Rendkívül fiatalok (az ő korosztályuknál már csak az U14-es bajnokságban szerepelnek kisebbek), ennek ellenére a 2018/19-es szezon során többször is bizonyították, elképesztően éretten képesek gondolkodni és játszani, ráadásul igazi Fradi-szív dobog bennük – a közösségért, egymásért, a csapatért, és igen, a bajnoki címért is bármikor mindent kiadnak magukból. Ők Németh Júlia tanítványai, a Ferencváros U16-os női labdarúgócsapata, akik 2019-ben megnyerték a korosztályos magyar bajnokságot.

Talán furcsa azt olvasni egy utánpótláscsapat esetében, hogy a bajnoki címért bármit megtenne. Sok utánpótlásedző esik abba a hibába, hogy a saját vagy a szülők görcsös bizonyítási kényszerét, a bajnoki címért való kegyetlen hajszát átülteti, átragasztja a gyerekekre is, és mindennél fontosabbá válik ez, még a fejlődésnél is, amire pedig az utánpótláscsapat léte hivatott volna. Itt azonban egészen másról van szó – a lányok rengeteget fejlődnek technikailag és taktikailag, az edzőjük pedig, lévén csodálatos játékospályafutás is áll mögötte, egyben a példaképük is. Az ő mentalitásán keresztül pedig megtanulnak nyerni, és ha kell, emelt fővel veszíteni is, ugyanakkor már azt is tudják, hogy kell felállni a padlóról, vert helyzetből.

A fentiekből jól látszik, talán nem véletlenül adta edzőjük a Harcosok nevet ennek a csapatnak, de az idei bajnokságban teljes mértékben rászolgáltak a névre a lányok. Az ősszel zsinórban tízből tíz mérkőzést nyertek, toronymagasan vezették a tabellát, és ekkor semmilyen jel nem utalt arra, hogy ebből még akár gödör is lehet. A tavasz első mérkőzésén becsúszott egy váratlan vereség, majd ezt még egy minimális, 1-0-s zakó követte, végül, az Astra és az MTK után nagy meglepetésre a Haladás Viktória is le tudta győzni a Fradit – a csapat lecsúszott egészen a tabella negyedik helyéig, és bár saját kezében maradt a sorsa a körbeveréseknek köszönhetően, de nagyon nehéz helyzetbe sodorták saját magukat a lányok. Az, hogy innen egy fergeteges győzelmi sorozattal tudtak felkelni, végül a nagy rivális Szent Mihály otthonából elhozták a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú pontot, és aztán a Győr ellen már bajnokként gálázhattak a szezonzárón, olyan tett, ami után ez a csapat igenis megérdemli a figyelmet.

A mögöttünk hagyott héten a Harcosok kisebb ünnepség keretében vették át a felkérésre rögtön igent mondó Bánki Józseftől a Bihari úti FTC Női Labdarúgó Központban a jól megérdemelt bajnoki aranyérmeket, és a trófeát. Ahogy együtt ünnepeltek – természetesen, ahogy a nagyoktól látták, de azért előbukkantak már saját stílusjegyek is a trófeaemelgetésben, és a fényképezkedésben egyaránt -, látszott, hogy különleges közösségről van szó. Hihetetlen, mire képesek egymásért, pedig lévén korosztályos csapat, sokáig nem is maradnak együtt.

Van köztük, aki már idén is feljátszott az U19-esekhez, bizonyítva, hogy ebben a csapatban igenis vannak olyanok, akik a jövő nagy Fradijának is a tagjai lehetnek, lesznek. Ilyen Hodászi Eszter is, akinek életkorából adódóan biztosan ez volt az utolsó idénye az U16-ban, így aranyéremmel búcsúzott a korosztálytól és a társaktól. És ahogy elmondta, a gödörben sem kételkedett egy percig sem abban, hogy megcsinálják.

„Úgy indultunk neki a tavasznak, hogy bajnokok akarunk lenni. Az első három meccs aztán nagyon nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Sok sérültünk is volt, nem tudtunk úgy játszani együtt, ahogy hozzászoktunk. A harmadik vereség után nagyon elbizonytalanodtunk, és magunk alatt voltunk, de Julcsi akkor nagyon sokat segített nekünk, megmutatkozott, milyen edző és példakép is valójában. A csapat is hihetetlen erőt mutatott, összeálltunk, és elhatároztuk, hogy akkor is megcsináljuk! Sokat beszélgettünk arról, mi lehet a gond, az edzések is mások voltak, próbált kizökkenteni minket a rossz állapotból. Nagyon sokat jelent nekünk, mindent megtett azért, hogy jó eredményeket érhessünk el, hogy mi is átélhessük a siker ízét. Edzésen tud nagyon szigorú is lenni, de ha kell, a barátunk, és megtaláljuk vele a közös hangot.”

Eszter úgy érzi, egyáltalán nem hiábavaló vagy rossz dolog utánpótlásban sem a bajnoki címért hajtani, sőt, közelebb került céljaihoz, ahhoz, hogy profi labdarúgó legyen.

„Nagyon sokat tanultam ebben a szezonban, ezzel a csapattal. Átéltük, milyen a legmélyebb gödörben lenni, és megtanultuk, hogy a megfelelő koncentrációval, munkával és elhatározással abból is ki lehet jönni. Ehhez persze egy ilyen csapat is kellett. Fantasztikus, hogy mennyire összekovácsolódtunk, mennyire harcol mindenki a másikért, a pályán is mindig biztatjuk egymást. Egy életre megtanultam, hogy soha ne adjam fel, pláne, hogy azért nagyon nem mindenki teheti meg, hogy a Ferencvárosban legyen sikeres labdarúgó! Márpedig nekem ez a célom hosszú távon is!”

Ez a célja a csapatkapitány Németh Diánának is, aki bár még csak augusztusban tölti majd be 15. életévét, vagyis még bőven ebben a korosztályban szerepel majd, tehetségére már a felnőttek vezetőedzője, Dörnyei Balázs is felfigyelt, és meghívta néhány edzésre a nagyokhoz, így megadatott neki, hogy egy csapatban edzhetett saját U16-os vezetőedzőjével.

„Nagyon sokat köszönhetünk Julcsinak, mind egyénileg, mind csapatként, mind abban, hogy most itt lehetünk, és felemelhettük ezt a trófeát. Nagyon sokat foglalkozott velünk, akkor is, amikor jól ment, és rengeteget segített akkor, amikor gödörben voltunk. Abszolút az ő keze munkája, hogy ilyen egységes csapat lettünk. Példakép edzőként és emberként egyaránt. Amellett, hogy felkészült edző, a barátunk is, számíthatunk rá a pályán és azon kívül egyaránt.”

Az körvonalazódik a megszólalásokból is, hogy a vezetőedző szerepe és személyisége kiemelkedően fontos abban, hogy ez a csapat olyan lett, amilyen. De az edzőnek is segít, ha olyan tehetségek vannak a keze alatt, akik 14 évesen a nagycsapattal tréningezhetnek.

„Bele se gondoltam korábban, hogy akár csak a közelébe kerülhetek a felnőtt csapatnak. Hihetetlen élmény volt, eleinte kicsit meg is voltam illetődve, nehéz volt a társaim nélkül. Persze, sokkal gyorsabb is volt az egész, mint nálunk, de igyekeztem kihozni magamból a legjobbat. Mindenki nagyon sokat segített, és az is megnyugtató volt, hogy Julcsi is mellettem volt.”

Bár Dia is nagyon szerette volna ezt az aranyérmet, ezt is érett gondolkodással a helyén tudja kezelni.

„Sokan mondják, és talán igazuk van, hogy a legfontosabb nem is a helyezés, hanem hogy milyen csapattá érünk együtt, és hogy tudunk játszani, hogy fejlődünk. De végül is, ha mi vagyunk a legjobb csapat, az jó, ha helyezésben is megmutatkozik, nem? Ezért is volt mindannyiunk számára nagyon fontos ez az első hely. Márpedig nagyon jó csapat lettünk! Nagyon összetartó, családias közösség vagyunk, jó ide tartozni. Szeretnék még jó sokáig a Fradi-család tagja lenni!”

Úgy illik, hogy miután a lányok elmondták véleményüket erről a figyelemreméltó közösségről, és edzőjükről, kérdezzük meg az érintettet is a szezonról, és arról, hogyan élte meg ezt az idényt Németh Júlia a kispad mellől, hogyan gyúrt olyan csapatot, akik az utolsó forduló előtt hiába tudták már, hogy bajnokok, mégis összehoztak a hazai közönségnek egy 5-1-es győzelmet.

„A meccs előtt beszéltünk is erről a lányokkal, hogy nézzék meg a felnőtt bajnokságot, ott mivel van bajnoki döntő, végig kiélezett a küzdelem. Ezért jó, ha megtanulunk az utolsó meccsen is hajtani, még akkor is, ha ezúttal szerencsére semmi tét nem nyomta már a vállunkat, felszabadultan játszhattunk a szezonzárón. Szerencsére a lányok igazi sportemberként reagáltak a helyzetre, és megmutatták, hogy az aranyérem a megfelelő helyre került.”

De tényleg ennyire fontos egy U16-os csapatnál, hogy ezt a közösségi élményt bajnokként élhessék át?

„Szerintem aki bármilyen sportágat űz, tudja, hogy az a legfontosabb, hogy nyerjen. Ha valaki komolyan foglalkozik a sporttal, azért teszi, mert sikeres szeretne lenni, meg akarja élni a győzelem érzését. Ezek a lányok rengeteget áldoznak azért, hogy ezen a szinten futballozhassanak, szerintem igenis megérdemlik, hogy már ennyi idősen megismerhessék, milyen érzés nyerni. Természetesen szakmailag is szeretném őket maximálisan felkészíteni, és fontos, hogy sokat fejlődjenek egyénileg és csapatként, de azt hiszem az edzői filozófiám alapja a mentális felkészítés, és a motiváció. Ez önmagában egy olyan plusz, ami segíthet nekik később is, ami közelebb viszi őket ahhoz, hogy minél maximálisabban kihozzák magukból azt, ami bennük van. Szerencsére sok ebben a csapatban a győztes típus, könnyen tudnak azonosulni ezzel a felfogással. És persze a közösség hozzáállása is nagyon fontos, mindenki támogató, így senki nem fél attól sem, hogy hibázzon. Persze, az is igaz, hogy nem minden utánpótláskorú játékosból válik felnőtt profi labdarúgó. De azt gondolom, az itt tanult és képviselt dolgok olyan alapot adnak, ami az élet bármilyen területén jól jön, és aki nem lesz profi sportoló, az is egészséges felnőtté válhat, akinek örök emlék marad egy U16-os bajnoki arany.”

Az már kiderült, hogy nem lehet nem észrevenni a csapaton Németh Júlia keze nyomát. De különbözik-e bármiben az ő filozófiája edzőként attól, amit játékosként képviselt mindig is a pályán?

„Nem tudom, és nem is akarom levetkőzni ezeket a dolgokat. Amilyen játékos, amilyen kapus vagyok, ahogy a saját meccseimhez állok, az köszön vissza edzőként is. Nagyon fontos, hogy ha nem is nyerünk meg minden meccset, minden meccsből tanuljunk, fejlődjünk valamit. Emellett küzdeni kell a végsőkig a pályán, hiszen nem azért dolgozunk keményen egész héten, hogy utána megengedhessük magunknak az ellenkezőjét. Ha elmondhatjuk magunkról, hogy mindent megtettünk, nagy baj már nem lehet. Nekem ezek fontos alapelvek, amiket elvárok a lányoktól is. De szerencsére sokszor viszontlátom ezt, több meccs után is nagyon büszke voltam rájuk, mert láttam, hogy megvalósították, és ilyen mentalitással küzdöttek végig. Az is azt mutatja, hogy a magukévá tették ezt a filozófiát, hogy a nehéz időszak után is ki tudtunk jönni a gödörből. Nagyon jó érzés az is, amikor a lányoktól hallom vissza a saját szavaimat, gondolataimat, hogy hasonlóan gondolkodnak, ahogy én.”

Aranyéremmel ért tehát véget a szezon ezen a fronton is, de vajon elégedett lehet-e ilyenkor az edző?

„Nem hiszem, hogy bármikor is meg lehetek elégedve. Ráadásul ez egy játékos pályafutásának a legelső lépcsőfoka, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy megízleljék a lányok már most, milyen bajnoknak lenni, és akarják ezt az érzést. Ebből születik majd meg, hogy meg akarja nyerni az U19-es, és később a felnőtt bajnokságot is. Ha innen nézzük, az volt a célom, hogy a csapat összes tagja átélhesse ezt az élményt, mert azt gondoltam, ez a csapat hivatott erre, és képes elérni ezt. Nagyon örülök, hogy most már ők is tudják és elhiszik ezt.”

A történet tehát – néhány hónapra, de – lezárult, ráadásul igen fényesen: a felnőttek bajnokok és kupagyőztesek, és hamarosan újra nekifuthatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjének, az U14-esek ezüst-, míg az U16-osok és az U19-esek aranyéremmel zárták az idényt. De talán még ennél is fontosabb az a közösség, az a műhely, ami a Bihari úton felépült az elmúlt években. Ahol ilyen sportemberek, és ilyen emberek nevelnek ilyen sportembereket és ilyen embereket, ott a végeredmény nem lehet más, csak a győzelem!