![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Női labdarúgócsapatunk a korábban bejelentett öt új nyári szerzemény, Vanessa Marques, Chandra Bednar, Siklér Kinga, Lara Ivanusa és Betsy Brandon érkezése, valamint a csapatkapitány Mosdóczi Evelin szerződéshosszabbítása után újabb jó hírt közölt:
a magyar válogatott alapembere, a Fradi 23 éves, kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes védője, Szabó Viktória meghosszabbította az előző idény végén lejáró szerződését, így a jövőben is a Ferencvárost erősíti.
Az 1997-es születésű Szabó Viktória a Vasas színeiben kezdte a labdarúgást, majd 2012 nyarán, 15 éves korában igazolta le a Ferencváros. Rögtön a 2012/13-as idényben be is mutatkozott a Fradi felnőtt együttesében az NB II-ben, majd 2013-tól az NB I-ben. Tagja volt a szakág történetének első magyar bajnoki címét megszerző csapatnak 2015-ben, majd még azon a nyáron a német alacsonyabb osztálybeli 1. FC Lübars játékosa lett. Két szezon után, 2017 nyarán hazatért, és azóta megszakítás nélkül a Ferencváros játékosa, részese volt a 2018-as és 2019-es Magyar Kupa-sikernek, valamint a bajnoki cím visszahódításának 2019-ben. Az MTK elleni BL-kvalifikációs párharc harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén idén júniusban nagyon fontos egyenlítő gólt szerzett, de bátran nevezhetjük a fontos gólok specialistájának, a DVTK elleni 2019-es, 4-3-ra megnyert kupadöntőben is betalált.
A Ferencváros mezében eddig 96 élvonalbeli bajnokin lépett pályára amelyeken 29 gólt szerzett. Az NB II-ben hat meccsen hat gól a mérlege, a Magyar Kupában pedig 18 meccsen 7 góllal segítette eddig a Fradit.
A magyar válogatottban 2013. április 17-én, mindössze 15 évesen, a Szlovénia elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be, és azóta is a nemzeti csapat kirobbanthatatlan tagja. Jelenleg 70 válogatott meccsnél és 3 gólnál jár.
További hír a csapat keretével kapcsolatban, hogy Dörnyei Balázs nem hosszabbította meg a finn Sini Laaksonen, valamint a kanadai Sarah Kinzner és Nkem Ezurike lejáró szerződését sem, így mindhárman távoztak a Ferencvárosból. Emellett Böröcz Bettina nem a felnőtt, hanem az U19-es együttessel készül tovább, míg Nagy Viktória és Németh Diána végleg csatlakozott a felnőtt kerethez.
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapatának kerete a 2020/21-es idényre:
Kapusok: Chandra Bednar, Barti Luca, Terestyényi Anna
Védők: Buzás Kata, Melisa Hasanbegovic, Mosdóczi Evelin, Rőhberg Zsanett, Szabó Viktória, Szeitl Szilvia, Inna Zlidnis
Középpályások: Betsy Brandon, Czellér Dorottya, Fenyvesi Evelin, Vanessa Marques, Nagy Viktória, Nagy Virág, Papp Luca, Pusztai Sára, Róth Rebeka
Támadók: Lara Ivanusa, Siklér Kinga, Vágó Fanny
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.