2021. augusztus 16.
Női labdarúgó BL: megérkeztünk Sosnowiecbe!
Csapatunk Katowice repterén landolt 12.20-kor, este a keddi BL-selejtező helyszínén edz.

Magyar bajnok női labdarúgócsapatunk játékosai hétfő reggel a női szakág bázisán, a Bihari úti Kocsis Sándor Sportközpontban találkoztak, majd elindultak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan a 11.00-kor induló járattal utaztak el a lengyelországi Katowicébe, ahonnan a 12.00-s landolást követően busszal érkeztek meg Sosnowiecbe, az UEFA Női Bajnokok Ligája első selejtező minitornájának helyszínére.

A női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének új rendszeréről ITT SZÁMOLTUNK BE részletesebben, míg első ellenfelünket, a lengyel bajnok Czarni Sosnowiecet ITT MUTATTUK BE.

Dörnyei Balázs együttese hétfőn este már a minitorna helyszínén, a lengyel klub férficsapatának otthonában, a 7500 néző befogadására alkalmas Ludowy Stadionban edz.

Az FTC-Telekom 2021. augusztus 17-én 20.30-as kezdettel lép pályára lengyel riválisa ellen, majd egy esetleges győzelem esetén augusztus 20-án, pénteken 20.00-tól csap össze az albán bajnok Vllazniával a minitorna megnyeréséért, amivel a legjobb 32 csapat közé, vagyis a BL playoffkörébe juthatunk.

A FradiMédia stábja is elutazott a csapattal Lengyelországba – kövesse az FTC Facebook és Instagram oldalát, valamint a női labdarúgó szakág Facebook és Instagram oldalát, hogy ne maradjon le egyetlen fontos történésről sem!

Cikkajánló

Érkezik a Fradi Zóna Plusz legújabb adása

A Fradi Zóna Plusz friss epizódjában bajnoki címét ismét megvédő női labdarúgócsapatunk szolgáltatja a témát.

Három labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekomot erősíti Nyul Petra, Major Janka és Németh Adél – VIDEÓ!

Női NL: gól nélküli döntetlen a fehéroroszok ellen

Könczeyné Fenyvesi Evelin kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a 0-0-val zárult találkozón.

Női NL: A ráadásban szerzett góllal nyertek a szerbek

Nagy Vanessza csereként beállva 20 percet töltött a pályán az 1-0-ra elveszített találkozón.

Gólerős támadóval erősített bajnokcsapatunk

Női labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását Czinege Eszter - VIDEÓ

Aranyszavak: „Itt mindenki bajnok akart lenni”

Konfettizápor, csillanó aranyérmek. Nyolcadik bajnoki címét nyerte női labdarúgócsapatunk – VIDEÓ!

Megvan! Zsinórban hatodszor vagyunk bajnokok!

Másodszor is legyőztük a Győrt a bajnoki döntőben, nyolcadik bajnoki címét nyerte női labdarúgócsapatunk.

Gólkirályjelöltünk: „Anyát nagyon boldoggá tettem!”

Utánajártunk az elmúlt meccseken 12 gólt szerző focicsapatunk csatára, Nagy Vanessza bombaformájának - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin