
Demeter Réka 2000-ben a Sárisáp Bányász csapatában kezdte a labdarúgást. Az NB I-ben 2005-ben, az FTC női labdarúgó szakág elődjének tekinthető Belvárosi Női LC színeiben mutatkozott be. 2009 és 2021 novembere között egy rövid spanyolországi kitérőt leszámítva az MTK játékosa volt, ahol hét bajnoki címet és két Magyar Kupát is nyert.
A 30 éves, rutinos védő labdarúgó 2020. október 3-án szenvedett súlyos térdsérülést, az ebből való felépülés közben távozott a kék-fehérektől, majd az elmúlt három hónapot klubunknál töltötte, ahol teljesítette a követelményeket, és maradéktalanul megfelelt a neki felállított edzésprogramon is. Sérülése már a múlté, így teljes edzésmunkát végzett csapatunkkal a felkészülése alatt.
A játékos komoly erősítést jelenthet csapatunknak, hiszen 2009 óta 42 válogatott mérkőzésen is pályára lépett.
- Már november óta velünk edzett, külön edzésprogramot és személyre szabott étrendet kapott, kiválóan teljesítette a feladatait – kezdte játékos-edzőnk, Vágó Fanny. - Különböző teszteken néztük meg és mértük az eredményeit. Az egész stáb úgy látja, hogy megfelelő állapotba került a sérülése után, így újult erővel tud visszatérni. A csapat edzőmeccsein rendre lehetőséget kapott, ezzel pedig élni is tudott. Személyesen ismerem őt, klubcsapatban és válogatottban is játszottunk együtt. Magyarország egyik legjobb védőjéről beszélünk, rendkívül elkötelezett a labdarúgás iránt. Magának és mindenkinek is be szeretné bizonyítani, hogy van helye az NB I-ben. Biztos vagyok benne, hogy rutinjával és mentalitásával segítségére lesz a csapatnak – zárta gondolatait Vágó Fanny új igazolásunk kapcsán.
23 esztendős középpályásunk 10 bajnokin három gólt jegyzett ebben az idényben – VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk hátrányból felállva győzött 3-2-re a DVTK vendégeként.
Női labdarúgócsapatunk Astra elleni mérkőzését csak májusban játsszák le.
Fenyvesi Evelin csereként lépett pályára az 1-0-ra elveszített Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Női labdarúgó-válogatottunk 2-0-ra nyert Fehéroroszország ellen.
A női labdarúgó-válogatott február 21-én a fehéroroszokkal kezd Szerbiában.
Az osztrák First Viennát ütötte ki 4-1-re női labdarúgócsapatunk a Népligetben.
Női labdarúgócsapatunk a szerb élvonalbeli Topolyát verte 1-0-ra.