2019. augusztus 17.
Női NB I, 1. forduló: MTK-FTC 1-0
Hiába a nyomasztó fölény, kimaradt minden helyzetünk, így az MTK nyerte az örökrangadót.

Hiába a mérkőzés néhány periódusában már-már nyomasztó fölényünk, a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, így a szinte helyzet nélkül játszó MTK egyetlen talált góljával 1-0-ra megnyerte az örökrangadót. Köszönjük a figyelmüket!

Véget ért a mérkőzés.

A 2. félidő eseményei

92. perc: Oláh Adrienn messze a kapu mögé, a villamosremizek felé bombáz, Samunak pedig nagyjából egy percet elvesztegetve kell a labda után rohannia, hogy elvégezhesse a kirúgást, a labdaszedők ugyanis a hazaiak vezető gólja óta eltűntek a pálya mellől...

90. perc: Három perc lesz a ráadás.

88. perc: Cserél az MTK. Milunovic helyén Oláh a pályán.

87. perc: Pusztai indítja remekül mélységből a jobb szélen Kapetanovicot, az asszisztens azonban, hiába a középen belógó hazai védő, emeli a zászlót - többet ne is tegyünk hozzá...

85. perc: Nagyjából az MTK harmadik veszélyes lehetősége a meccsen, ez sem önerőből: Csigi pattogós, nem a legjobb hátrapasszát Samu magasan rúgja ki, megszerzi az ellenfél, a lövést végül a visszafutó Fenyvesi blokkolja, majd szögletre mentünk.

83. perc: Újabb ferencvárosi helyzet, Csiki labdájával indul meg a tizenhatoson belülre Fenyvesi, gyönyörűen cselez át két védőt is, lapos, rövidre visszahúzott lövését azonban lábbal védi Szőcs.

Tíz perc van hátra, most már kockáztatnunk kell.

78. perc: Ezeknél nem biztos, hogy lesz nagyobb helyzet... Újabb lendületes akciót vezetünk végig a pályán, gyönyörűen játsszuk át a hazai védelmet, majd Mosdóczi lép ki, tisztán lőhet, de mellé-fölé bombáz.

74. perc: Azonnal cserélünk: Diószegi helyén Fogl Katalin folytatja.

73. perc: De nem így... előbb Csigi volt szabálytalan Milunoviccsal szemben, a beívelt szabadrúgásból pedig nagy kavarodás alakult ki a kapunk előtt, végül Turányi tudott lőni tizenhatról, Samu majdnem beleért, de nem, a labda pedig a lécről levágódva, kapusunkról a hálóba került. A semmiből vezet az MTK. 1-0

Ismét csökkent kicsit a nyomás, belül vagyunk az utolsó húsz percnek, itt az ideje egy nagy hajrának!

67. perc: A lassan lehűlő időjárás már kevésbé indokolja, mint az első félidőben, de ivószünet.

66. perc: Újra lendületbe jöttünk, ennek egy veszélyes akció az eredménye: Fenyvesi indította középről mélységben gyönyörűen Mosdóczit, aki élesen középre tette volna az érkezők elé, Szőcs azonban lábbal szögletre mentett.

62. perc: Cserél az MTK is, Nagy Ágnes helyén Palkovics Nóra folytatja.

60. perc: Érzi ezt Dörnyei Balázs is, és cserél: Aleksic helyén honfitársa, Selma Kapetanovic folytatja, újabb támadót hozunk tehát a pályára.

Továbbra is mi vagyunk támadásban, de a nyomást nem tudtuk növelni, egyelőre pedig az MTK tartja a döntetlent, rá kellene tennünk egy lapáttal!

57. perc: Pinczit le is kell cserélni, Papp Dóra folytatja a helyén.

53. perc: Veszélyesen középre érkező hazai szöglet, Samu Anna érkezik, és kiöklözné, azonban Pinczi két kézzel löki ki a labda alól, így Turányi hiába fejel a hálóba, a gól természetesen érvénytelen. A szabadrúgás kifelé teljesen jogos ítélet, az ellenfél játékosa viszont sajnos nagyon rosszul érkezik, hordágyon viszik le, percekig áll a játék.

51. perc: Az első hazai támadás, a jobb oldali beadást Nagy Ágnes kézzel szelidíti meg, a teljes védelmünk egyszerre reklamál, Molnár játékvezetőt ez sem hatja meg, de szerencsére nem alakul ki veszély.

49. perc: Pinczi Anita hiába reklamál hevesen, "agyonrúgta" Fenyvesi Evelint az MTK térfelének közepén. Szabadrúgással jöhetünk, abból viszont nem alakul ki veszély.

48. perc: Pusztai indul be mélységből, hatalmas labdát kap, egyedül vezetheti egy lemaradó védő szorításában Szőcsre, azonban centikkel a hosszú alsó mellé passzol.

A Ferencváros nem cserélt a szünetben.

Elkezdődött a második félidő!

A játék képét és a helyzeteket nézve is hatalmas ferencvárosi fölényben, de gól nélkül telt az első félidő.

Véget ért az első félidő.

Az 1. félidő eseményei

43. perc: a hazai kapu előterében labdát szerezni igyekvő Kocsán téveszt ütemet Turányival szemben, sárga lap a belépő eredménye. Ez a szintű keménység lesz a vége, ha a játékvezető nem fogja meg időben az eseményeket, az viszont nem a legjobb megoldás, ha csak az egyik oldalon veszi észre az ilyen eseteket...

42. perc: Diószegit ismét eltüntetik a hazai térfél közepén az MTK játékosai, a játékvezető ismét nem fúj, ez már egy végtelen történet kezd lenni...

Szépen megtelt a BKV-pálya muzeális, a pálya egyetlen oldalán lévő jellegzetes tribünje, de mivel a hangok a meredek lelátóról fentről érkeznek egy irányba, kiválóan hallani az övéit megállás nélkül, nagy tűzzel vezénylő Dörnyei Balázs utasításait is.

35. perc: Az MTK térfelének közepén Diószegit fogja satuba Nagy Lilla és Csányi, a tribünig hallatszik támadónk lábán a rúgás csattanása, Molnár Réka szerint ez sem volt szabálytalan, tízesünk láthatóan és érthetően feszült az ítélet (elmaradása) miatt.

35. perc: Az egyetlen olyan játékelemet láthattuk, amelyben az MTK ma bízhat: a mieink labdavesztése után villámgyors kontrát vezettek, Milunovic kapta a labdát, egy az egyezhetett Samu Annával szemben, a párharcot azonban a ragyogó ütemben kivetődő kapusunk nyerte, és gyönyörűen szedte le a labdát a kék-fehérek támadójának lábáról.

34. perc: Az egész meccsen tanárian irányító Fenyvesi vezette a labdát középen, majd ezúttal nem passzolt mélységbe, hanem váratlanul befelé húzott, és remek lövést eresztett meg a rövid alsó felé, Szőcs odaért, és szögletre ütötte.

Fél óra telt el a mérkőzésből, gólt még nem láthattunk, azt viszont elkönyvelhetjük, hogy elsőre sokkal többet vártunk a bajnokság papíron második legerősebb csapatától az örökrangadón. Az MTK egyetlen célja jelenleg úgy fest, valahogy kihúzni kapott gól nélkül ezt a mérkőzést. Látszik, hogy a BL-selejtező miatt fizikálisan sokkal jobb állapotban vannak a mieink, és szerencsére a küzdőszellemmel sincs gond.

30. perc: Egy szöglet utáni kavarodásból alakul ki veszély az MTK kapuja előtt, végül az ezúttal is fejelni érkező Hasanbegovic tesz kapura ismét egy lecsorgót, Szőcs ezúttal is megfogja.

27. perc: Ivószünet, ezúttal már a játékvezető rendelkezése szerint. Nehéz eldönteni, melyik csapatnak jön jobban: a rengeteget mozgó és dolgozó ferencvárosi játékosoknak, vagy az energiáit a tíz emberrel való védekezésbe fektető MTK-nak...

24. perc: Kocsán kap tanári, lapos mélységi indítást, ziccerben léphet ki egyedül a jobb oldalon, elpasszolná a hosszúba, de a kapufa mellett hagyja el a labda a játékteret. Nagy helyzet volt!

23. perc: Hosszú idő után támadásban az MTK, Milunovic tűnik fel a bal oldalon, Hasanbegovic védekezik vele szemben tanárian, majd, nincs rá jobb szó, a jóval alacsonyabb hazai támadó belefut játékosunk kezébe, majd elterül. Nem történt szabálytalanság, nem sokkal később le is pacsizik egymással a két játékos.

22. perc: Mosdócziba rúgnak bele egy hatalmasat a hazai térfélen, a jobb szélen, az imént már név szerint is megnevezett Molnár Réka játékvezető szerint azonban, érthetetlen módon, nem történt szabálytalanság.

Az MTK percek óta semmilyen veszélyt nem jelentett a kapunkra, nagyon úgy érezni, csak egy türelmesen végigvezetett akció hiányzik a vezető gólunkhoz.

19. perc: Csiki bal oldali szabadrúgásból való beívelése nem okozott veszélyt, a kipattanó után Fenyvesi gyűjti be a labdát, hosszú keresztátadással indítaná a bal szélen Csikit, ezt fejjel lefülelik, a labda azonban épp a szabadrúgásnál fennmaradt Hasanbegovic elé került - kevésen múlott, de nem tudta átvenni, így Szőcs magához ölelte.

Ahogy azt közhelyesen mondani szokták, a játékvezetők nevével még adósak maradtunk: Molnár Réka vezeti a mai rangadót, asszisztensei pedig Baráth Noémi és Vad Anita.

17. perc: Csányi Diánának fordul alá a bokája, letámogatják a pályáról, közben a két kispadnál spontán ivószünet alakul ki.

Az elmúlt percekben egyértelműen átvettük a kezdeményezést, irányítjuk a játékot, járatjuk a labdát, zárt védekezésre kényszerítjük az MTK-t. Már csak a gól hiányzik.

14. perc: Csiki megint meghúzza a bal oldalon, középre adott labdájára Mosdóczi érkezik, aki egy igazítás után lő, Szőcs kezébe.

11. perc: Újabb remek akciónk végén ezúttal Diószegi lőtt, a lapos lövés nem okozott gondot Szőcsnek.

10. perc: Magyarics kap mélységi indítást a jobb oldalon, egyedül törhetne kapura, de az asszisztens - teljesen jogosan - beintette a lest.

8. perc: Gólt érdemlő lövés volt! Fenyvesi vezette rá a hazai védelemre a labdát, lekészítette Csikinek, aki lendületből tolt rajta néhányat, majd jó húszról laposan célba vette a bal alsót, Szőcs már verve volt, nem érhette el, a kapufa azonban kisegítette.

Egyelőre egyik fél sem vállal nagy kockázatot, valamivel talán többet birtokoljuk a labdát, de eddig egyenlő erők küzdelme zajlik a pályán.

5. perc: Csiki húzza meg a bal oldalon, beadásáról az emelkedő Kocsán épphogy lemarad.

3. perc: Az első lövés az MTK-é, Magyarics Zoé vezette zavartalanul kapu felé a labdát, gyenge lövését azonban könnyedén fogta Samu.

Elkezdődött az első félidő!

Érkeznek a csapatok a pályára! A házigazda MTK hagyományos, sötétkék szerelésében játszik ma, míg a Ferencváros vadonatúj harmadik számú szettet kapott mára: fekete mez és neon nadrág - néhány évvel ezelőtt egy bajnokcsapatunk már játszott hasonló szerelésben.

Megvannak a kezdőcsapatok! A mieinknél a kapuban nincs meglepetés, Samu Anna kezd, a védelemben viszont nincs ott a hírek szerint sérülést szenvedett Rőhberg Zsanett, a helyén Csigi Eszter kezd, és Vágó Fanny, valamint Kristina Erman is csak a kispadon kapott helyet, ott van viszont a kezdő tizenegyben Melisa Hasanbegovic. A pozsonyi kerethez képest ma nincs a csapattal Inna Zlidnis és Nagy Virág sem.

A csapatok a pályán, zajlik a bemelegítés, kevesebb mint 40 perc múlva kezdődik a rangadó!

A mérkőzést megelőzően

Köszöntjük önöket a budapesti BKV Előre Sporttelepről, az FTC-Telekom női labdarúgócsapatának idei első bajnoki mérkőzéséről, ami rögtön egy MTK elleni örökrangadó!

Dörnyei Balázs együttesének nem most kezdődött el a 2019/20-as szezon, a Fradi augusztus 7-e és 13-a között Pozsonyban szerepelt a Bajnokok Ligája selejtezőjének 5. csoportjában. A mieink a házigazda Slovant 3-1-re, a moldáv bajnok Agaristát tartalékos felállásban is magabiztosan, 2-0-ra győzték le, aztán jött a dráma: hiába vezettünk kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszottunk a szabadkai ZFK Spartakkal, így jobb gólkülönbségüknek köszönhetően ők nyerték meg a csoportot, és jutottak a főtáblára, a Ferencváros pedig veretlenül búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Az események természetesen sokkolták a csapatot és a stábot is, Dörnyei Balázs mégis példamutatóan, emelt fővel nyilatkozott a lefújás után:

Ami a folytatást illeti, augusztus 17-én elrajtol a Jet-Sol Liga női NB I 2019/20-as évada. Vezetőedzőnk eredetileg szeretett volna pihenőt adni ezen a hétvégén a BL-selejtezőtornára való felkészülés miatt érthetően kifacsart keretnek, főleg, hogy az első kör után válogatott szünet következik (ez egyébként tizenhárom ferencvárosi labdarúgót érint, a magyar, a bosnyák, az észt és a szlovén nemzeti csapatban is lesz fradista játékos a most rajtoló Eb-selejtezőkön). A második fordulóban szeptember 1-jén vagyunk csak érdekeltek, így a válogatottaknak másfél, a többieknek két és fél hét tétmeccs nélküli pihenőjük lehetett volna. A többi élvonalbeli egyesülettel szemben azonban az MTK nem egyezett bele az esetleges halasztásba, a sors pedig úgy hozta, hogy őket kaptuk az első körben, ráadásul idegenben...

Ellenfelünk nem tudta az Új Hidegkuti Nándor Stadionban megrendezni az örökrangadót, így albérletben, a mindkét csapat számára idegen környezetnek tekinthető BKV Előre Sporttelepen játsszák le a magyar női labdarúgás jelenlegi legnagyobb mérkőzésének számító párosítást...

Hogy miért is ez a legnagyobb meccs: az elmúlt öt élvonalbeli bajnoki döntőt ez a két csapat játszotta egymás ellen. 2015-ben és 2016-ban a Fradi járt sikerrel, 2017-ben és 2018-ban az MTK, míg idén júniusban, mint arra talán mindannyian jól emlékszünk, visszahódítottuk a bajnoki trófeát.

"Próbáltunk minél több időt a családunkkal tölteni, és nem annyira a társainkkal, hogy ne gondoljunk minden percben a pozsonyi utolsó mérkőzésre. Mentálisan nagyon nehéz lesz emiatt a teher miatt az MTK elleni meccs, de ez van, már csak a bajnokságra tudunk idén koncentrálni, ezért mindent megteszünk majd azért, hogy arra a 90 percre kizárjunk minden más körülményt." - ezt csapatkapitányunk, Mosdóczi Evelin nyilatkozta a mai mérkőzéssel kapcsolatban, a teljes interjút ITT olvashatják el.

Jet-Sol Liga Női NB I, 1. forduló
MTK Hungária - FTC-Telekom 1-0 (0-0)
BKV Előre Sporttelep
MTK Hungária: Szőcs - Nagy L., Demeter, Turányi, Pinczi (Papp D., 57.) – Magyarics, Nagy Á. (Palkovics, 62.), Csányi, Németh L., Csolti – Milunovic (Oláh, 88.).
FTC-Telekom: Samu - Mosdóczi, Hasanbegovic, Csigi, Szabó V. – Aleksic (Kapetanovic, 60.) – Pusztai, Fenyvesi, Csiki – Diószegi (Fogl, 74.), Kocsán.
Sárga lap:
Kocsán (43.)
Gól: Turányi (73.)

Cikkajánló

„A lányok tudják, mi jelent a Fradi-szív”

A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.

Női focistáink évzárója: elegáns ruhák, szép sminkek

Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!

Drámai végjáték után nyertünk az örökrangadón

Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.

Magabiztos győzelem a St. Mihály ellen

Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.

FTC-Telekom: Kiütéses siker a Szekszárd ellen

Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.

Kimaradtak a helyzetek, vereség a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.

Súlyos vereség az Eb-selejtező rájátszásában

Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.

Küzdelmes meccsen vereség Skóciától az Eb-pótselejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin