![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Papp Luca után újabb ferencvárosi labdarúgó távozik bajnokcsapatunktól, ezúttal Csányi Diána, aki Szabó Viktóriához hasonlóan a svájci első osztályban szereplő FC Zürich együttesében folytatja pályafutását.
Csányi Diána 2021. július 21-én, 23 évesen igazolt az FTC női labdarúgócsapatához a nagy rivális MTK együttesétől. Csányi az első idényében rögtön alapembere lett a bajnoki címért és a Magyar Kupa-győzelemért küzdő csapatunknak. A bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára, ebből 17 alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet, és csupán kétszer szállt be csereként, ezeken a találkozókon összesen nyolc gólt szerzett. Az ETO elleni bajnoki döntő mindkét mérkőzésén kezdett. A Simple Női Kupában három mérkőzésen jutott szóhoz, gólt nem szerzett.
A 2022/23-as idényben 21 bajnokin négyszer volt eredményes, a kupában három mérkőzésen lépett pályára (kétszer kezdett, egyszer csereként szállt be), míg az ETO elleni bajnoki döntő mindkét találkozóján a kezdőben számolt vele a szakmai stáb. A mögöttünk hagyott 2023/24-es szezonban kiemelkedő teljesítményt produkált, hiszen 14 bajnokin (13-szor kezdett, 1-szer csereként lépett pályára) 10-szer volt eredményes, míg a kupában három mérkőzésen két gól szerepelt a neve mellett. Az ETO elleni három mérkőzéses döntőben nem lépett pályára.
Csányi Diánának köszönjük az FTC-ért végzett munkáját, pályafutása további részéhez sok sikert kívánunk!
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.
Nehézségekkel tarkított út a bajnoki címig – nagyinterjú női labdarúgóink vezetőedzőjével, Albert Flóriánnal.