2020. március 8.
Öt magyar gólból hármat a fradisták vágtak Romániának
A női U19-es futballválogatott az FTC-játékosok vezérletével nyolcgólos meccsen verte a románokat – VIDEÓ!

A magyar női labdarúgó-válogatott mellett az U19-es nemzeti csapat is Törökországban készül, keretében kilenc ferencvárosi futballistával. A mieink kint az edzések mellett egy hatcsapatos tornán is részt vesznek.

Az első mérkőzésen Turtóczki Sándor szövetségi edző együttese 45 perc után a fradista Czellér Dorottya duplájának is köszönhetően már 4-0-ra vezetett Bulgária ellen, de a rossz időjárás miatt félbeszakították a találkozót. Bár a folytatást másnapra halasztották a szervezők, ellenfelünk a sok sérültjére hivatkozva nem állt ki, így 7-0-val mieinknek ítélték meg a győzelmet.

Vasárnap Románia várt a magyarokra. Románia szerzett vezetést, majd Czellér révén két perc alatt fordítottunk. A tornán remeklő ferencvárosit egy kemény belépő után sajnos le kellett cserélni, ráadásul a második félidő elején a románok 3-2-re átvették a vezetést. Ezután Nagy Virág pillanatai következtek. A Fradi játékosa két gólpasszt adott Nagy Vanesszának, majd maga is betalált. Nagy helyzetek igen, de újabb gól már nem esett, így az U19-es válogatott 5-3-ra nyert és hétfőn, magyar idő szerint 11 órakor Szlovákiával játszik.



(Fotó: mlsz.hu)

Cikkajánló

„A lányok tudják, mi jelent a Fradi-szív”

A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.

Női focistáink évzárója: elegáns ruhák, szép sminkek

Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!

Drámai végjáték után nyertünk az örökrangadón

Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.

Magabiztos győzelem a St. Mihály ellen

Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.

FTC-Telekom: Kiütéses siker a Szekszárd ellen

Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.

Kimaradtak a helyzetek, vereség a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.

Súlyos vereség az Eb-selejtező rájátszásában

Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.

Küzdelmes meccsen vereség Skóciától az Eb-pótselejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin