![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában elkészítették a Simple Női Liga, a női NB II és a női Magyar Kupa sorsolását – adta hírül az mlsz.hu.
Ahogy azt a 2019/20-as szezont a koronavírus-járvány miatt lezáró határozatból már tudni lehetett, a női mezőnyben sem kiesők, sem feljutók nem voltak, így az előző kiírás nyolc csapata vág neki ezúttal is az élvonal küzdelmeinek. Ennek alapján az FTC-Telekom ellenfelei idén is az MTK, a DVTK, az Astra, a Haladás-Viktória, az ETO FC Győr, a Kelen és a Szent Mihály lesznek.
A lebonyolítás az előző idényre tervezettel megegyezik, vagyis a csapatok háromszor játszanak egymás ellen a bajnokság alapszakaszában, majd a 21 forduló után kialakult helyezések szerint következnek a helyosztók: az első két helyezett két győzelemig tartó bajnoki döntőt vív egymással, a 3-4. csapatok a bronzéremért csapnak össze, és így tovább. A három fordulós bajnokságban a legutóbbi teljes idény, vagyis a 2018/19-es bajnokság első négy helyezettje, vagyis a Ferencváros, az MTK, a DVTK és a Haladás-Viktória szerepelhet majd többször hazai pályán.
A bajnokság augusztus 15-én, szombaton rajtol. Az első fordulóban az FTC-Telekom a Szent Mihály csapatát fogadja az FTC Női Labdarúgó Központban. Legnagyobb riválisunkkal, az elmúlt öt évben bajnoki döntős ellenfelünkkel, a legutóbb idén júniusban a BL-kvalifikációs párharcon legyőzött MTK-val október elején, a bajnokság hatodik fordulójában találkozunk majd először. A pontos kezdési időpontokról, és a további dátumokról az MLSZ később ad tájékoztatást.
A Magyar Kupa küzdelmei is augusztus 15-én rajtolnak, ám az első és a második fordulóban csak alacsonyabb osztályú csapatok lépnek pályára, az élvonalbeli együttesek, így a 2019-es győztes, így címvédő Ferencváros a harmadik körben csatlakoznak majd.
A bajnokság első körének menetrendje:
1. forduló, 2020. augusztus 15.: FTC-Telekom – Szent Mihály FC
2. forduló, 2020. augusztus 22.: Kelen SC – FTC-Telekom
3. forduló, 2020. augusztus 29.: FTC-Telekom – Astra HFC
4. forduló, 2020. szeptember 5.: ETO FC Győr – FTC-Telekom
5. forduló, 2020. szeptember 26.: FTC-Telekom – Haladás-Viktória
6. forduló, 2020. október 3.: FTC-Telekom – MTK Hungária FC
7. forduló, 2020. október 17.: DVTK – FTC-Telekom
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.