.), Ivanusa (29.)
A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.
Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.
Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.
Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.
Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.