![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az intenzív nyári felkészülés és az első hazai tétmeccsek után bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk megkezdte szereplését a Bajnokok Ligája-selejtező négyes tornáján Romániában, Gyulafehérváron. Szeptember 6-án, szerdán az izraeli Kyriat Gat SC volt az első ellenfelünk. A másik ágon az Universitatea Cluj és a Spartak Myjava csapott össze. A két párharc győztesei vívják meg a minitorna továbbjutást jelentő döntőjét szombaton, míg a vesztesekre a helyosztó vár. A mieink a Kostics – Ott, Csigi, Németh D. – Papp L., Fenyvesi, Csányi – Pusztai, Vágó, Szabó V. – Garcia kezdővel léptek pályára. A szép számmal kilátogató Fradi-szurkolók hazai pályához hasonló hangulatot teremtettek a stadionban.
I. félidő
Az első lövés az izraelieké volt, ám Workou kísérlete nem volt veszélyes a kapunkra. Egy ígéretes kontrával válaszoltak a mieink, ám a labda végül nem jutott el a középen üresen érkező Garciához. A 13. percben Garcia ugratta ki remekül Csányit, aki két védő szorításában a földre került, kiváló helyről kaptunk szabadrúgást a kaputól nagyjából 22 méterre. Vágó Fanny állt a labda mögé, aki hajszálpontos lövésével megszerezte a vezetést (1-0).
Szinte rögtön jöhetett volna a következő Fradi-gól, ám Vágó lecsúszott beadása a kapu fölé hullott. Vezetésünk nem tartott sokáig, a 19 percben egy beadás során teljesen egyedül hagytuk Dany Helenát, aki közvetlen közelről fejelhetett a kiszolgáltatott Kostics kapujába (1-1). Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, a csapatok ritkán jutottak el az ellenfél kapujáig. A nagyjából 200 fős Fradi-közönségen semmi nem múlt, folyamatosan buzdították a lányokat a drukkereink. A szünethez közeledve kezdték átvenni az irányítást az izraeliek, hátul többször volt szükség egy-egy jól közbenyúló blokkra az utolsó passzaiknál. Újabb gól nem esett, így 1-1-es állásnál vonultak szünetre a csapatok.
II. félidő
Csigi Eszter fejese nyitotta a második játékrészt, ám védőnk nem volt kellően pontos. Ezt követően több szép támadást vezettünk, ám az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Az 51. percben egy emberként ugrott fel a közönség a második Fradi-gólnál, ám lendült a partjelző zászlaja. Nem sokkal később ismét ígéretes szabadrúgáshoz jutottunk, illetve emberelőnybe kerültünk, miután Bruniera Arruba utolsó emberként szabálytalankdoott. A kaputól mintegy 21 méterre letett labda mögé ezúttal is Vágó állt oda, de most a sorfalban elakadt a lövése. Csányi pár percel később szintén csupán centikkel tévedett. Lövése után Pappot Nadja Stanovic váltotta. Garcia fejesét sokan már bent látták, ám Drinkwater valahogy még a gólvonal előtt megfogta a labdát.
Kettő cserével igyekeztünk új lendületet hozni a játékunkba. Garciát Vivian Konadu Adjei, míg Szabó Viktóriát Nagy Viktória váltotta. A hajrában Pusztai egyéni akciója után Vágó járt közel a gólhoz, nem sok hiányzott, hogy elérje az indítást a kapu előtt. A ráadásban Adjei centerezését a kapus előbb érte el, de ehhez sem kellett volna sok. A 97. percben egy utolsó esélyt kaptunk, hogy a rendes játékidőben megnyerjük a meccset. 23 méterről lőhettünk szabadot, Vágó kísérlete azonban Drinkwaternél kötött ki. Nem tudtunk emberelőnyben újabb gólt szerezni, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
Hosszabbítás
Stanovic próbálkozott távolról, de nem volt erős a lövés. A másik oldalon egy gyenge fejes kerülte el a kapunkat. A következő percek rólunk szóltak, több szép akciót is vezettünk, de a befejezésbe mindig hiba csúszott. A fordulás után a 109. percben egymás után három szögletet is elvégezhettünk, de megint nem tudtuk a kapuba juttatni a labdát. Végül a 106. percben megtört a jég, és Németh Diána fejesével újra előnybe kerültünk (2-1). Egy perccel később Abubea góljával ismét egyenlített a Kyriat (2-2). A hosszabbításban nem született döntés, így tizenegyesek következtek.
Büntetőpárbaj
A mieink részéről Csigi Eszter kezdett, de hibázott, majd az izraeliek belőtték a maguk büntetőjét. Másodikként Vágó Fanny állt oda, védett a kapus, míg a Kyriat másodszor is betalált. Harmadikként Németh Diána a jobb alsóba lőtt, az izraeliek harmadik büntetőjüket is értékesítették. A negyedik körben Sztanovics hibázott, így az izraeli csapat győzött.
Vereségünkkel eldőlt, hogy a helyosztón leszünk érdekeltek szombaton a Universitatea Cluj és a Spartak Myjava párharc vesztese ellen magyar idő szerint 10.00-tól.
Frissítés: A másik ágon a román csapat 6-2-re nyert, így a mieink a Spartak Myjava ellen lépnek pályára szombaton.
Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, 1. mérkőzés
Cetate Stadion, Gyulafehérvár, Románia
FTC-Telekom – Kyriat Gat SC 1-1 (1-1) - h.u. 2-2, büntetők: 1-3
FTC-Telekom: Kostics – Ott, Csigi, Németh D. – Papp L. (Stanovic, 65.), Fenyvesi, Csányi – Pusztai, Vágó, Szabó V. (Nagy V., 77.) – Garcia (Adjei, 77.)
Játékos-edző: Vágó Fanny
Kyriat Gat SC: Drinkwater – Edri, Bruniera Arruba, Alkisi, Plaskievics – Sofer, Adubea, Sandrinha, Beard (Biru, 97.), Workou (Zecharia, 62.) – Dany Helena
Sárga lap: Papp L. (27.), Garcia (45.) Csigi (69.), Stanovic (85.), Adjei (90+1.), illetve Alkisi (13.), Sandrinha (27), Biru (106.)
Piros lap: Bruniera Arruba (60.)
Gólok: Vágó (14.), Németh D. (112.), illetve Helena (19.), Adubea (114.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.