![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A máig utolsó, a 2018/2019-es női labdarúgó-bajnokságot megnyerő együttesünk egy hete magasra tette a lécet, az idénynyitón ugyanis 7-1-re verte a szegedi KÉSZ-St. Mihály FC csapatát. Szombaton a Kelen SC ellen – az előző találkozóhoz hasonlóan – az FTC Női Labdarúgó Központban ezt is sikerült felülmúlni, a Simple Női Liga aktuális kiírásának 2. fordulójában ugyanis 8-1-re vnyertünk!
Dörnyei Balázs vezetőedző a kezdőcsapatba továbbra is kizárólag magyar játékosokat nevezett, köztük a sérülésből visszatérő Szeitl Szilviát, aki azok után, hogy legutóbb bő 15 percet kapott csereként, szombaton 2019 márciusa óta először volt az FTC-Telekom kezdőcsapatának tagja bajnokin.
A pontok sorsa nagyjából 18 perc alatt eldőlt, eddigre ugyanis Vágó Fanny egyszer (büntetőből), Czellér Dorottya pedig kétszer is betalált, így 3-0-ra vezettünk. A térfélcserét követően ugyan még szépített a Kelen SC (Telek-Sümegi Éva találatával a 46. percben), erre azonban hamarosan három újabb góllal feleltünk: a 48. és az 58. minutumban ismét Vágó, az 51-ben pedig a csereként beállt Vanessa Marques volt eredményes. Nem mellesleg utóbbi volt a nyáron szerződtetett portugál válogatott támadó első magyarországi gólja.
Hat-egyes vezetésünknél a hajrában még Fenyvesi Evelin és a szintén nyáron érkezett Siklér Kinga is beköszönt, kialakítva a 8-1-es végeredményt. Újabb fölényes siker, újabb három pont - két játéknap után a tabella élén áll a hatpontos FTC-Telekom.
Női labdarúgás, Simple Női Liga, 2. forduló
FTC-Telekom–Kelen SC 8-1 (3-0)
Budapest, FTC Női Labdarúgó Központ. Játékvezető: Bognár Réka.
FTC-Telekom: Barti - Buzás, Róth, Szeitl, Nagy Virág - Nagy Viktória, Pusztai, Papp, Fenyvesi - Vágó, Czellér. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerzők: (Vágó F. 9., 48., 58. – az elsőt büntetőből, Czellér 14., 18., Marques 51., Fenyvesi 75., Siklér 90., illetve Telek-Sümegi 46.)
A nyáron igazolt támadó első fradista bajnokiján duplázni tudott, női csapatunk 7-1-re verte a Szent Mihályt.
Az FTC-Telekom szebbnél szebb gólokkal tömte ki a Szent Mihályt a bajnokság nyitó fordulójában – VIDEÓ!
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.